2p
A német kormány elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a menekültek társadalmi beilleszkedéséről szóló törvényjavaslatát.
(Fotó: ENSZ, UNHCR)

A Brandenburg tartományi Mesebergben tartott kétnapos kormányülés utáni sajtótájékoztatón Angela Merkel kancellár mérföldkőnek, Sigmar Gabriel alkancellár pedig paradigmaváltásnak nevezte a javaslatot és úgy vélte, az új jogszabály megnyitja az utat egy átfogó bevándorlási törvény felé.

Nagyon megéri dolgozni

A javaslat alapján a menekültek ellátásáért felelős tartományok és önkormányzatok három évre lakhelyváltoztatási tilalmat rendelhetnek el mindazokkal szemben, akiknek elfogadták menedékjogi kérelmét, vagyis tartósan Németországban maradhatnak.

Viszont szabadon költözhet, aki közpénzből finanszírozott szociális támogatás nélkül, legális munkával el tudja tartani magát, tanul, szakmai képzésben vesz részt, és akinek legalább egy közeli rokona többet keres, mint a munkanélküli segély átlagos összege.

Maradhatnak, de vannak komoly elvárások

A javaslat alapján kötelezni lehet a jó eséllyel Németországban maradó menedékkérőket és a menekülteket, illetve a nemzetközi védelem valamilyen más formájában részesített személyeket a 600 órás német nyelvi kurzusok, illetve a politikai rendszerről és az alapértékekről szóló úgynevezett integrációs kurzusok látogatására, amelyek az eddigi 60 tanóra helyett 100 órából állnak majd.

A törvénytervezet szerint a juttatások csökkentésével büntetik azokat, akik nem tesznek eleget integrációs kötelezettségeiknek. A javaslat a többi között arról is rendelkezik, hogy a közpénzből finanszírozott, közhasznú munka területén megteremtenek újabb 100 ezer álláshelyet menedékkérőknek és menekülteknek.

A kormány szakítana azzal a gyakorlattal, hogy a menekültek öt év után automatikusan határozatlan időre szóló tartózkodási - azaz letelepedési - engedélyt kapnak, a tervezett új szabályozás szerint ilyen engedély csak a dolgozó és németül tudó menekülteknek jár.

A civil szervezeteknek nem tetszik

A legismertebb német menekültügyi civil szervezet, a Pro Asyl bírálta a törvénytervezetet, álláspontja szerint a kormány szélsőjobboldali hangulatot szít, mert a javaslattal azt sugalmazza, hogy a menekültek nem akarnak beilleszkedni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG