Cikkek
Cikkek
Egymilliárdot napoztunk el egy év alatt
Privátbankár.hu | 2005. június 21. 09:25
Egy év alatt több, mint egymilliárd forintot költöttünk napozószerekre. Tavaly márciustól idén februárig csaknem 1,3 millió liter napozószert kentünk magukra, általában a 11-20-as faktorszámúakból - derül ki az ACNielsen lapban megjelent adataiból. A mennyiségében körülbelül tízszázalékos növekedés elsősorban a kereskedelmi márkás termékek előretörésének köszönhető, melyek iránt több, mint 22 százalékkal nőtt a kereslet, s mára a vezető forgalmazók termékei mögé sorakoztak fel.
A naptejek négyötöde napozás közben használatos, a többi pedig napozás utáni vagy önbarnító krém, ez utóbbiak elsősorban a nyári szezon előtt és után hódítanak. Magyarországon a 11-20-as fényvédő faktorszámú készítmények a legkelendőbbek, míg Európában a 30-60 faktoros szereket keresik. Jelenleg a piac egytizedét foglalják el a gyermekek számára készült termékek, de a gyermeknapozók mellett egyre növekszik az igény az érzékeny bőrűek számára készült termékek, illetve a speciális készítmények (barnaságot kiemelő, hidratáló tejek) iránt - olvasható a Napi Gazdaságban.
Itt a nyár - utazzon velünk!
Cikkek
Uniós gondok: 9 havi mélyponton az euró
Privátbankár.hu | 2005. június 21. 08:52
Londoni értékforgalmazók szerint az európai részvénypiacok kedden nyitáskor felfelé mozdulhatnak el, megközelítvén a három éves csúcsot, miután az olaj ára kissé csökkent az elmúlt négy napban tapasztalt jelentős emelkedés után. A befektetők azonban óvatosak, mert az ár még mindig igen magas, megközelíti a 60 dollárt hordónként a téli ellátás zavaraitól való félelem miatt.
Kedden reggel az euró árfolyama kilenc havi mélypontra süllyedt a kamatcsökkentési várakozások, és az Európai Unió belső problémái miatt. Az euró gyengélkedése megcsapolhatja a vállalati nyereségeket.Friss devizaárfolyamokOlajhiánytól félnek - továbbra is 60 dollár környékén az olajár
Cikkek
A magas olajár miatt beragadhat a tőzsde
Privátbankár.hu | 2005. június 21. 08:49
Nem számítanak jelentős változásra az MTI által megkérdezett üzletkötők kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Pletser Tamás az ERSTE Bank Befektetési Rt. elemzője szerint a hétfői záróárak körül maradnak a részvényárak. Elmondása szerint ez annak tudható be, hogy az olajár a 60 dollárt "ostromolja", aminek lélektanilag negatív hatása lesz. Hozzátette: a gyógyszergyártók papírjai a hétfőn bejelentett fixáras árusítás miatt lehetnek érdekesek, a generikus gyártókat ugyanis előnyben részesíti az új rendszer.
Olajhiánytól félnek - továbbra is 60 dollár környékén az olajárLegfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Olajhiánytól félnek - továbbra is 60 dollár környékén az olajár
Privátbankár.hu | 2005. június 21. 07:46
Kedden a reggeli órákban a nyersolaj szabadpiaci ára változatlanul 60 dollár közelében mozgott hordónként, mert továbbra is erős a biztonságos benzinellátással kapcsolatos aggodalom. A piac nem vette tudomásul az OPEC-nek azt a döntését, hogy a szervezet tagjai július 1-jétől növelik kitermelésüket. A kereskedők változatlanul attól tartanak,
hogy az olajtermelők nem lesznek képesek elegendő kőolajat szállítani a piacra a második félévi keresletnövekedés idején.
Az OPEC a múlt héten döntötte el, hogy kvótakötelezett tíz tagja számára napi 500 ezer hordóval napi 28 millió hordóra növelik az összkvótát - egy éven belül ez az ötödik kvótaemelés -, de ez nem befolyásolta a szabadpiaci árakat, mert a döntéssel csak az eddig tényleges túltermelést tették hivatalossá.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta a legközelebbi, júliusi határidőre közép-európai idő szerint kedd reggel hordónként (159 liter) 58,95 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) Szingapúrban folytatódó, elektronikus
ACCESS jegyzésében, 42 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál. Hétfőn a WTI 90 centtel 59,37 dollárra emelkedett záráskor.Rekordkereslet hajtja 60 dollár felé az olajárat
Cikkek
Gyurcsány: ez a vita nem a pénzről szól
Privátbankár.hu | 2005. június 21. 07:35
A miniszterelnök szerint az uniós országok vezetőinek brüsszeli, sikertelen csúcstalálkozója a bizonytalanságról szólt
Cikkek
Budapest, a térség legdrágább városa
Privátbankár.hu | 2005. június 21. 07:06
Budapest a világ nagyvárosainak drágasági sorrendjében az idén a 24. helyet foglalja el, társbérletben Amszterdammal. Tavaly a Mercer Human Resource Consulting emberi erőforrásokkal foglalkozó nemzetközi cég ezen listáján még a 34. helyen állt. A listát, mint tavaly, Tokió vezeti, Moszkva a 4. helyen áll, az etalonnak tekintett New Yorknál (a listán a 13.) mintegy 200 különböző áru és szolgáltatás ára alapján drágább egyebek között
Szöul, Hongkong és Milánó is, más amerikai nagyvárosokban olcsóbb az élet, mint New Yorkban.
A világ legkevésbé drága (legolcsóbb) nagyvárosa a paraguayi főváros, Asuncion, a 144., azaz az utolsó helyen áll a vizsgált városok között. Kelet-európai nagyváros nem előzi meg Budapestet, de például a kameruni főváros és Isztambul igen.Kétezerhat oszlopból áll majd az új 56-os emlékmű BudapestenPest megér egy estet!
Cikkek
Kétezerhat oszlopból áll majd az új 56-os emlékmű Budapesten
Privátbankár.hu | 2005. június 21. 06:05
Kétezerhat oszlopból álló éket formáz az az emlékmű, amelyet az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára állítanak fel Budapesten, a volt Felvonulási téren; a tervpályázat díjazottjainak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök adta át az okleveleket a
Műcsarnokban.
Az emlékmű megvalósításának összköltsége 700 millió forint. A munkálatok a helyszínen várhatóan jövő tavasszal kezdődnek meg.
Cikkek
Eseménytelen nap a BÉT-en, 288 ponttal növekvő index
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 17:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 287,71 pontos, 1,56 százalékos
növekedéssel, 18.675,15 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiaci forgalom mindössze 6,4 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike drágult az előző napi záráshoz viszonyítva.
A közepes papírok indexe, a BUMIX 1,53 ponttal, 0,10 százalékkal emelkedett, 1.596,94 ponton zárt.
Az OTP-részvények árfolyama 110 forinttal, 1,63 százalékkal 6.860 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forint volt.
A Mol 330 forintot, 1,92 százalékot emelkedett, 17.475 forintot ért záráskor, és 1,3 milliárd forint értékben kereskedtek vele.
A Richter árfolyama 665 forinttal, 2,33 százalékkal nőtt az előző napi záráshoz képest, a papír 29.250 forintot ért, 560 millió forint értékben kötöttek rá üzleteket.
A Magyar Telekom 855 forinton zárt, 10 forinttal, 1,18 százalékkal magasabban a péntekinél, forgalma 698 millió forintot ért el.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Csökkent a zsúfoltság Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 17:00
Mostantól 14 légitársaság repülőgépei a 2A terminálról indulnak, miután az európai átlagot meghaladva bővült a reptéri forgalom
Cikkek
Esett a Conference Board indexe
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 16:55
A Conference Board vezető amerikai gazdaságkutató csoport májusi átfogó konjunktúramutatója (a leading indicators) fél százalékkal romlott.
Az elemzők előzetes becslése szerint is az amerikai gazdasági konjunktúra további enyhe gyengülését jelzi majd a Conference Board, a visszaesés szerintük 0,3 százalékpont lesz.
A kutatócsoport ezen mutatója áprilisra 0,2 százalékpontos visszaesést jelzett, értéke így 114,5 pontra csökkent, miközben az elemzők az index 0,2 százalékpontos emelkedését várták.
Márciusban az index - az áprilisi adattal együtt közölt felülvizsgálat szerint - 0,6 százalékkal esett.
A leading indicators 10 alindexet foglal magában, áprilisban ezek közül öt javult.
Cikkek
Járai: kedvezőek az inflációs kilátások
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 16:00
A jegybankelnök szerint a Monetáris Tanács mostani kamatcsökkentésével, a 7 százalékos jegybanki alapkamattal is elérhetőek mind a 2005-ös, mind pedig a 2006-os inflációs célok
Cikkek
Településeket mosott el az ár
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 15:55
Súlyos károkat okozott és kis híján több emberéletet kioltott az első idei kánikulának véget vető hajnali vihar Anglia északi részén, ahol a légierőnek kellett több embert kimentenie a hirtelen áradások által elmosott településekről.
Az özönvíz Yorkshire grófság északi részére zúdult, hidakat, utakat, gazdaságokat elmosva, autókat és mezőgazdasági erőgépeket elsodorva.
Az első szakértői vélemények szerint több helyen évekig tart majd a helyreállítás.
Cikkek
Településeket mosott el az ár
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 15:55
Súlyos károkat okozott és kis híján több emberéletet kioltott az első idei kánikulának véget vető hajnali vihar Anglia északi részén, ahol a légierőnek kellett több embert kimentenie a hirtelen áradások által elmosott településekről.
Az özönvíz Yorkshire grófság északi részére zúdult, hidakat, utakat, gazdaságokat elmosva, autókat és mezőgazdasági erőgépeket elsodorva.
Az első szakértői vélemények szerint több helyen évekig tart majd a helyreállítás.
Cikkek
Az OPEC sem jelent árgaranciát
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 15:25
A mértékadó átfogó energiapiaci elemzéseket végző Centre for Global Energy
Studies (CGES) brit szervezet szerint az OPEC már nem jelent semmiféle megbízható garanciát a nyersolajár stabilitásának szavatolására.
A CGES friss havi jelentésében egyenesen úgy fogalmaz, hogy az olajexportőrök kartelljének bizonygatása, miszerint mindent megtesz az olajárak lecsillapítására egyszerűen kezd üresen hangzani.
Az OPEC tagjait láthatóan nem zavarja, hogy folyamatosan tesztelgetik meddig mehet el az ár, noha közben a felhasználók már ellenérzéseiket hangoztatják. A szervezet az olajféleségeiből képzett új "elfogadható" árszintet jelenleg már a jelek szerint hordónként 50 dolláron képzeli el.
Márpedig ha ez a helyzet, akkor célja lehet egy éven belül egy akár a mostani célt kétszeresen meghaladó (azaz 100 dolláros) ár is. Miközben még ez év februárjának végén is illetékesei azt hangoztatták, hogy az igazságos árszintnek tekintik a 25 dollárt - írja tanulmányában a CGES.
Az olajár átlépte az 57 dollárt is - közel a csúcs
Cikkek
Túltermelés a borágazatban: uniós támogatást kérünk!
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 15:20
A borágazatban Magyarországon az idén várható túltermelés miatt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa krízislepárlási támogatást kér az Európai Uniótól félmillió hektoliterre - jelentette be László Boglár.
A kormányszóvivő közölte: ez azt jelenti, hogy a pályázó ipari szesz-, illetve egyéb szeszfeldolgozó üzemek felvásárolják a gazdák által felkínált mennyiséget, ezt az állam kifizeti nekik, az állam pedig a tavalyi termelési ár 70 százalékáig támogatást kap az uniótól.
László Boglár hozzátette, hogy Magyarország kezdeményezi az uniónál a szőlőtőkék végleges kivágásának támogatását is, ötezer hektárnyi területen.
Cikkek
Gabonahiány Kínában
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 15:05
Kínai gabonapiaci illetékesek szerint az idén a kínai gabonatermés 20 millió tonnával is elmaradhat a kereslettől. Azzal számolnak ugyanis, hogy az idei termés a tavalyi, azaz 469,5 millió tonna körül alakul, miközben a felhasználói igény - ha szerényen is - mintegy 490 millió tonnára növekszik.
Az ország tavaly képes volt mintegy 9 százalékkal növelni gabonatermelését, de ezt az idén nem tudja megismételni, mert a tavalyi kivételes év volt ezen a téren. Öt év óta ugyanis rendre csökken a termés, mert csökken a művelésre alkalmas terület, főként a nagyarányú városfejlesztések, részben pedig a környezeti feltételek romlása miatt.
Mindeközben a népesség folyamatosan növekszik. Ez a kettős folyamat éveken belül oda vezethet, hogy Kína élelmiszerből nem nettó importőrré válhat.
A jó termés miatt főhet idén a gazdák feje
Cikkek
Gyengül a forint
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 15:00
A bankközi devizapiacon kismértékben gyengült a forint a 25 bázispontos jegybanki kamatcsökkentés után, de a heves reakciók elmaradtak, mivel a redukció mértéke megfelelt a többségi piaci várakozásnak.
Az eurót a délután két órai kamatdöntés bejelentése előtt 248,25/40 forinton, negyed órával a kamatmérséklés bejelentése után 248,40/50 forinton jegyezték, ami a nyitáskori 248,00/10 forintos árfolyamhoz képest 40 filléres erősödés.
A kereskedők alacsony forgalomról számoltak be a délelőtt folyamán, az euró kurzusa 248,10-248,65 forintos szűk sávban ingadozott.
A dollár 203,45/55 forintra erősödött a reggeli 202,75/95 forintról, pénteken 203,50 forint körül állt az amerikai valuta árfolyama.
Friss devizaárfolyamok
Cikkek
Kína olajos beruházása az oroszoknál
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 14:30
Az energiaszűkében lévő Kína így kívánja javítani a külföldi, elsősorban az orosz kőolajtartalékokhoz való hozzájutását
Cikkek
25 bázisponttal csökkentettek
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 14:05
A Monetáris Tanács 25 bázisponttal 7 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot
hétfői ülésén.
A tanács a kamatvágást a kedvező inflációs kilátásokkal indokolta.
A döntés megfelel a piac és az elemzők várakozásainak.
Cikkek
Magyar kártyabirtokosok pénzét nem érinti a MasterCard-ügy
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 13:56
A magyarországi MasterCard kártyákat kibocsátó magyarországi tagbankok közül egyik sem kapott riasztást hétfő délelőttig, így nagy valószínűséggel a magyarországi kibocsátású kártyák birtokosait nem veszélyezteti a MasterCard egyik szolgáltatójánál történt rendszerfeltörés.
Az amerikai Atlantában található CardSystem Solutions rendszerét feltörve az eddigi információk szerint 68 ezer kártyabirtokos adataihoz jutott hozzá egy illetéktelen behatoló. A számítógépes hacker a kártyabirtokosok nevéhez, számlaszámához, valamint a bankkártya lejárati idejéhez jutottak hozzá, az érintett személyek lakcíméhez és társadalombiztosítási számához nem.
Kártyások és szokásaik
Cikkek
Saját biztonsági őre rabolt ki egy bankot az Örs vezér téren
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 13:34
A 49 éves férfi, miután reggel munkába állt, a szabályos eljárással érkező délelőtti pénzszállítmányt bekísérte, majd a két zsákot átadta a bank két női alkalmazottjának.
A pénzszállítók távozása után fegyverével fenyegetőzve a két nőt megbilincselte, majd a két zsákkal a bank hátsó, szolgálati bejáratán távozott.
Az MTI értesülése szerint a rablás a K&H Bank fiókjában történt. Az elrabolt pénz összegét még nem tudni.
Cikkek
Magyar roadshow Japánban
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 13:15
Magyarország roadshow-t rendez e héten Japánban az 50 milliárd jen értékben kibocsátandó szamurájkötvény ismertetésére - közölte a kötvény szervezésében résztvevő cégek egyikének illetékese. (1 dollár=109 jen)
A Daiwa Securities és a Mizuho International szervezi a kibocsátást, amely két részletből áll, egy ötéves és egy hétéves lejáratú kötvényből.
A japán pénzügyminisztérium a múlt héten közölte, hogy Magyarország 200 milliárd jen értékű kötvény kibocsátásának szándékát regisztrálta a június 16-tól 2007 június 15-ig terjedő időszakra.
Magyarország 2005-ben eddig három külföldi pénznemben jegyzett kötvényt bocsátott ki: januárban egy tíz éves lejáratú kötvényt 1,5 milliárd dollár értékben, februárban egy 1 milliárd eurós kötvényt 15 éves lejáratra, májusban pedig egy 12 éves lejáratú 500 millió font sterlingben jegyzett kötvényt.
Orosz adósságfinanszírozás: csak belföldről!
Cikkek
Ezernégyszáz támogatott gyógyszer ára változik
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 13:05
Július 1-jén 1.200 támogatott gyógyszer térítési díja emelkedik, 200 gyógyszeré
pedig csökken
Cikkek
Visszaállítanák a gyakorított áfa-visszaigénylést
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 12:35
Július 1-től a kormány szeretné visszaállítani a gyakorított áfa-visszaigénylés
lehetőségét - jelentette be Molnár Albert, a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára.
A pénzügyi tárca ennek érdekében azt javasolta a költségvetési bizottságnak, nyújtson be módosító javaslatot az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló
törvényhez.
A gyakorított visszaigénylés megszüntetése kevesebb hozammal jár az állam számára, mint amennyi hátrányt az érintett vállalkozói körnek okoz - mondta az államtitkár. A módosítás mintegy 2.400 vállalkozás likviditási helyzetét javítja, amelyek főként exportáló és beruházó cégek, tehát a gazdasági növekedés szepontjából különösen fontosak.
Faktorálás ÁFA ügyben
Cikkek
A Balkánon terjeszkedne a lengyel PKN
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 10:22
A lengyel PKN Orlen balkáni és balti-országokbeli akvizíciókat tervez a
közép-európai lehetőségek kimerülését követően. Erről a Puls Biznesu
lengyel gazdasági napilap írt az olajtársaság egyik felső vezetőjét
idézve. A lengyel olajcég Dél-vagy Kelet-Európa, illetve a balti-államok és a Balkán felé terjeszkedne. Cezary Smorszczewski vezérigazgató-helyettes megerősítette azt a korábbi értesülést, hogy a társaságnak 1,7 milliárd euró szabad pénzeszköz áll
rendelkezésére felvásárlások finanszírozására.
http://www.privatbankar.hu/html/cikk/frisshir.php?hir=25733
Cikkek
Forint elleni támadás az uniós válság miatt?
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 10:05
Egy amerikai közgazdász szerint az Európai Unió válsága veszélyt jelent a kelet-európai
valutákra, közöttük a forintra nézve. Adam S. Posen, a washingtoni nemzetközi gazdasági intézet professzora a Kurier című bécsi napilapnak azt mondta, hogy az EU súlyos politikai válsága nyomást gyakorolhat az új uniós tagországok fizetőeszközeire.
A szakértő szerint valószínűtlenek az euró elleni támadások, ám a kelet-európai
valuták spekulációk célpontjai lehetnek. Posen úgy fogalmazott, hogy Magyarországot tartja a legvalószínűbb célpontnak, mert gazdasága a leginstabilabb, valutája a leginkább túlértékelt és bankrendszere a legkevésbé integrált.
Ha forint elleni támadásra nem is, de a forint gyengülésére számítanak a nyár folyamán a Raiffeisen elemzői is...részletek
MTI/Privátbankár.hu
Cikkek
Forintgyengülés a kamatvágás előtt
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 09:56
Enyhén gyengült a forint hétfőn reggel a bankközi devizapiacon, az eurót
248 forinton jegyezték, 30 fillérrel erősebben a pénteki
247 forint 80 fillérse szintnél.
A piacon a monetáris tanács ülésének határozatáig alacsony
fogalomra számítanak, 90 százalékos valószínűséget adnak a jegybanki
alapkamat 25 bázispontos csökkentésére, de nem zárják ki ennek a
dupláját sem.
Nyáron elszállhat a forint
Euró/forint-árfolyam: a pillanatnyi állás
Cikkek
Az autópályaépítés húzza az építőipart
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 09:39
Az építőipari termelés volumene áprilisában 20.2%-kal nőtt tavaly áprilisához képest. A termelés az év első négy hónapjában 14.4%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növekedés elsősorban az út- és autópálya-építéseknek köszönhető. Privátbankár.hu
Megugrott az ipari termelés: az export a "bűnös"
Cikkek
A Mol húzza a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 09:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11 pontos csökkenéssel,
18376 ponton nyitott.
Galbavy Péter, a Takarékbank üzletkötője a Mol papírok erősödését várja a magas olajár miatt. Az erős dollár pedig a gyógyszergyári papírok árfolyamának emelkedését eredményezheti - tette hozzá.
MTI/Privárbankár.hu
Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Itt az újabb olajár-rekord!
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 08:49
A korai reggeli órákban rekordmagasságba szökött fel a nyersolaj ára,
hordónként meghaladta az 59 dollárt. Emögött az erőteljes amerikai
üzemanyag iránti kereslet áll, ami a benzinárakat is felfelé
mozgatta.
A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate
könnyűolajfajta 59,18 dollár volt, az északi-tengeri Brent 64 centtel
58,40 dollárra erősödött. Eddigi csúcsát április 4-én állította be 57,65 dollárral.
Galbavy Péter, a Takarékbank üzletkötője a Mol-papírok
erősödését várja a tőzsdei kereskedésben a magas olajár miatt.
Hétfőn reggel az arany unciánként 438,89 dollár
volt Londonban, 1,24 dollárral drágább a pénteki későinél.
MTI/Privátbankár.hu
Cikkek
Szabó István beszólt a bankároknak
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 08:35
"A mai világban a bankárok váltották fel a párttitkárokat, akik a forgatókönyvek jóváhagyásáról valaha tetszésük szerint döntöttek " - mondta az Oscar-díjas filmrendező
Cikkek
A betegeken spórol az OEP
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 07:36
Várhatóan ritkábban utalják a betegeket kórházba a jövő hónap
elejétől - tudta meg a Magyar Hírlap Molnár Attilától, az OEP főosztályvezető-helyettesétől.
Több mint ötvenféle fül-orr-gégészeti, sebészeti, szemészeti és urológiai beavatkozást ugyanis ez után csak a járóbeteg-ellátásban finanszíroz az Országos Egészségbiztosítási
Pénztár. A szakmai kollégiumok egy hosszabb listából választották ki
azokat a panaszokat, amelyeket ambulánsan is lehet orvosolni
mindenféle kockázat nélkül.
Magyar Hírlap
Cikkek
Indul az utolsó nagy állami kiárusítás
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 07:16
A Mol-csomag eladása nélkül is teljesíteni tudja a 300 milliárd forintos tervét az ÁPV, őszig elkelhet az Antenna és az FHB is
Cikkek
Bírságból segély?
Privátbankár.hu | 2005. június 20. 07:00
Az Európai Bizottság mérlegeli annak lehetőségét, hogy a gazdasági társaságokra a versenyjog megsértése miatt kiszabott uniós bírságokat a szegény országok segélyezésére fordítsák - mondta José Manuel Barroso elnök.
Ezek a büntetések esetenként több száz millió eurós összegek is lehetnek, viszont az eljárások akár évekig is húzódhatnak. Ennek ellenére Barroso nagyon érdekesnek tartja az ötletet: az Unió ugyanis keresi a megoldásokat: hogyan lehet eleget tenni azon kötelezettségvállalásnak, miszerint az ENSZ Milleniumi Fejlesztési Céljai keretében 2015-ig felére csökkentenék a szegénységet a világban.
A francia-német javaslat a repülőjegyek önkéntes adójáról is közelebb került a megvalósításhoz csütörtökön: a Bizottság jóváhagyta, és előterjeszti a Pénzügyminiszterek Tanácsának. A tagállamok saját hatáskörben dönthetnének a repülőjegyek 2-5 eurós adójáról, amiből várhatóan évi mintegy 560 millió euró folyna be a segélyalapba.
Az Európai Bizottság arra is kéri a tagállamokat, az országonkénti közvetlen segélyek mértékét 2015-re emeljék saját GDP-jük 0,7 százalékára.
eurohirek.hu
Európa gondolkodási időt kér
Cikkek
Rekord helyett korrekció a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,02 pontos csökkenéssel, 18.387,44 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,10 százalékos gyengülés.
A forgalom 18 milliárd forint volt. A vezető részvények gyengültek: a legtöbbet a Richter vszített értékéből, amely 1,9 százalékkal süllyedt 18.585 forintra. 1,5 százalékot esett a Mol, záróára 17.145 forint volt. Az OTP 1,1 százalékot gyengült, 6750 forintot ért záráskor, míg a Magyar Telekom a tegnapi záróértéken, 845 forinton stagnált.
Bár a mai kereskedés előtt az elemzők a BUX történelmi csúcsának megdőlését sem tartották kizártnak, és a nyitás is bíztató volt, a nap végére túlsúlyba kerültek az eladók, így a hét végén egy "átlagos" korrekciónak lehettünk szemtanúi. A kisebb papírok közül viszont az FHB-nak sikerült az árral szembe menni, így 2,5 százalékos drágulással zárta a napot.Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
Cikkek
Európai Uniós közbeszerzés az új metrókocsikra
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 16:25
A Budapesti Közlekedési Rt. (BKV) kiírta a nemzetközi tendert az épülő budapesti 4-es és a felújítás alatt lévő 2-es metró vonalakon üzemelő szerelvények beszerzésére. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a felhívás már megjelent az Európai Unió közbeszerzési közlönyében. A beszerzések nagyságrendjét - a pályázatra való tekintettel - a beruházó DBR Metró Projekt Igazgatóság igazgatója, Gulyás László az MTI kérdésére
nem kívánta közölni. Csak annyit mondott: több tíz milliárd forint értékű vásárlásról van szó.
A 4-es metró vonalára 15 darab egy légterű kocsit, a 2-es metró vonalára 22 szerelvény beszerzése szerepel a kiírásban. További hét, a 4-es metrón közlekedő szerelvény szállítására pedig opciót kötne a BKV. Az ajánlatokat augusztus 16-ig kell beadni, a szerződéskötésre pedig várhatóan a jövő év első felében kerülhet sor. A szerelvényeket 2009. június 30-ig kell szállítani a pályázaton nyertes gyártónak.
A 4-es metró 2009-ig megépülő szakaszainak beruházási költsége folyó áron és áfa nélkül számolva 264 milliárd forint, a 2-es metró felújítása pedig közel 50 milliárd forintba kerül.A Bosnyák térig fúrnak - egy ütemben épül meg a 4-es metró két szakasza
Cikkek
Stabil a forint
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 16:21
Stabil maradt a forint pénteken a bankközi devizapiacon, az eurót délután 247,75/80 forinton jegyezték, ami alig tér el a csütörtök délutáni 247,70 forintos árfolyamtól. A forint 12,25 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. Az euróval a 247,30/35 forintos nyitás után napközben 247,30-248,00 forintos sávban kereskedtek, mérsékelt forgalomban. A piacon általában 25 bázispontos kamatcsökkentést várnak a
Monetáris Tanács hétfői ülésén, ám adnak kicsi esélyt egy 50 bázispontos csökkentésnek is.
A dollár pénteken gyengült, délután 203,50 forinton jegyezték, szemben a reggeli 203,70/90 forintos és az előző nap délutáni 204,90 forintos árfolyammal. Az overnight kamatok kissé mérséklődtek, 7,40/50 százalék körüli szinten mozogtak a csütörtöki 7,50/70 százalék után.Friss devizaárfolyamokMagyar alapkamat: magas vagy nem?
Cikkek
Aegon: új pozíció az igazgatónak
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 15:55
Az AEGON csoport közép-kelet-európai terjeszkedésében Magyarországé a központi szerep. Az AEGON Magyarország vezérigazgatóját, Dr. Kepecs Gábort jelenlegi pozíciója megtartása mellett kinevezték az AEGON közép-kelet európai igazgatójává. "Az AEGON Magyarország 2005. évi stratégiáját az előző évek fejlődésének fenntartása határozza meg. Elsősorban nyugdíjpénztári, lakás- és életbiztosítási üzletágainkra koncentrálva kívánjuk megtartani ügyfeleink bizalmát és tovább növelni elégedettségüket, miközben a részvényesek bevétel és profitelvárásainak is maradéktalanul igyekszünk megfelelni." - mondta Dr. Kepecs Gábor, vezérigazgató.
Az eurózónára való felkészülés jegyében az AEGON Magyarország Rt. 2005 májusában indította útjára új, euró alapú, biztosítással kombinált megtakarítási termékét, az EUROMAXX-ot. A piacra lépés időzítését a hosszú távú euró alapú befektetések szempontjából kedvező forint/euró árfolyam indokolja.
Az EUROMAXX-ban megtakarított összeget az AEGON Magyarország Rt. nemzetközi részvényalapba fekteti. A nemzetközi részvények hosszú távon jellemzően magas hozamot jelentenek, amely az árfolyamhatással párosulva hatványozott eredményt jelenthet az EUROMAXX tulajdonosoknak - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.Az Aegon megveszi a legnagyobb lengyel biztosítótAz Aegon 5 százalékkal javított eredményén
Cikkek
Érezhetően csökkentené a kormány a távfűtési díjakat
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 15:54
A kormány felülvizsgálja a távfűtőművek árképzési gyakorlatát, ezáltal átlagosan akár tíz százalékkal csökkenhetnek a távfűtés költségei - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter szerdán Budapesten. A kormány megvizsgálja, hol csökkenthető a költség, amely majd a végfelhasználói árak csökkenéshez vezet - mondta a miniszter
a kormányszóvivői tájékoztatón. Hozzátette: várhatóan szeptemberben, az önkormányzatokkal együttműködve határozzák meg az új távhőárakat. Szándékaik szerint
"effektív, határozott, zsebben érezhető" árcsökkentés lesz.
Nem lesz lakossági távhő- és gázáremelés
Cikkek
Az Airbus elszáguldott a Boeing mellett
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 15:47
Pénteken az idei párizsi légi szalon záróakkordjaként az Airbus vállalat közölte, hogy a bemutató alatt összesen 33,5 milliárd dollár értékben kapott fix vagy előrendelést repülőgépeire. Ezzel a Boeinggel folyó helyi versengést fölényesen nyerte,
tekintettel arra, hogy az amerikai vetélytárs 15,2 milliárd dollár értékű rendelést zsebelhetett be. Az Airbus a rendeléseket összesen 320 gépére kapta, a Boeing 146 gépére.Boeing-Airbus vita elhalasztva
Cikkek
Magyarázzák a ferihegyi zsúfoltságot
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 15:39
Nem az 1-es terminál átépítése, hanem az európai átlagot meghaladó forgalombővülés miatt zsúfolt Ferihegy?
Cikkek
17 ezer tonna cukortól szabadulhatunk meg
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 15:17
Az Európai Unió újabb, 17 ezer tonnás cukor-intervenciós lehetőséget hagyott jóvá Magyarország számára, amelyet szakmai szempontból egyértelműen kedvezőnek tart Koczka Zoltán, a Cukoripari Egyesülés igazgatója. Véleménye szerint a magyar cukorpiac így közelebb kerülhet az egyensúlyi állapothoz. Az unió azért tette lehetővé a tagországok számára a többlet cukorkészletek intervenciós felajánlását, mert az EU piacán mintegy
900.000-1.000.000 tonna cukorfelesleg van - mondta a szakember pénteken az MTI-nek.
A túlkínálat miatt a tagországokban átlagosan 5-10 százalékkal a tonnánként 631,9 eurós intervenciós ár alá csökkent a cukor ára. Így a unió cukorrendtartása szerint automatikusan életbe lép a piaci korrekciós mechanizmus, az intervenciós felvásárlás.
Ennek nyomán Magyarország már az elmúlt hetekben mintegy 70 ezer tonna cukrot ajánlott fel uniós megvételre a meglévő készletek csökkentése érdekében. (A magyar szükséglet országosan évente mintegy 400 ezer tonna.) A WTO szerint törvénytelen az EU cukorpiaci szubvenciója
Cukor-gondok az Európai Unióban
Cikkek
Nem lesz lakossági távhő- és gázáremelés
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 14:47
Igazolódtak a Népszabadság értesülései: a támogatott lakossági földgázárak nem változnak, nem emelkedik a lakossági célú távhőszolgáltatók részére értékesített földgáz ára sem, a nem lakossági nagyfogyasztók számára viszont 7 százalékkal nő a gázár augusztus 1-től - jelentette be Kóka János gazdasági miniszter pénteken.
Részletek...
Cikkek
Kóka köszöntötte a 100 éves Graboplastot
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 14:45
Magyarországon nő a kivitel, a gazdasági teljesítmény, erősödik a versenyképesség -
mondta Kóka János gazdasági miniszter a Graboplast Rt. fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen pénteken Győrött. "A gazdaság szereplői (...) jó irányba viszik az ország szekerét" - hangoztatta a tárca vezetője. Ünnepi köszöntőjében Kóka János emlékeztetett az 1900-as évek elején hasonló eszközökkel éltek, mint amilyenekkel napjainkban igyekeznek befektetőket csábítani Magyarországra.
Az akkori ipari miniszter befektetés-ösztönzési támogatással segítette a cseh Grab
család tervének megvalósulását, a polgármester ingyen telket ajánlott fel, hogy Győrt válasszák a befektetés színhelyéül. A Graboplast tevékenységét méltatva a tárca vezetője kiemelte: a cég a termelés 70-75 százalékát exportálja, árbevételének jelentős részét innovációra költi. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a vállalat képes a megújulásra és a növekedésre. Ezt jelzi, hogy a Graboplast egy év alatt több mint 10 százalékkal növelte árbevételét és 50 százalékkal eredményességét - mondta a miniszter.Kóka nem érti a vállalkozók reménytelenségét
Cikkek
Elszállt az amerikai folyómérleg-hiány
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 14:35
Pénteki jelentés szerint az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének első negyedévi hiánya rekord összeget, 195,1 milliárd dollárt ért el. Elemzők arra számítottak, hogy az idei első negyedévben a korábbiakhoz képest mérsékeltebben nőtt az amerikai folyó fizetési
hiány, de így is rekord szintre emelkedik. A Dow Jones Newswires-CNBC által megkérdezett 17 szakértő véleményének az átlaga szerint a negyedéves deficit 190,0 milliárd dollárra bővült a tavalyi utolsó negyedévi 187,9 milliárd dollárról. (2004. harmadik negyedév: 165,9 milliárd dollár hiány).
Rekordatatok: a vártnál jobb az egyébként pocsék amerikai külkermérleg
Cikkek
Nagyszabású adóreform: csökken az SZJA Csehországban
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 14:26
Nagyszabású adóreformról döntött a cseh kormány, amelynek értelmében 2006-tól csökkennek a személyi jövedelemadó kulcsok. A pénzügyminiszter elmondása szerint a környező országok közül Csehországban lesz a legalacsonyabb a személyi jövedelemadó.
Az adócsökkentés az alkalmazottak közül elsősorban a kis keresetűeket érinti előnyösen: a jelenleg havi 18 ezer koronát (1 cseh korona= 8,29 forint) keresők adóterhe 2006-tól évente 4500 koronával fog csökkenni.
A kisebb vállalkozások számára olymódon csökken a személyi jövedelemadó, hogy a jövőben a jelenlegi 25 százalék helyett az árbevétel 50 százalékának megfelelő mértékéig írhatják le költségeiket általányban, ennélfogva csökken az adóalap. Az ellenzék üdvözölte ugyan az adókulcsok tervezett csökkentését, de szerintük egységes, 15 százalékos adókulcsot kellene alkalmazni nemcsak a személyi jövedelemadó, hanem az áfa esetében is.
Pozsony derűlátó a turisztikai idény előtt
Cikkek
Biztonságosan égetjük el a vesélyes hulladékot
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 14:17
Az ország összes veszélyeshulladék-égetője az uniós követelményeknek megfelelően működik a hónap végétől, amikor Magyarország számára lejár az EU szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére adott haladéka - hangoztatta Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken a Mol Rt. százhalombattai Dunai Finomítójában. A miniszter kifejtette, hogy tavaly május előtt az ország 41 veszélyeshulladék égető művéből csupán kettő felelt meg az uniós követelményeknek, ezért még a csatlakozási tárgyalásokon Magyarország kénytelen volt átmeneti mentességet kérni a szükséges átalakítások elvégzésére.
"Az összesen 5 milliárd forintba kerülő fejlesztések eredményeként ma a létesítmények a 2004-es kibocsátáshoz képest harmadannyi szennyezőanyagot juttatnak a levegőbe úgy, hogy eközben az üzemek kapacitása négyszeresére nőtt" - mutatott rá Persányi
Miklós. Hozzátette, hogy jelenleg már csak 30 égetőmű működik, mert több
kisebb létesítmény nem tudta vállalni a szükséges átalakításokat.
Az ír vizek harmada szennyezett
Cikkek
Az olajár átlépte az 57 dollárt is - közel a csúcs
Privátbankár.hu | 2005. június 17. 14:12
Pénteken kora délután a határidős Brent olaj hordónkénti ára 8 centtel átlépte az 57 dollárt, csütörtöki záró árához képest 86 centtel drágulva. Egyre közelebb kerül történelmi csúcsához, amit idén április 4-én 57,65 dollárral ért el. A drágulást a jelentések elsősorban az amerikai finomítói kapacitásokban mutatkozó mostani és várható lemaradásokkal hozzák összefüggésbe. Emellett a piacra erőteljesen hat, hogy az amerikai benzintartalékok a múlt hétről csökkenést jeleztek.
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta csütörtökön záráskor hordónként 56,22 dollár volt a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE) a legközelebbi, augusztusi határidőre, 98 centtel drágább a szerdai zárónál. Az amerikai könnyűolaj(WTI) ára az elektronikus kereskedésben pénteken délben 58 cent drágulást jelzett, júliusra a hordónkénti
ár 57,16 dollárnál tartott.
Magyar alapkamat: magas vagy nem?
Friss
Nemzetközi
A belarusz elnök furcsa családegyesítése
Szabadon engedte az ellenzéki vezető férjét.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Donald Trump valószínűleg a piacokat is lebombázta
Olajár emelkedés, menekülés a biztosba.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Amerikai légicsapás iráni atomlétesítmények ellen – Trump szerint „elérkezett a béke”, Irán Izraelt vette célba válaszul
09:34
-
Majorette parádé Egerben
15:26
-
Több forrásból is javul a klímakomfort az egri kórházban
09:00
-
Leállt a Vonatinfó – megszűnt a vonatok térképes követésének lehetősége
08:41
-
Gyorshír: csúnya baleset történt az OMV kútnál, Egerben
21:26
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
top 24
-
És akkor leszállt Netanjahu titkos gépe Moszkvában – mit lép Putyin az iráni háborúban?
2025. június 22. 06:04
-
Tűz tombol a magyarok kedvenc üdülőhelyén, evakuálják az embereket
2025. június 21. 13:22
-
A Boeingnek kisebb baja is nagyobb az indai tragédiánál – de ez akár az utolsó szeget is beverheti a cég koporsójába
2025. június 21. 16:55
-
Másolni szabad, de a méretet tilos ugyanakkorára venni
2025. június 21. 14:27
-
A nap képe: nincs édesebb Vilmos herceg születésnapi fotójánál
2025. június 21. 14:07
