3p

Tegnap este 161,3 milliárd forintot csoportosítottak át a költségvetésben.

Csurog vissza a pénz az állami büdzsébe a gazdaságvédelmi alapból, amit a járványhelyzet miatt kialakult gazdasági válság elleni védekezésre hozott létre a kormány. Úgy tűnik, erre már nincs szükség, illetve az ide csoportosított források a gazdaság fellendítését más, indirekt eszközökkel is szolgálni tudják, mert a tegnap este megjelent Kormányrendelet alapján a pénz egy újabb jelentős része kerül vissza a költségvetésbe, mégpedig a védekezéssel szorosan nem összefüggő kiadások fedezésére.

Az elmúlt napokban egyébként már sor került 196 milliárd forint átcsoportosítására, most pedig összesen további 161,3 milliárd forintot mozgatott meg a kormány. Ebből jutott például a Nemzeti Atlétikai Központ építésére, a vasúthálózat fejlesztésére, kiemelt közúti projektekre, turisztikai célú kiadásokra, az állami ingatlangazdálkodásra, iskolák, egészségügyi intézmények fejlesztésére, vagy például a Magyar Államkincstár dolgozóinak fizetésére. Csúszott egy kis pénz a Bethlen Gábor Alap támogatására is.

A Nemzeti Atlétikai Központ - amire már egy korábbi rendeletben biztosították az 1,998 milliárd forintot, ennek elkönyvelése történt most meg - kapcsán érdemes felidézni Gulyás Gergely miniszter közlését egy korábbi Kormányinfón, ahol kérdésünkre elmondta, hogy az egészségügyi és gazdasági válsághelyzet dacára a kormánynak esze ágában sincs lefújni a közeljövőben rendezendő nemzetközi eseményeket, sőt, azok megtartása szerinte a kikábalást segíti.

Vagyis a kormány kitart például a 2022-es kézilabda Európa-bajnokság, illetve a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezése mellett, mint ahogy más jellegű események mellett is.

A tegnapi közlöny megerősítette a Miniszterelnökséget vezető miniszter szavait, amire nem csak az atlétikai stadionra átcsoportosított összeg szolgál bizonyítékul. A kormány egy másik rendeletben ugyanis elkötelezte magát a Budapesti Fenntarthatósági Expó és Világtalálkozó 2021 rendezvény megtartása mellett, melyre az idei költségvetésben 1,9 milliárd forintot különítenek el, a jövő éviben pedig további közel 8,1 milliárdot, a külügyi tárca fejezetében. A rendezvény helyszíne a Hungexpó lesz, és a jogszabályban a résztvevők egészségügyi ellátásáról is gondoskodik a kormány, meghatározva az emberi erőforrások miniszterének, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja bevonásával. Az expóval összefüggő beszerzéseket pedig mentesítik a központi beszerzési tilalom alól.

Visszatérve a tegnapi nagy átcsoportosításra, abból 154,7 milliárd forint érinti közvetlenül a gazdaságvédelmi alapot, a többi forrása a Központi Maradványelszámolási Alap, illetve a Járvány Elleni Védekezési Alap. Utóbbiból jut az innovációs tárca személyi jellegű kiadásaira, valamint hulladékgazdálkodási feladatokra.

A vasúthálózat fejlesztésére 13,45 milliárd forintot szabadítottak fel, vélhetően a Budapest-Belgrád vonal is részesül majd e tételből. A turisztika 240 milliárdot harap ki a gazdaságvédelmi alapból - az ágazat egy ideje a kormány leginkább támogatott területei közé tartozik, ettől nem függetlenül pedig a NER alatt megtolladosodott vállalkozók kedvenc befektetési terepe lett.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG