1p
Változatlan a magyar kormány szándéka: ahogy 2011 novemberében jelezte, megállapodást szeretne kötni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval - mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a portfolio.hu által szervezett budapesti gazdasági fórumon kedden.

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság helyzete kétséget kizáróan javult az elmúlt hónapokban, de, mint fogalmazott "messze vagyunk még attól az ideális állapottól, amikor egy ilyen külső támaszt el lehet dobni".

A tárca nélküli miniszter A magyar gazdaság kilátásai - Helyzetértékelés című előadásában elmondta: a magyar kormány tárgyalási ajánlatát jelenleg is értékelik a nemzetközi hitelezők, a magyar delegáció bízik benne, hogy a tárgyalások folytatása után a megállapodás belátható közelségbe kerül.

Varga Mihály a pénzügyi biztonsági háló hozadékai között említette, hogy a piac elkezdte beárazni a megállapodást, és emlékeztetett rá: a magyar adósságra köthető biztosítási ügyletek ára, az irányadó CDS-árfolyam a januári 720 bázispont feletti szintről hétfőre már 300 bázispont alá csökkent. Ebben a nemzetközi környezet javulása mellet szerepe van annak is, hogy Magyarország sokkal inkább törekszik erre a biztonsági hálóra. A megállapodással  Magyarországnak olyan programja lesz, amely sokkal feszesebb  állami gazdálkodást garantál - tette hozzá.

Most szembesülünk először azzal, amire valójában képesek vagyunk

A magyar tárgyalódelegáció vezetője kijelentette: a jelenlegi, 16 százalékos beruházási rátával nemcsak rövid távon, hanem hosszú távon is gondjai lehetnek a gazdaságnak. A válság előtti magas hitel-betét arány azt jelentette, hogy volt honnan elszenvedni a zuhanást a beruházásban - tette hozzá.
Varga Mihály szerint a magyar gazdaság most kezd először szembesülni azzal a teljesítménnyel, amire valójában képes, hiszen az elmúlt évek teljesítményét a hitelezés, és az államháztartás eladósodása fűtötte. Úgy fogalmazott: ha a teljesítményből levonjuk ezeket a tényezőket, akkor a stagnálás körüli ingadozás sajnos az elmúlt évekre is jellemző volt, akkor, amikor még nem válság volt a világgazdaságban, hanem konjunktúra.

Leszögezte ugyanakkor, hogy ez nem menti fel a mostani kormányt sem az alól, hogy ezeken a mutatókon javítson. Tudomásul kell venni, hogy ez a helyzet, s ehhez a növekedéshez kell partnert keresni, aki segít javítani a jelenlegi rátán - mondta.

Leszakadóban a régiótól

Az egyik legnagyobb problémának nevezte a potenciális növekedési ráta évek óta tartó csökkenését. Míg a többi visegrádi tagállamban 3 százalék feletti potenciális növekedési ütem várható 2013-ban, addig ez Magyarországon 1 százalék alatt van. A potenciális növekedési ráta, amely a munka, tőke és technológia termelékenységéből tevődik össze, durván visszaesett a régiós országokhoz képest - mondta. De 2009-ben történtek pozitív lépések: az akkori kormány bérvisszafogó politikát hirdetett meg, amely lassította ezt a zuhanást - tette hozzá.

A hiteltárgyalásokat vezető tárca nélküli miniszter a magyar államadósság-pályáról szólva kiemelte, az utóbbi évek egyik legjobb eredményének tartja, hogy elkezdett csökkenni az adósság bruttó hazai termékhez viszonyított aránya.

A következő évek célkitűzéseit ismertetve Varga Mihály kijelentette: Magyarország az uniós országok azon csoportjába tartozik, ahol lépni kell a költségvetési egyenleg javítása érdekében "és lépnek is". "A strukturális egyenlegünket javítani tudjuk, és ennek vannak pozitív következményei".

Varga Mihály szerint a 2013-as - a választások előtti - év rendkívül fontos lesz, ugyanis nem fér bele a magas költségvetési hiány. Kifejtette: sem a túlzottdeficit-eljárás miatt, "sem saját magunknak nem engedhetjük meg, hogy visszacsússzunk oda, ahonnan már nagy nehezen elkezdtünk kilábalni".

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG