Cikkek
Cikkek Európai tél kínai pulóverek nélkül 
Privátbankár.hu | 2005. július 22. 06:35
Az Európai Unió felfüggesztette a Kínából érkező pulóverek és kardigánok importját, mert a bevitel - az úton lévő árukkal együtt - már feltehetően eléri a megengedett mennyiséget, a 68 millió darabot. Az unió és Kína képviselői az átfogó textilkereskedelmi megállapodás részeként a múlt hónapban egyeztek meg, hogy meghatározzák a pulóverek és kardigánok bevitelének felső határát. Egyúttal kijelöltek még 12 termékkategóriát, amelyeknél az EU folyamatosan figyeli a bevitelt, és szükség esetén korlátozó intézkedéseket foganatosít. Ez két-három másik terméknél is bekövetkezhet a közeljövőben. Nem csak a kínaiakat érdekli a Rover
Cikkek Már a Világbank is tudja: itt a választási kampány 
Privátbankár.hu | 2005. július 22. 06:06
Az EU-hoz tavaly májusban csatlakozott országokban lelassult a gazdasági növekedés és a reformfolyamat
Cikkek A londoni támadás hírei a BUX-ot is 20.000 alár rántották 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 17:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91,42 pontos, 0,46 százalékos csökkenéssel, 19.883,62 ponton zárt csütörtökön, az MTI által megkérdezett szakértők a londoni hírekkel magyarázták az index esését. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Rt. üzletkötője elmondta: a 20.000 pont körüli ingadozás jellemezte a piacot, de az újabb londoni robbantás híre negatívan befolyásolta végül az indexet. Hangsúlyozta: a média az utóbbi napokban nagyon felkapta a 20.000 pont körüli kereskedés hírét, és ez nem tett jót a piacnak. Az üzletkötő az elkövetkező napokra enyhe negatív korrekcióra számít. Hozzátette: a dollár gyengülése és az amerikai részvényárak csökkenése szintén lefelé befolyásolta a trendet. Róta Ferenc, a Buda-Cash Brókerház Rt. üzletkötője úgy vélekedett, hogy a piac egyelőre nem tud megbirkózni a 20.000 pontos határral. Megjegyezte: ha Londonból nem érkeztek volna negatív hírek, elképzelhető, hogy nem esett volna le a nap közben még a történelmi csúcs közelében, és 20.000 pont felett is járó index. Az üzletkötő arra számít, hogy a londoni hírek a következő napokban is negatívan hathatnak majd a magyar piacra. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Négyhavi csúcson a forint - a piac feszülten figyeli Londont 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 16:25
A forint csütörtökön négyhónapos csúcsra erősödött az euróval szemben a bankközi devizapiacon, az euróval négy óra tájban 245,60/80 forinton kereskedtek, mintegy 60-70 fillérrel gyengébben a szerdai 246,25/30 forintnál. A forint 22 bázisponttal 12,98 százalékra erősödött a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az euróval 245,25 és 246,20 forinton kereskedtek, a forint utoljára március közepén volt olyan erős, mint csütörtökön. A dollár heves árfolyamingadozását előbb az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnökének szerdán este a kongresszusban elmondott gazdaságértékelése okozta. A szerdán késő este még 205,10 forint körül jegyzett dollár reggel 201,90 forintra gyengült a Greenspan-beszéd hatására. A hírre, hogy a kínai jüan tíz év után elszakad a dollártól és a pekingi jegybank 2,1 százalékkal felértékelte a dollárhoz képest, 200 forint alá esett a dollár, majd az újabb londoni robbantásokról érkező hírek után 201,28/48 forintig korrigált az árfolyam. Úgy tűnik, hogy a rögzített árfolyamrendszert alkalmazó ázsiai országok követik Kínát, csütörtöktől már a malajziai ringitt árfolyamát is valutakosárhoz képest jegyzik. A kereskedők elmondták, hogy a régiós valuták mind erősödni kezdtek a kínai valutakosár bevezetésének hírére, a Londonból érkező hírek hatására a kivárás vett erőt a piacokon. Friss devizaárfolyamok Újabb terrorakciók Londonban: besült az öngyilkos merénylő bombája
Cikkek Mindössze 248 milliót keresett a borsodi rekorder 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 16:22
Borsod-Abaúj-Zemplén megye legtöbbet kereső adóbevallója 248 millió forint összjövedelmet vallott be a tavalyi év után, ez tizedannyi sincs, mint a 3,2 milliárd forintos jövedelemmel rendelkező országos csúcstartóé - hangzott el az APEH megyei igazgatóságának sajtótájékoztatóján Miskolcon, csütörtökön. Nagy László, az adóhatóság megyei igazgatója elmondta: az elmúlt évi jövedelme alapján Borsodban csaknem 137,5 ezer személyi jövedelemadó (szja) bevallás érkezett be az APEH-hez, ezek csaknem felét már interneten küldték be. Az adózók 161,1 milliárd forint jövedelmet vallottak be, az átlagos bruttó jövedelem személyenként 1 millió 195 ezer forint volt, 70 ezer forinttal több, mint a megelőző esztendőben. A csúcsot 248 millió forinttal tartja egy adózó - mondta Nagy László. Borsodban az szja-bevallások csaknem 60 százaléka 800 ezer forint alatti jövedelemről szólt, mindössze 22 százalék tartalmazott 1,5 millió forint feletti jövedelmet. A leggazdagabb magyar 3,2 milliárdot keres
Cikkek Rajtaütés: a Versenyhivatal lecsapott a kartellgyanús valutázókra 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 16:07
Árkartell gyanújával versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) pénzváltó cégeknél, amely úgynevezett rajtaütéssel kezdődött. A GVH csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az eljárás azért indult, mert feltételezni lehetett, hogy a cégek naponta egyeztetik földrajzi piaci egységenként a valutavásárlási és eladási árfolyamokat. A Gazdasági Versenyhivatal sajtófőnöke Horváth Anita elmondta: a vizsgálat most indult, ezért nem lehet tudni mikor zárul és az eredményesség érdekében részleteket sem lehet közölni az eljárásról. A közlemény szerint a versenyfelügyeleti eljárás az Exclusive Change, az Exclusive Best Change, az Exclusive West Change, az Exclusive Pannon Change, az Exclusive Special Change, Exclusive Extreme Change Kft.-k, az AND NOW Kft., a Corner-Trade Kft. Northline Kft. és a Good Change Kft. pénzváltók ellen indult. Botrány: összesúgtak a biztosítók a kereskedőkkel? Rekordbírság Romániában kartellezésért
Cikkek Az NHH csökkenti a mobilszolgáltatók végződtetési díjait 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 15:43
A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa (NHHT) nem hagyta jóvá a három magyarországi mobilszolgáltató által benyújtott költségmodelleken alapuló végződtetési átlagdíjakat, ugyanakkor ármegállapítási jogával élve döntött a szolgáltatók végződtetési díjainak csökkentéséről - jelentette be csütörtökön Pataki Dániel, az NHH elnöke. A határozatok szerint a 2004. decemberi átlagos végződtetési díjakhoz képest a T-Mobile Magyarország Rt-nek és a Pannon GSM Távközlési Rt-nek egyaránt 10,38 százalékkal, a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Rt-nek pedig 16,48 százalékkal kell csökkentenie a hálózatába érkező hívások átlagos végződtetési díját. A határozatok szerint a T-Mobile-nak 27,17 Ft/perc, a Pannon GSM-nek 29,44 Ft/perc, a Vodafone-nak pedig 32,61 Ft/perc végződtetési átlagdíjat kell alkalmaznia és így a legnagyobb és a legkisebb szolgáltató által alkalmazott összekapcsolási díjak közötti különbség 20 százalékra csökken. Gyümölcsöző közreműködés mobilcég és kávéüzlet-hálózat között Újdonság: itt a mobillal használható hitelkártya
Cikkek Újabb forduló a botrányos MÁV-tenderen 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 15:33
A MÁV az elővárosi motorvonat tender mindkét pályázóját - a Bombardiert és Stadlert - felkérte az ajánlattételre
Cikkek Újabb terrorakciók Londonban: besült az öngyilkos merénylő bombája 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 15:13
Nem hivatalos értesülések szerint öngyilkos merényletkísérlet történt csütörtökön legalább egy londoni metrószerelvényen; rendőrségi források szerint egy személy megsérült a Warren Street-i metróállomáson. A rendőrség szerint több metrószerelvényen is detonációk történtek, emiatt délutánra teljesen leállítoták a londoni metró forgalmát; három állomást - a nyugat-londoni Shepherd,s Bush, a dél-londoni Oval és az északkelet-londoni Warren Street megállókat - kiürítettek. Az első jelentésekből úgy tűnik, hogy a Warren Street-i állomáson egy hátizsákban lévő robbanószert akart az elkövető felrobbantani, de csak a gyújtószerkezet lépett működésbe. A londoni rendőrség közölése szerint "incidens" egy 26-os buszon is, London keleti részén. Itt nincs sérült, de a busz ablakai kitörtek. A szóvivő szerint egyelőre "nem a július 7-ihez hasonló jelentőségű incidensként" kezelik a riasztásokat, "de a helyzet még változhat".
Cikkek Veszteséges a Metro újság  
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 15:01
A Metro hírújságot több országban kiadó svéd Metro International veszteséget könyvelt el az év második negyedében a példányszám növekedésével kapcsolatos költségek emelkedése miatt. A vállalat tájékoztatása szerint a második negyedévben 35 százalékkal nőtt a példányszám, napi hét millióra. Az adó után veszteség 6,5 millió euró volt az egy évvel korábbi 1,3 millió adózott eredményt követően. Az árbevétel 100,3 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 79,57 millióról. Az üzemi eredményt több rendkívüli kiadás befolyásolta. Váltás az egyik legnagyobb magyar reklámcégnél Metro az interneten is
Cikkek Újabb diszkont áruházlánc a láthatáron 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 14:32
Az osztrák Hofer élelmiszer diszkont áruházlánc be akar lépni a magyar piacra is azután, hogy a jövő év első felében megnyitja első üzleteit Szlovéniában - közölte csütörtökön Armin Burger, a cég vezérigazgatója. A vállalat az idén 30 új üzlet nyitását tervezi Ausztriában, ami azt jelenti, hogy 370-re növekszik a cég áruházainak a száma. A dolgozók számát 500-zal növelik, 5 ezerre. A felső-ausztriai Sattledtben lévő Hofer a Wirtschaftsblatt beszámolója szerint az idén 2,8 milliárd euróra tervezi növelni árbevételét a tavalyi 2,6 milliárdról. A Compass vállalati adatbázis szerint a Hofer árbevétele folyamatosan nőtt az utóbbi években: a 2002. évi 2,27 milliárd euróról 2,5 milliárdra 2003-ban és 2,6 milliárdra tavaly. AC Nielsen piackutató szerint a Hofer piaci részesedése Ausztriában 16,5 százalék. Áruházóriások: lejtőn az egyik, emelkedőn a másikVége a Media Markt - Electro World-uralomnak?
Cikkek Kíváló minőségű a Balaton vize 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 14:30
A Balaton ökológiai állapota jó, a víz minősége kiváló, a vízszint megfelelő - nem nyitják ki a Sió zsilipjeit
Cikkek A Gyermely nyerte a tésztaháborút 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 13:50
A Gyermely Rt. végrehajtóhoz fordult a jogerős ítélet foganatosításáért, így a Mary-Ker Kft. az övéhez hasonló csomagolású tésztája lekerül az áruházak polcairól és új külsőt kap - áll a Gyermely Rt. közleményében. A Mary-Ker Kft. továbbra is szálította a boltokba Korona márkanevű tésztáit, annak ellenére, hogy a Fővárosi Ítélőtábla április 28-án kimondta: a tészta csomagolása megtévesztően hasonlít a Gyermely tésztáéra, és forgalmazása sérti a versenytörvényt - írja a közlemény. A bírósági végrehajtó a napokban több kereskedelmi láncot és kereskedőt értesített arról, hogy a Korona tészta gyártása és forgalmazása egyaránt törvénysértő, és végrehajtás alatt áll. A Gyermely Rt. több önkormányzatot is felkért, hogy mint hatóság járjon el ott, ahol az ítélet kézhezvétele után is forgalmazzák a jogsértő terméket. Ennek nyomán az önkormányzatok néhol üzletek ideiglenes bezárását is kilátásba helyezve felszólították a kereskedőket, hogy vegyék le a tésztákat a polcokról. A bírósági végrehajtó levelére a Spar, az Interspar, a Kaisers és az Auchan áruházakban már leszedték a polcokról jellegbitorló küllemű terméket, és néhol már meg is jelent az új csomagolású Korona tészta. Ezzel a Mary-Ker Kft. gyakorlatilag elismerte a jogsértést - áll a Gyermely Rt. közleményében. A franciákkal tör be Amerikába a Tokaji
Cikkek Kovács László szerint is baj van az iparűzési adóval 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 13:38
Kovács László szerint nem eukonform az iparűzési adó. "Véleményem szerint az iparűzési adó nincs összhangban az Európai Unió követelményeivel" - mondta kérdésre válaszolva Kovács László a Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Közölte azt is, hogy ezt a véleményét már jelezte a magyar kormánynak, aláhúzva, hogy ezt az adót vagy meg kellene szüntetni, vagy át kellene alakítani valamilyen formában nyereség típusú adóvá. Az OTP nem ért egyet a Pénzügyminisztériummal PM: semmi gond sincs az iparűzési adóval
Cikkek A franciákkal tör be Amerikába a Tokaji 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 13:28
Magyar-francia borpiaci együttműködésre tett javaslatot az a Rhone és Elzász vidékéről érkező francia delegáció
Cikkek A hollandoknak a Bombardier kell 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 13:21
A világ legnagyobb vasúttechnológiai konszernje, a kanadai Bombardier megrendelést kapott helyiérdekű vasúti szerelvények szállítására a holland államvasutaktól. A 35 szerelvényre szóló megrendelés értéke 248 millió euró. A szerelvények összeszerelésére az Aachen melletti Krefeld üzemben kerül sor. Partnerként a Siemens működik közre. A szerelvények Amszterdam és Hollandia nyugati területei között közlekednek majd. A Bombardier nyolc németországi üzemében összesen nyolcezer főt foglalkoztat. Legutóbb júniusban kapott a Bombardier megrendelést Hollandiából villamos szerelvények szállítására. A mostani szerződés opciót is tartalmaz további szerelvényekre. Elkeseredett a svájci Stadler a magyar viszonyokon MÁV-bohózat: ebből még sokáig nem lesz új vonat
Cikkek Nagy pénzt visz Indiába a BMW 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 13:14
A német luxusautó-gyártó BMW az indiai kormány engedélyét kérte egy 40 millió dolláros összeszerelő üzem létrehozatalához - közölte csütörtöki számában a helyi Business Line napilap. Az újság szerint az üzem abban a déli Tamil Nadu tartományban lenne, amely már otthona a Ford Motor Co. és a Hyundai Motor Co. üzemének is. A pénzügyminisztérium weboldalán elérhető információ szerint a BMW AG és a BMW Holdings BV ajánlata a külföldi befektetések hivatalának jóváhagyására vár. A Business Line értesülései szerint a BMW, felvásárolni készül indiai leányvállalatát, az 1997-ben létrehozott BMW India Pvt. Ltd.-t; a részvények 30 százalékát a BMW AG, a fennmaradó részt a BMW Holding vásárolja majd meg, majd a német vállalat tőkeemelést is végrehajt. India, ahol évente immár egymillió gépkocsit értékesítenek, egyre fontosabbá váló piaca az amerikai és az európai gyártóknak egyaránt. Már megkezdte indiai termelését a Ford, a General Motors, a Hyundai és a Honda Motor Co. is, hogy részesei lehessenek az egyre növekvő helyi kereslet kielégítésének és exportra is gyártsanak. Februárban a Renault hozott létre közös vállalatot a Mahindra & Mahindra céggel a fejlődő piacokra szánt Logan modell gyártására. 10 százalékos visszaesés a hazai autópiacon Betegeskedő autópiac: tarolt a BMW és a Kia A BMW elszaladt a Mercedes mellett
Cikkek APEH-razzia: elszomorító körkép 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 13:08
Az ellenőrzött 96 vendéglátós és kereskedő közül csupán 29 adott szabályos nyugtát annak az ellenőrzésnek a során amelyet júliusban végzett az APEH Hevesben - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az adóhivatal Heves Megyei Igazgatósága. Az adóellenőrök 52 esetben egyáltalán nem kaptak nyugtát, illetve az ellenőrzött 33 munkavállaló egyikének sem tudták bizonyítani a szabályos foglalkoztatást a munkáltatók - közölte Hajas Tamás az igazgatóság sajtószóvivője. Mint elmondta: a Tiszai Nyár 2005 elnevezésű akcióban nyolc megye, összesen 32 adóellenőre vett részt. A revizorok a vendéglátó és kereskedelmi egységek mellett a piacokon is tartottak ellenőrzést. Utóbbi esetben az árusok 84 százaléka mulasztotta el nyugta, vagy számla kiállítását. Mindezek alapján az adóhatóság várhatóan, mintegy 3 millió forint mulasztási bírságot szab ki, illetve öt visszaeső vállalkozó üzletét 12, 30, illetve 60 napra bezárj - tájékoztatott a sajtószóvivő. Mennyit keres az APEH a növekvő béreken? Hírlevél az APEH-től
Cikkek Kóka: A kormány mindent megtett, most Önök jönnek 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 12:55
Kóka: A kormány mindent megtett a sikeres vietnami beruházásokat érdekében, most az üzletembereken a sor
Cikkek A svájci Swisscom-é az Antenna Hungária  
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 11:40
A Swisscom Broadcast AG vásárolhatja meg 46,76 milliárd forintért az Antenna Hungária Rt. 75 százalék plusz egy szavazatot kitevő részvénycsomagját - így döntött az ÁPV Rt. A vételár részvényenként 5250 forintot jelent.
Cikkek Már 246 (!) alatt a forint, hullámvasúton a dollár 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 10:13
Már 246 forint alatt is kereskedtek a euróval a bankközi devizapiacon, tegnap óta újabb 50 fillérrel tudott erősödni a hazai deviza. 246 sikeres áttörése után 245,50 a következő erős alátámasztási pont. Amennyiben 245,50 nem tudja megtartani akkor gyors forint erősödés fog bekövetkezni igazán erős alátámasztási pont csupán 243,75-244 környékén található - derül ki a Raiffeisen Bank technikai elemzéséből. Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás A dollár szerdán késő este 205,10 forintig erősödött az amerikai jegybank szerepét betöltő FED elnökének kongresszusi meghallgatása után. Csütörtök reggelre azonban 201,80/90 forintra esett az amerikai valuta jegyzése. A piacon azzal magyarázzák a nagy ingadozást, hogy míg kezdetben a Greenspan-beszédből a piac az amerikai kamatok további emelésének lehetőségét olvasta ki, a tüzetesebb elemzés után a figyelem középpontjába a Fed elnökének figyelmeztető szavai kerültek az amerikai GDP növekedésének lehetséges lassulásáról. A kereskedők szerint a nap folyamán a forint 245,50 euró/forintig is erősödhet, a dollár valószínűleg hektikusan ingadozik majd. Privátbankár.hu/MTI
Cikkek A Malévtól óvják a KrasAir-t versenytársai 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 10:04
Miközben orosz vetélytársa óvja a KrasAir-t a Malév megvásárlásától, a Magyar Nemzet úgy tudja, szinte biztos, hogy az oroszok lesznek a befutók
Cikkek Újra 20 ezer pont felett a BUX 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 09:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24 pontos emelkedéssel, 19999 ponton nyitott, néhány perccel később már 20015-on állt az index. Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank Rt. elemzője szerint a jelszó újra a "20000 pont" lesz, hiszen a piac biztosan megpróbálja meghaladni a szerdán már átlépett "álomhatárt", ami aztán a nap végén visszaugrott a lélektani szint alá. Az emelkedésre minden esély megvan, hiszen az Amerikai Egyesült Államok piaci indexei a kedvező vállalati hírek és a csökkenő olajárak miatt nőttek és Ázsiában is az emelkedés volt a jellemző csütörtök reggel - mondta az elemző. Szerinte korrekciós kockázat csupán a Mol papíroknál lehet, amelyek a csökkenő olajárak hatására esetleg veszíthetnek értékükből. Sarkadi Szabó Kornél úgy látja: a csütörtökön nyilvánosságra hozott újabb amerikai vállalati hírektől függ, hogy a BUX napközben várható emelkedése kitart-e zárásig. Privátbankár.hu/MTI Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek ROPogós eurók vándorolnak Dél-Dunántúlra  
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 09:01
Az országban az eddigi 315 nyertes Regionális Fejlesztés Operatív Program (ROP) pályázat a 2006-ig tartó időszak 96 milliárd forintos keretének háromnegyedét, 72 milliárd 300 millió forintot már lekötötte. A támogatási szerződést 212 pályázóval már alá is írták. A pályázók az EU társfinanszírozásában megvalósuló projektekre 52 milliárd 200 millió forint támogatást nyertek. Dél-Dunántúlon mostanáig 65 pályázót támogattak, s közülük 44-en már érvényes szerződéssel is rendelkeznek. Az aláírt ROP projektek 9 milliárd 800 millió forintot hoznak a régiónkba. A 2004. november 9-én elsőként szignált ROP szerződés is dél-dunántúli volt, a pécsi világörökség projekt nyert el másfélmilliárdos támogatást. Az országban eddig beadott ROP pályázatok elbírálása továbbra is folyamatosan zajlik. Privátbankár.hu Lankadó eufória - a magyarok bíznak az EU-ban
Cikkek Belehúz a Sanyo Dorogon  
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 08:48
Hivatalosan bár csak tegnap adták át a Sanyo új dorogi napelemgyárát, a növekvő igények miatt máris megduplázzák a gyártókapacitását - értesült a Népszabadság. A japán cég már légkondicionáló-gyártást is tervez magyar bázisán. A beruházás összértéke 2006 végére elérheti a 6,3 milliárd forintot ( eddig 4,5 milliárd forintot fektetett be a cég), az alkalmazottak száma pedig a három-négyszáz főt is elérheti a mostani százötven helyett. Népszabadság/Privátbankár.hu 4,5 milliárdos Sanyo-napelemgyár Dorogon
Cikkek Már 58 dollár alatt az olajár 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 08:36
Tovább esett a kőolaj ára, miután az amerikai energiaügyi minisztérium az amerikai stratégiai tartalékok vártnál kisebb múlt heti fogyásáról adott számot tegnap. Eközben az OPEC soros elnöke úgy nyilatkozott, hogy örvend a kőolaj olcsóbbodásának, és reméli, hogy a piacokra beköszönt a stabilitás időszaka. Kijelentette, hogy a fogyasztók jól el vannak látva kőolajjal, de változatlan a szűk keresztmetszet a finomításban, amiről az OPEC nem tehet. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta reggel hordónként 57,79 dollár volt, 23 centtel olcsóbb a tegnapi zárónál. Az északi-tengeri Brent 56,33 dollár volt, 32 centtel olcsóbb a szerdai zárónál. MTI/Privátbankár.hu Káosz a hazai benzinkutaknál, olcsóbb a benzin tegnaptól? Reálértéken számítva olcsóbb a benzin, mint 2000-ben
Cikkek Káosz a hazai benzinkutaknál, olcsóbb a benzin tegnaptól 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 08:21
Egy nagyobb tankolással csaknem 900 forintot is megtakaríthatunk és ehhez már nem kell a határon túlra utazni.
Cikkek Nem nyit új éttermeket a McDonald's 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 07:05
A McDonald's Magyarországi Étterem Hálózat Kft. tavaly 27,4 milliárd forint árbevétel mellett 1,4 milliárd forint mérleg szerinti eredményt ért el, tájékoztatták a társaság vezetői az MTI-t a felújított Moszkva téri étterem átadása kapcsán. Az átlagos éttermi nettó árbevétel 319 millió forint volt az elmúlt évben, az egy évvel korábbi 308 millió forinttal szemben. A McDonald,s Magyarország az idén mintegy 2 százalékkal szeretné növelni nettó árbevételét. A McDonald,s éttermek felújítására általában 50-100 millió forintot költenek üzletenként az új vállalati stratégia szerint, amelynek célja a régebben működő éttermek felújítása újak nyitása helyett. A Moszkva téri étterem belső kialakítását elsősorban a tinédzserek és a fiatal felnőttek igényeihez igazították. Ezért az étteremben nemcsak internetes hozzáférési lehetőséget teremtettek, hanem vannak MP3-as lejátszók és plazmatévék is. Magyar konyha - külföldi alapanyag Gigantikus omlett és szörnyűségesen vastag burger 27,4 milliárdot költöttünk el a McDonald's-ban
Cikkek Antenna Hungária: a döntés napja 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 07:00
Az ÁPV Rt. ma dönt az Antenna Hungária Rt. privatizációs pályázatának eredményéről, a jelenlegi piaci várakozások szerint a legtöbbet a Macquarie kínálja
Cikkek Titokban készül a jövő évi büdzsé 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 06:35
"Titokszobában" zajlanak az egyeztetések: a miniszterek csak a saját kondicióikat ismerhetik meg, a cél, hogy idén nyáron ne a nyilvánosság előtt készüljön a büdzsé
Cikkek Csányi: politikus nem leszek! 
Privátbankár.hu | 2005. július 21. 05:56
"Nem kívánok politikai pályára lépni. Van az OTP-ben még elég dolgom" - ez volt Csányi Sándor válasza arra az újságíró felvetésre, hogy vannak-e politikusi ambiciói. A bankvezér az MTV-ben azt mondta, a legnagyobb célja, hogy az OTP ott legyen Európa 10 legnagyobb bankja között. Csányi Sándor beszélt az érdekeltségi körébe tartozó, az élelmiszeriparban tevékenykedő cégekről is. A Pick Rt. kapcsán megerősítette, hogy a közeljövőben még lesznek leépítések, azonban utána már a létszám bővítése sem elképzelhetetlen, mivel újraindítják a Pick vágóhídi kapacitását. Csányi Sándor hozzátette, hogy idén 2-3 milliárd forintos vesztesége lesz a Picknek, nyereséget pedig valószínűleg csak 2007-ben termel majd. Privátbankár.hu Közel 3 milliárdos tőkeemelés a Délhúsnál Versenyhivatal: bedarálhatja a Délhús a PicketRekord összegű PSZÁF bírság a Pick Szeged-nek
Cikkek Népszerű a Lakáskassza - 40 ezer új ügyfél 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 16:55
A Fundamenta-Lakáskassza Rt. az idei első félévben 253,8 millió forint konszolidált adózás előtti nyereséget ért el, csaknem két és félszeresét a tavalyi első félévinek - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Az első félév során közel 40 ezren kötöttek új lakástakarék-szerződést a Fundamentánál, a lakás-takarékpénztár ügyfeleinek száma az egy évvel korábbihoz képest mintegy 57 százalékkal nőtt. A társaság által kötött szerződések száma június végén megközelítette a 450 ezret, ezek szerződéses értéke június végén elérte az 500 milliárd forintot, 16 százalékkal volt több, mint egy évvel korábban. A társaság a félév végére már 120 ezer ügyfélnek folyósította az állami támogatással és kamattal megnövelt megtakarított összeget, a hiteligénylők 99,7 százalékának kérelmét pozitívan bírálva el. Az első félévben a hitelt igénybe vevők több mint fele felújításra, közel egynegyede pedig ingatlanvásárlásra fordította a szerződéses összeget, míg 7 százalékuk más pénzintézetnél felvett lakáskölcsön kiváltására használta fel. Az összes lakáshitel összehasonlítása
Cikkek BUX: egyelőre nem sikerült 20.000 fölött megkapaszkodni 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 16:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 50,82 pontos emelkedéssel, 19.975,04 ponton, új történelmi csúcson zárt szerdán. Az előző napi záró értékhez képest ez 0,26 százalékos emelkedés. A forgalom viszonylag alacsony, 13,7 milliárd forint volt. Napközben az abszolút történelmi csúcsot jelentő 20.144,56 pontot is elérte az index. A Mol és az OTP erősödött, a Magyar Telekom és a Richter veszített értékéből. A Mol 1,1 százalékkal 18.800 forintra drágult, az OTP 0,7 százalékot erősödött, 7465 forintig, míg a Magyar Telekom 0,33 százalékkal 900 forintra gyengült, a Richter pedig 0,27 százalékkal 30.910 forintra. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek Devizapiac: az euró mindent vitt 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 16:34
A forint alig változott a bankközi devizapiacon, az eurót 246,25/30 forinton jegyezték szerdán délután, gyakorlatilag azonos szinten a 246,25/40 forintos keddi árfolyammal. A forint 12,78 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A nemzetközi piacon az eurót vették, napközben 246,15-246,65 forint között jegyezték. Nem váltak valóra a dollár erősödéséhez fűzött várakozások, az euróval szemben a dollár is alul maradt. A délután jegyzett 203,95/204,05 forintos árfolyam csaknem két forinttal volt gyengébb a keddi 205,80/206,00 forintnál. A dollár mozgása hevesebbé válhat Greenspan FED-elnök féléves kongresszusi meghallgatása után. A FED elnökének két napos beszámolója szerdán 14 órakor kezdődött, s a piacon a jelenleg 3,25 százalékos amerikai alapkamat alakulására próbálnak következtetni a Greenspan-beszédből. Friss devizaárfolyamok
Cikkek Alulról súrolja a milliárdot a JP Morgan profitja 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 15:41
A JP Morgan Chase amerikai nagybank a második negyedben a várakozások alatt ugyan, de növelte nyereségét: az 994 millió dollárra, egy részvényre 28 centre nőtt, az egy évvel korábbi 548 millió dolláros, egy részvényre 27 centes veszteség után. A negyedéves eredményt erősen nyomták az adózás előtti jogi költségek, - 1,9 milliárd dollár, egy részvényre 33 cent - valamint a Bank One felvásárlásához kapcsolódó adózás előtti fúziós költségek, amelyek 279 millió dollárt, egy részvényre 5 centes mínuszt jelentettek az eredményben. Az elemzők egy részvényre 64 centet vártak. A bevételek a második negyedben 12,7 milliárd dollárra nőttek a korábbi 8,6 milliárd dollárról. Tizenhét százalékkal, 2,26 milliárd dollárra - egy részvényre 63 centre - nőtt a JP Morgan Chase & Co. első negyedéves adózott eredménye. Az elemzők 70 centet vártak. Az első negyedben a bevételek 13,6 milliárd dollárt tettek ki. Izgalmas nap elé néz a Wall Street
Cikkek Minden idők olajrekordja dőlt meg tavaly az USA-ban 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 15:09
Az Egyesült Államokban tavaly megdőlt minden idők olajfogyasztási rekordja: 927 millió tonnás fogyasztásukkal az amerikaiak az utánuk következő nagy olajfelhasználók, így Kína, Japán, Oroszország, Németország és India együttes olajszükségletének megfelelő mennyiséget fogyasztottak. Az iwd német gazdaságkutató tanulmányából kitűnik, hogy tavaly 2,1 százalékkal nőtt az amerikai olajfogyasztás 2003-hoz képest. Kínában tavaly ugyancsak rekordszintet ért el a fogyasztás: 14,3 százalékos emelkedéssel 303 millió tonnára nőtt. A világ tíz legnagyobb olajfogyasztó állama összesen 2,2 milliárd tonna olajat használt el tavaly, ez 3,1 százalékkal haladta meg a 2003-as fogyasztási szintet.Kell az olaj, de nem ilyen tempóban A narancslé és a cukor a sláger
Cikkek Reálértéken számítva olcsóbb a benzin, mint 2000-ben 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 15:05
A magas benzinár nem töri le a magyar gazdaság növekedését és az inflációs nyomást is csak csekély mértékben növeli az MTI által szerdán megkérdezett szakértők szerint
Cikkek Megszenvedik a digitális boomot: veszteség és elbocsátások a Kodaknál 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 14:44
Nettó veszteséget jelentett második negyedévéről az amerikai Eastman Kodak: a világ vezető fotóipari cége elsősorban a digitális termékekre történő átállás átalakítási költségeivel, és a gyengülő filmeladásokkal magyarázta a veszteséget. A cég egyúttal 22 500-tól 25 ezer főig terjedő munkahelycsökkentést jelentett be. A nettó veszteség 146 millió dollár, egy részvényre 51 cent lett, az egy évvel korábbi 136 millió dollár, egy részvényre 46 centes adózott eredmény után. A bevételek 3,69 milliárd dollárra nőttek az egy évvel korábbi 3,46 milliárdról. Az átalakítási költségek és egyszeri tételek nélkül az eredmény 53 cent egy részvényre. Elemzők 3,65 milliárd dolláros bevételt és 79 centes egyszeri tételek nélküli eredményt vártak. A Kodak januárban jelentett be egy 15 ezer fős létszámleépítést, most azonban azt közölte, hogy ennél is mintegy 10 ezerrel több munkahelyet szüntet meg világszerte, az átalakítás kiterjesztése nyomán. A világ legnagyobb fotófilmgyártója, a digitális termékekre való átállás nehéz küzdelmében 142 millió dolláros, részvényenként 50 centes adó utáni veszteséget jelentett az első negyedévről is, az egy évvel korábbi 21, millió dolláros, részvényenként 7 centes adózott eredmény helyett. A teljes forgalom az első negyedben 3 százalékkal, 2,83 milliárd dollárra csökkent a tavalyi első negyedévi 2,92 milliárdhoz képest. Itt az új magyar 4 MP-es mindentlátó fényképezőgép
Cikkek Eldugott benzinárak: elhallgatják a drágaságot? 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 14:27
Az autóklub szerint egyre több benzinkút nem írja ki a kutak melletti nagy táblákra az üzemanyagok árát
Cikkek 4,5 milliárdos Sanyo-napelemgyár Dorogon 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 14:08
A japán Sanyo fényelektromos modulokat, napelemeket és kereskedelmi légkondicionáló berendezéseket gyártó üzemegységet épített fel 4,5 milliárd forintos beruházással, amelyet szerdán adtak át a dorogi ipari parkban - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a nyitáskor 5.000 négyzetméteres üzem a későbbiekben közel 10.000 négyzetméteres lesz, a beruházás összértéke pedig 2006 végéig várhatóan eléri 6,3 milliárd forintot. A foglalkoztatottak mostani 150 fős létszáma a tervek szerint 300-400-ra bővül. Zöldmezős óriásberuházás Dunavarsányban, 25 milliárdból 11 milliárdos erőmű épül Nyíregyházán 20 millió eurós fejlesztés a Hungexpo-n Magyarország előkelő helyen a befektetési célpontok között
Cikkek Gyümölcsöző közreműködés mobilcég és kávéüzlet-hálózat között 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 14:00
A brit O2 mobilszolgáltató, részben a Tchibo kávéüzlet hálózattal folytatott együttműködésének köszönhetően, ismét feltörőben van a német piacon. Az előfizetői számát tekintve legkisebb német szolgáltató az elmúlt negyedévben 412 ezer új ügyfélre tett szert. A brit anyavállalat növekedése mögött is jórészt az O2 Germany hozzájárulása áll. A 2005/06-os pénzügyi év márciusban zárt első negyedében valamivel alacsonyabbnak bizonyult a növekedési ütem, mint a megelőző negyedévben. A naptári évet első negyedében 578 ezer ügyfelet szerzett a társaság. Az elmúlt tizenkét hónapban előfizetőinek száma egyharmaddal 8,4 millióra emelkedett. Ez 11,4 százalékos piaci részesedésnek felel meg. A társaság tervei között a 10 milliós előfizető szám átlépése a jövő év közepére van időzítve. Az elmúlt negyedévben 83 ezer ügyfelet hozott az O2-nek a Tchibo-val kötött együttműködés; összességében már 335 ezer ügyfelet köszönhet partnerének. Konkurenseivel, főként az E-Plus mobilszolgáltatóval ellentétben az O2 nem tervezi "olcsó" márka bevezetését. A Tchibo esetében azonban elképzelhető a percdíjak csökkentése, mivel az E-Plus "Simyo" márkája olcsóbb. A harmadik generációs UMTS szolgáltatás németországi bevezetését egyelőre nem tervezi a társaság. 2009-re évente 1 milliárd új mobilt veszünk Újdonság: itt a mobillal használható hitelkártya
Cikkek Izgalmas nap elé néz a Wall Street 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 13:12
Az amerikai határidős indexek alakulása azt sugallja, hogy gyengüléssel kezdődhet a kereskedés a Wall Streeten
Cikkek Franciaország nem adná a Pespsinek a Danone-t - az egekben az árfolyam 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 12:49
A francia Danone élelmiszer kereskedelmi konszern részvényének árfolyama 9,9 százalékkal is megemelkedett a szerdai kereskedés kezdeti szakaszában a PepsiCo átvételi szándékáról szóló, szűnni nem akaró találgatások hatására. Egy nappal azt követően, hogy a francia politikusok egy emberként álltak ki a PepsiCo még elő sem terjesztett ajánlatával szemben, a nemzeti jelképnek is tekintett élelmiszer kereskedelmi konszern részvénye tovább tetézte a kedden elért rekord árfolyamát. 0745 GMT-kor 94,00 eurón állt, 7,3 százalékkal magasabban a keddinél, szemben a DJ Stoxx európai élelmiszeripari alindex 0,7 százalékos gyarapodásával. Alig fél óra alatt 1,5 millió részvény cserélt gazdát, ami megfelel egy teljes napi átlagos forgalomnak. A szerdai részvény áfolyam mozgást a Financial Times lapban megjelent cikk váltotta ki, amely szerint a PepsiCo a Morgan Stanley és az UBS pénzintézeteket bízta meg a Danone átvételében való közreműködéssel. Sem az UBS, sem a Morgan Stanley nem kommentálta az értesülést. A Danone és a PepsiCo pedig elzárkózott a hírek kommentálásától. Továbbra is a bika az úr - a Pepsi megvenné a Danone-t
Cikkek Tovább sugározhat az RTL Klub és a TV2 - új MTV-csatorna indul 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 12:31
A médiahatóság meghosszabbította öt évvel az RTL Klub és a TV2 koncesszióját, valamint nyilvántartásba vette a Magyar Televízió közéleti csatornáját - értesült szerdán testületi forrásból az MTI. A két országos kereskedelmi csatorna műsorszolgáltatási jogosultága 2007-ben jár le, ehhez képest kaptak még újabb öt évre sugárzási lehetőséget. A Magyar Televízió Rt. menedzsmentje a nyáron nyújtotta be elsőként indítani kívánt tematikus csatornájának nyilvántartásba vételi kérelmét. Mivel a testület még ülésezik, az értesülést hivatalosan nem sikerült megerősíttetni. Megadóztatná a kereskedelmi tévéket a Fidesz?
Cikkek Újdonság: itt a mobillal használható hitelkártya 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 12:00
A T-Mobile a Budapest Bankkal együttműködve új, mobiltelefonnal is használható hitelkártyát kínál
Cikkek Nyugdíj: már jövőre bevezetnék a negyedik pillért 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 11:49
A magyar tőkepiac szakmai szervezetei szerdán eljuttatják a kormánynak és a parlamenti pártok képviselőinek a Budapesti Értéktőzsdével (BÉT) együtt kidolgozott koncepciót a negyedik nyugdíj-pillérről- mondta Szalay-Berzeviczy Attila a BÉT elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A szervezetek azt kérik a törvényhozóktól, hogy 2006-tól mindenki számára legyen hozzáférhető a nyugdíj-előtakarékossági számla - tette hozzá. Az elképzelés kidolgozásában részt vett a BÉT, a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSzSz) és három támogató szervezete: a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSz), a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISz) valamint a Stabilitás Nyugdíjpénztári Szövetség.Előbb piacélénkítés, aztán az árfolyamnyereség-adó A tőzsde elnöke és egy lehetséges befektető értékeli a negyedik nyugdíjpillért
Cikkek Vajon ki fizeti a vízkészlet-járulékot? 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 11:28
Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy az általános adók mellett még milyen kötelezettségek terhelhetik
Cikkek 2009-re évente 1 milliárd új mobilt veszünk 
Privátbankár.hu | 2005. július 20. 11:08
Négy év múlva már 2,6 milliárd ember használ majd mobiltelefont a világon - évente 1 milliárdot adnak el
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG