5p

Kevesebb, mint négyezer amerikai katona van még a repülőtéren, míg korábban, az evakuációs művelet tetőpontján még 5800 volt a létszámuk.

Valamivel több mint ezer civil vár még arra, hogy a kabuli repülőtérről légi úton kimenekítsék Afganisztánból, miközben az amerikai erők evakuációs művelete a végső szakaszába lépett - közölte a Reuters hírügynökséggel vasárnap egy nyugati biztonsági illetékes.

Egy katonai gép száll fel a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérről 2021. augusztus 23-án. (EPA)
Egy katonai gép száll fel a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtérről 2021. augusztus 23-án. (EPA)

A tisztségviselő, akit a tájékoztatás szabályai értelmében nem lehet megnevezni, azt mondta, hogy a repülőtér kapuinál korábban gyülekező tömeg megfogyatkozott azután a figyelmeztetés után, hogy a csütörtöki robbantásos merényletet követően szélsőségesek további támadásaira kell számítani.

"Biztosítani akarjuk, hogy minden külföldi állampolgár és a veszélyben lévők is távozhassanak a mai napon. A katonák elszállítása azután kezdődik majd meg, ha ennek a folyamatnak a végére értünk" - mondta a kabuli repülőtéren állomásozó tisztségviselő.

Egy amerikai illetékes a Reutersnak szombaton azt mondta, hogy kevesebb, mint négyezer amerikai katona van még a repülőtéren, míg korábban, az evakuációs művelet tetőpontján még 5800 volt a létszámuk.

Ugyancsak vasárnap reggel az Afganisztánban két hete hatalomra került tálibok egy tisztségviselője azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy ők és a távozó amerikai erők is a kabuli repülőtér gyors átadására készülnek. "Arra várunk, hogy az amerikaiak végső beleegyezésüket adják a kabuli repülőtér teljes ellenőrzésének átvételéhez" - mondta a tálib illetékes, neve elhallgatásának feltételével.

Szavai szerint a tálib erők, amelyek a Nyugat támogatta afgán kormány elleni villám hadműveleteik végén, augusztus 15-én váratlan gyorsasággal, harc nélkül vonultak be Kabulba, rendelkeznek a szükséges műszaki szakemberekből álló csapattal és olyan, magasan képzett mérnökökkel, akik készen állnak a repülőtér átvételére.

Közben a The Washington Post című amerikai lap, saját forrásaira hivatkozva azt jelentette (helyi idő szerint) szombaton, hogy Joe Biden elnök még augusztus 31. előtt hazarendelné Kabulból az amerikai diplomáciai képviselet minden tagját, beleértve Ross Wilsont, a nagykövetség ideiglenes ügyvivőjét is. Az újság megjegyezte, egyelőre nem világos, hogy az amerikai diplomaták visszatérnek-e majd Afganisztánba egy későbbi időpontban, s ha igen, mikor kerülhet erre sor. Semmilyen végső döntés ez ügyben nem született még - teszi hozzá a The Washington Post.

A lap értékelése szerint - írja a TASZSZ orosz hírügynökség - a határozott terv hiánya ez ügyben lényegében azt jelenti, hogy az Egyesült Államok kabuli diplomáciai jelenléte hetekre, hónapokra vagy akár hosszabb időre is megszakadhat. "Részletes terven dolgozunk arra vonatkozóan, hogy a továbbiakban miképp biztosíthatunk konzuli támogatást és biztosíthatjuk a(z Afganisztánból) való távozást azoknak, akik augusztus 31-e után akarnak távozni" - mondta az amerikai külügyminisztérium egy tisztségviselője a The Washington Postnak. A cikk forrása szerint Washington "számos változatot mérlegel" a lehetséges diplomáciai együttműködésekre vonatkozóan.

Joe Biden elnök parancsára augusztus 31-ig be kell fejeződnie az amerikai hadsereg Afganisztánból való kivonásának. John Kirby, a Pentagon szóvivője szombaton közölte: megkezdődött az amerikai katonák kivonása a kabuli repülőtérről is, ahol az elmúlt két hétben feszített tempóban folyt a nyugati országok diplomatáinak, állampolgárainak és afgán segítőiknek a kimenekítése.

Az elmúlt két napban Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország is lezárta kabuli evakuációs műveleteit az amerikai kivonulás miatt keletkezett biztonsági vákuumra hivatkozva.

A Fehér Ház mindazonáltal azt közölte szombat este, hogy az amerikai hadsereg és szövetségesei keleti (washingtoni) idő szerint szombat hajnali 3 és délután 3 óra között (közép-európai idő szerint 9-21h) újabb 2000 embert menekítettek ki légi úton Afganisztánból.

Az Egyesült Államok és szövetségeseinek sietős kivonulását indokolhatja a hatalomra került tálibok augusztus 31-hez kötött ultimátuma mellett az is, hogy a kabuli repülőtérnél csütörtökön elkövetett, száznál is több halálos áldozatot követelő robbantásos merényletet követően nagy a veszélye a további terrortámadásoknak. Biden elnök szombaton, hírszerzési illetékesekkel folytatott tanácskozását követően arra figyelmeztetett: "nagyon valószínű", hogy újabb merényletet követnek el a következő 24-36 órában a kabuli repülőtér ellen.

Az Egyesült Államok kabuli nagykövetsége vasárnap hajnalban ismét arra figyelmeztette az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el, illetve kerüljék el az afgán főváros repülőterének környékét, ne menjenek ki a reptérre és tartsák magukat távol a légikikötő kapuitól.

Szintén idevágó hír, hogy Franciaország és Nagy-Britannia egy ENSZ ellenőrzésű biztonsági zóna kabuli kijelölésére tesz határozati javaslatot a világszervezet vezetője által hétfőre összehívott rendkívüli tanácskozáson, hogy védelmet biztosítsanak az Afganisztánt elhagyni próbáló embereknek. Ezt Emmanuel Macron francia elnök közölte vasárnap.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megint kellemetlen fejlemény várja a benzinkúton
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 11:27
Akkor, ha piaci áron tankol. Ott ugyanis azonos mértékű változás lesz a különböző üzemanyagoknál. A védett áraknál marad minden változatlan,
Makro / Külgazdaság Hasított a magyar autópiac
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:38
Márciusban rég nem látott erős növekedést produkált az EU autópiaca. Az elektromos autók értékesítése nőtt leginkább, ez vélhetőleg nem független az iráni háború okozta olajpiaci helyzettől. A magyar adatok is látványos bővülésről szólnak.
Makro / Külgazdaság Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 08:38
Ebből akarnak pénzhez jutni, nekik úgyis sok a felesleg.
Makro / Külgazdaság Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:01
A vagyonvisszaszerzés lehetőségéről, az új Fidesz-frakció friss tagjairól és nagy hiányzóiról, a „poloskázás” miatti bocsánatkérésről, illetve az eddigi kormánypropaganda háttérbe szorulásáról is beszélgetett az ATV Egyenes Beszéd című műsorában kollégánk, Dobos Zoltán Rangos Katalinnal és Rónai Egonnal.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes lépésre szánta el magát az Egyesült Arab Emírségek
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:45
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Makro / Külgazdaság Záporoztak az új kormánnyal és az euróval kapcsolatos kérdések Varga Mihály felé
Imre Lőrinc | 2026. április 28. 16:45
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa a várakozásoknak megfelelően 6,25 százalékon hagyta az irányadó rátát a választások utáni első kamatdöntő ülésén. A 15 órakor kezdődő sajtótájékoztatón Varga Mihály jegybankelnök a monetáris politikai irányvonalai mellett számos kérdést kapott a legfontosabb aktuálpolitikai kérdésekkel és a Tisza gazdasági ígéreteivel kapcsolatban is.
Makro / Külgazdaság Tényleg jó ötlet az euró bevezetése?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:35
A Tisza-kormány elkötelezett az euró bevezetését illetően, a leendő pénzügyminiszter, Kármán András szerint 2030-ra elérhetőek a csatlakozás feltételei. Hogy milyen hatása lehet a magyar gazdaságra ennek, arról munkatársunk, Király Béla beszélt az ATV Start műsorában. Az euróbevezetés mellett a Tisza agrárprogramjának központi eleme, a zöldségek és gyümölcsök áfacsökkentése is terítékre került.
Makro / Külgazdaság A Patrióták nekimentek, de így is elfogadta az Európai Parlament a hétéves költségvetés tervét
Vámosi Ágoston | 2026. április 28. 15:11
Egységes tervvel állhat az Európai Parlament a tagállamok állam- és kormányfői elé: elfogadták az MFF-jelentést. Az ellentét azonban nem csak a Parlament és a Bizottság között éleződött ki, a pártcsaládok is eltérő irányba húznak.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor volt szövetségese is uniós bírósághoz fordult
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:45
Szlovákia pénteken beadta panaszát az Európai Unió bíróságához az orosz gáz importját tiltó és az orosz kőolaj behozatalának leállítására való felkészülést előirányzó, idén januárban hozott uniós döntés miatt – jelentette be Boris Susko szlovák igazságügy-miniszter közösségi médiaplatformján kedden.
Makro / Külgazdaság Először döntöttek a kamatokról Varga Mihályék a választás óta
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:01
Első kamatdöntő ülését tartotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az április 12-i választás és a Tisza Párt kétharmados győzelme óta. A jegybank a politikai változás ellenére nem módosított a 6,25 százalékon álló alapkamaton.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG