Az EKB feltételezése szerint az infláció fokozatosan növekedni fog a célszám felé középtávon, ám "ha e fő forgatókönyvünket kockázatok érik, akkor a következő hetekben és hónapokban készek vagyunk intézkedni iránymutatásunknak megfelelő módon" - idézte az EKB igazgatótanácsának tagját, Benoit Coeure-t a hét végén a Delo című szlovén lap.
"Szilárd szándékunk fenntartani az euróövezeti gazdaság számára szükséges, fokozott pénzügyi enyhítést, és nem habozunk további határozott intézkedést tenni, ha szükséges" - ismételte el a bank iránymutatását Coeure. Az EKB március 6-án tartja következő kamatdöntő értekezletét.
Az EU statisztikai hivatal szerint az euróövezetben a tizenkét havi infláció januárban 0,7 százalékra lassult a decemberi 0,8 százalékról. Számos elemző felveti, hogy az euróövezetben ismét defláció fenyeget. Éves összehasonlításban utoljára a nagy válság elején, 2009. június és október között csökkentek a fogyasztói árak a térségben, a legnagyobb mértékben, 0,6 százalékkal 2009. júliusban. A piaci várakozások szerint az EKB március elején negatív betétkamat bevezetésével veheti fel a küzdelmet a deflációs veszéllyel.
Az Európai Központi Bank (EKB) "kész határozott intézkedést tenni" akár már a következő hetekben, ha az euróövezeti inflációs kilátások tartósan a bank hosszú távú célja, legfeljebb évi 2 százalék alatt maradnak
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Két katona is életét vesztette, megszólalt a honvédelmi miniszter
13 perce
-
Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
39 perce
-
Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
körülbelül 1 órája
-
Súlyos ügyekről lesz szó hétfőn a parlamentben, kiderült a menetrend
körülbelül 1 órája
-
A piacot is magával rántja a borongós idő: így áll a forint és a tőzsde
2 órája
-
Újabb feltételeket teljesített Ukrajna, megnyílt az út hárommilliárd euró előtt
2 órája
-
A nap képe: így fogadta Magyar Pétert a pápa a Vatikánban
2 órája
Mfor.hu Top24
- Pert vesztett Takács Péter a lélegeztetőgép-biznisszel kapcsolatban
- Több viharfelhő is gyülekezik a magyar gazdaság felett? Megjelent az OECD új jelentése
- Jöhet a hegymenet? Ezt mérte a GKI szeptemberben
- Gázárak, jövedékiadó-emelés és a minimálnyugdíj hatásai: így látja az MNB a gazdaság jövőjét
- Magyar Péter bejelentette: jön az Országgyűlés rendkívüli ülése
- Azonnal ráugrott a lakosság a tranzakciós illetéket kikerülő qvikre, a boltokban viszont még nem jött el a forradalom
- Sietne a benzinkúthoz? Erre számítson csütörtökön
Makro / Külgazdaság
Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
Makro / Külgazdaság
Szerbia elszánta magát, felszabadítják a tartalékokat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 12:53
Több tízezer tonnás készletről van szó az energiaügyi miniszter szavai szerint.
Makro / Külgazdaság
Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 10:04
Nem biztos, hogy holnap is ugyanez várja a kutakon.
Makro / Külgazdaság
Lépésről lépésre: hangyányi javulást mért a GKI
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 09:34
Augusztushoz képest enyhe pozitívum látszik, a nagyobb gond az egy évre előre szóló gazdasági kilátásokkal van.
Makro / Külgazdaság
Vámháború: Trump bezsebelhette az apró eredményt, amire még Hszi elnök is rábólintott
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 06:36
A két nagyhatalom vezető politikusai miniszteri szinten odázták el a súlyos gazdasági következményeket. Egyelőre.
Makro / Külgazdaság
Oszkó Péter: egyre többet költ az állam a gazdaságra, de mégis mire megyünk vele?
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 23. 19:46
Nem feltétlenül az államtól vagy az európai uniós forrásoktól kell várni a csodát és a tartós gazdasági növekedés beindítását Magyarországon. Ebben a folyamatban legalább ilyen, ha nem fontosabb szerepe lehet annak a 120 ezer milliárd forintnak, ami a magyar háztartásoknál lévő teljes pénzügyi vagyon, és aminek csak az elenyésző részét forgatjuk vissza a gazdaságba.De az Európai Unió egészében sem jobb a helyzet, tekintve, hogy évente 300 milliárd eurót fordít a közösség az Egyesült Államok jólétének finanszírozására.
Makro / Külgazdaság
Magyar Péter elárulta: már hétfőn jöhet az Országgyűlés rendkívüli ülése
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:24
A miniszterelnök szerint gyorsan döntés születhet a mentelmi jogokról.
Makro / Külgazdaság
Már hétfőn tárgyalhatják Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 17:00
Beérkezett az indítvány a bizottsághoz.
Makro / Külgazdaság
Könnyebb lehet rács mögé juttatni a politikusokat Magyar Péter javaslatára
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 15:15
Magyar Péter eltörölné a képviselők mentelmi jogát, ha az ügyészség közvádas bűncselekménnyel gyanúsítja őket.
Makro / Külgazdaság
Itt a válasz a honvédelmi miniszter feljelentésére
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 13:44
A Fidesz indokoltnak látja Szalay-Bobrovniczky Kristóf költéseit.
Heti top
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt az újabb fordulat a benzinkutakon? 2026. szeptember 22. 11:36
- Magyar Péterék olyan támogatást találtak ki, ami sehol máshol nincs 2026. szeptember 21. 05:41
- Gyülekeznek a viharfelhők az Ausztriában dolgozó magyarok feje felett? 2026. szeptember 23. 05:43
Havi top
- Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva 2026. augusztus 26. 06:26
- Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól 2026. augusztus 30. 13:21
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik 2026. szeptember 4. 09:11
Friss
Közérdekű
Két katona is életét vesztette, megszólalt a honvédelmi miniszter
Ruszin-Szendi Romulusz: „tragédiák történtek.”
13 perce
Részvény / Deviza / Áru
Kamatpara és húsz éve nem látott hozamok: jeges fuvallatok érkeztek az Egyesült Államokból
A 30 éves amerikai államkötvény hozama 2004 óta nem volt ilyen magas szinten.
39 perce
Nemzetközi
Zelenszkij elárulta: erre készül most Trump az orosz-ukrán háborúban
Az amerikai elnök három ponton deeszkalálná a helyzetet.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00 -
26 millió dollárért vett GameStop-részvényeket a milliárdos vezérigazgató2026. szeptember 23. 08:48 -
Egy nap alatt 25 milliárd dollárral lett gazdagabb Mark Zuckerberg2026. szeptember 22. 11:32
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A globális dízelválság és a Duna alacsony vízállása miatt Szerbia kénytelen gázolaj tartalékaihoz nyúlni
15:53
-
Az árrésstop veszélyezteti a magyar burgonyatermelést
15:10
-
Állami támogatás nélkül épült egy hatalmas naperőmű, amely nemcsak termelni képes az energiát, hanem tárolni is
14:34
-
Az Európai Uniónak alapvető érdeke a hajózás szabadsága, mert nemzetközi kereskedelmének döntő többsége tengeri úton folyik
13:13
-
Senki nem jelentkezett, hogy továbbműködtetné valamelyik kekvát, így hát megszűntek
12:42
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
top 24
-
Magyar Péter nem akármivel sietett Őszentségéhez
2026. szeptember 24. 06:14
-
Bemondták, amit egyre többen suttognak: nagy port kavarhat még az arany
2026. szeptember 24. 10:23
-
Rettegés töltötte el a forintot – ennyiért adták az eurót szerda este
2026. szeptember 23. 18:21
-
Azonnal reagált Lengyelország az orosz légitámadásokra
2026. szeptember 24. 13:20
-
Nagyon rövid lesz ez az akció a benzinkutakon?
2026. szeptember 24. 10:04



