4p

Vasárnap rendezik a török elnökválasztás második fordulóját, ahol az első forduló két legtöbb szavazatot szerzett jelöltje, a hivatalban levő Recep Tayyip Erdoğan és ellenzéki kihívója, Kemal Kılıçdaroğlu száll ringbe. Az első részeredmények késő este várhatók.

Helyi idő szerint vasárnap reggel 8 órakor (közép-európai idő szerint 7 órakor) Törökország-szerte megnyíltak a szavazóhelyiségek az elnökválasztás második fordulójában, amelyben Recep Tayyip Erdoğan hivatalban lévő államfő és a fő ellenzéki jelölt, Kemal Kılıçdaroğlu mérkőzik meg egymással.

A 18. életévüket betöltött állampolgárok helyi idő szerint 17 óráig (közép-európai idő szerint 16 óráig) járulhatnak az urnákhoz. A török hatóságok mintegy 64 millió 164 ezer választópolgárt vettek nyilvántartásba, 60 millió 745 ezret belföldön, 3 millió 419 ezret pedig külföldön.

A második fordulóban csaknem 50 ezren először élhetnek a voksolás lehetőségével.

Második forduló azért szükséges, mert a május 14-i első fordulóban egyik indulónak sem sikerült abszolút többséget szereznie. Vasárnap már csak a legjobban szereplő két jelölt méretteti meg magát.

Az első fordulót Erdoğan nyerte meg a szavazatok 49,52 százalékával. Kılıçdaroğlu, aki a legnagyobb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke, a szavazatok 44,88 százalékát szerezte meg.

Továbbra is pártszövetség áll mindkét jelölt mögött, nem csupán párt. Erdoğant a Nép Szövetsége, Kılıçdaroğlut pedig a hatpárti Nemzet Szövetsége támogatja.

Az államfőválasztás harmadik helyezettje, Sinan Oğan bevándorlásellenes politikus, aki május 14-én 5,17 százalékot kapott, a héten arra szólította fel híveit, hogy Erdoğant támogassák a második fordulóban. Érvelése szerint Törökország végrehajtó elnöki rendszerében a stabilitás fontos alapja, hogy a köztársasági elnökség és a parlament ugyanazon szövetség irányítása alatt álljon.

Ugyanis a szintén május 14-én tartott egyfordulós parlamenti választáson az Erdoğan-vezette kormánypárt, az iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) az elért 35,61 százalékkal 268 képviselői mandátumhoz jutott a 600 fős törvényhozásban, míg Kılıçdaroğlu pártja, a CHP a voksok 25,33 százalékát gyűjtötte be, ami 169 parlamenti helyet biztosított a pártnak.

A napokban a bevándorlóellenes Győzelem Pártja, amely a parlamenti választáson 2,23 százalékot kapott, bejelentette: Kılıçdaroğlut fogják támogatni. A Győzelem Pártja elnöke, Ümit Özdag rámutatott: a kormánypárt is támogatásért folyamadott hozzájuk, de az ő politikájuk nem tartalmazza a menekültek hazatérését, Kılıçdaroğluval viszont egyetértésre jutottak a kérdésben. Törökországban él a világon a legtöbb menekült, a hivatalos számok szerint nagyjából 4 millió.

Az ellenzéki Kemal Kilicdaroglu is reménykedik a győzelemben. Fotó: EPA/SEDAT SUNA
Az ellenzéki Kemal Kilicdaroglu is reménykedik a győzelemben. Fotó: EPA/SEDAT SUNA

A külföldön élő törökök május 20. és május 24. között szavazhattak Törökország külképviseletein, de a török vámkapuknál, tehát a nemzetközi repülőtereken és az ország határállomásain vasárnap délután 17 óráig még ők is voksolhatnak. Az ő szavazócéduláikat a hét második felében Ankarába szállították. Ezeket a borítékokat szintén a 17 órás urnazárást követően bontják ki.

Az 1961 óta érvényben lévő választási törvény értelmében 18 óráig az összes sajtóorgánumban tilos lesz magára a választásra, valamint annak eredményére vonatkozó mindennemű hír, találgatás és megjegyzés közzététele.

18 és 21 óra között a médiumok kizárólag a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) által kiadott információkat hozhatják nyilvánosságra.

Az YSK a médiát érintő korlátozásokat a tervek szerint 21 órakor oldja fel, bár dönthet úgy is, hogy ezt az időpontot korábbra hozza.

A sajtóra vonatkozó korlátozásokon túl vasárnap reggel 6 órától éjfélig szintén tilos lesz az alkoholtartalmú italok eladása és nyilvános fogyasztása. Az éttermek is csak ételt szolgálhatnak fel. Ezenfelül zárva tartanak a szórakozóhelyek, a bárok, a kocsmák, de a teázók, a kávézók, a mozik és még az internetkávézók is. Továbbá a rendőrökön és a közrend védelmével egyéb módon megbízottakon kívül más nem tarthat magánál fegyvert. Este 18 óráig pedig még esküvőt sem szabad tartani, de 18 és 24 óra között is csak a felsorolt tilalmak betartásával.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG