Cikkek
Cikkek
Kovács László adóügyi biztos lehet?
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 16:36
Az adózás területét kaphatja meg Kovács László, az Európai Bizottság
korábbi energetikaibiztos-jelöltje - közölték névtelenül nyilatkozó
brüsszeli források szerdán a dpa-val. Szerintük José Manuel Durao Barroso leendő bizottsági elnök nem tervez további személycseréket az általa összeállítandó, s az
Európai Parlament által jóváhagyandó testületben. Ezzel szemben a Reuters - ugyancsak névtelenül nyilatkozó forrásai - úgy tudják, hogy Barroso az adóügyek felelősévé kívánja megtenni Kovács Lászlót a lett Ingrida Udre helyett, akinek a
jelölését Riga kedden visszavonta, s az energiaügyek felelőse Andris
Piebalgs új lett biztosjelölt lenne.
Cikkek
Bush valószínű győzelmére drágult az olaj
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 16:35
Az olajár a New York-i árutőzsde korai kereskedésében némi drágulással
vette tudomásul, hogy Bush győzelme valószínű. A decemberi szállítású amerikai könnyűolaj ára a keddi záró árat 23 centtel haladta meg, a hordónkénti ár 49,85 dollárra jutott ezzel. Londonban a nemzetközi olajtőzsdén is viszonylag mérséklet,
hordónként 20 centes volt ekkor a Brent drágulása. Az ár ekkor 46,73
dollárnál tartott. Amerikai elnökválasztás: még nem nyert Bush
Cikkek
Mozdulatlan volt a forint
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 16:29
A forint szerdán alig változott a bankközi devizapiacon, az eurót 245,60/80
forinton jegyezték, gyakorlatilag azonos árfolyamon a 245,65/80
forintos keddi kurzussal. A forint 12,98 százalékon állt a sáv erős oldalán ugyanott
mint kedden. A forintot az amerikai elnökválasztás miatt hullámzó amerikai
piacok sem tudták mozgásba hozni, az erőtlen forgalomban az euróval
254,70 és 246,20 forint közötti szűk sávban kereskedtek. A dollár a
reggel jegyzett 193,55/80 forintról délutánig 192,00 forintra
gyengült, ez egy forinttal gyengébb árfolyam a kedd délutáni
forintos kurzusnál. A piac nem reagált Járai Zsigmond jegybankelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök találkozójára sem, ahol a jegybank elnöke az
eddigieknél kompromisszum-készebbnek mutatkozott a jegybanktörvény
módosítása tekintetében. Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek
Yukos: karácsonyi döntés a csődről
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 16:27
A Yukos orosz olajóriás részvényesei december 20-án rendkívüli közgyűlésen döntenek a vergődő cég csődjének bejelentéséről. Steven Theede cégvezér megerősítette, hogy az adóhatóság 2002-ről 6,7 milliárd dollárnak megfelelő adóhátralékot követel a Yukoson, amely közel áll a fizetésképtelenséghez. Theede nem zárta ki, hogy a cégvezetés már a közgyűlés előtt bejelenti a csődöt. Egy másik közgyűlés január derekán az igazgatótanács megújításáról fog dönteni. Mindkét közgyűlést az igazgatótanács hívta össsze. A 6,7 milliárdos követelés 14,2 milliárd dollárra növelte a Yukoson 2000-2002-ről számonkért teljes adószámlát. Ebből a Yukos eddig 3,5 milliárd dollárt törlesztett, s a végrehajtók pillanatnyilag 2,6 milliárd leírását folytatják különben zárolt bankszámláiról.
Cikkek
A kamara szerint finanszírozási gondokat okoz a fokozott ÁFA-ellenőrzés
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 16:26
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elfogadhatatlannak tartja az
áfa-visszaigénylések fokozott ellenőrzésével kapcsolatos
pénzügyminisztériumi intézkedéseket, a pénzügyi tárca ezt a hibás
visszaigénylések magas számával indokolja. Az MKIK közleménye szerint a
kereskedelmi és iparkamarák tagvállalataitól egyre nagyobb számban
érkeznek olyan jelzések, amelyek az EU-ba történő exporthoz
kapcsolódó áfa- elszámolás bürokratikus voltára, illetve a
visszafizetés hatósági lassítására hívják fel a figyelmet.
Az MKIK a vállalkozások várható finanszírozási gondjainak
enyhítésére sürgős, áthidaló intézkedéseket tart szükségesnek, a kamara szerint ugyanis az érintett vállalkozások
ez évben már nem juthatnak hozzá a nekik visszajáró áfá-hoz.
Becslések szerint az intézkedés mintegy 100 milliárd forint
finanszírozási hiányt okoz a vállalkozások számára, amelynek
fedezetét sokan a késedelmi kamat ellenére sem lesznek képesek
előteremteni.Az APEH rászáll az uniós adószámmal rendelkezőkre
Cikkek
Kalózlemezek: nyilvános megsemmisítés
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 15:49
Nagy mennyiségű, több mint 150 ezer darab kalózkiadású CD-t és DVD-t
semmisítettek meg nyilvánosan szerdán Bukarest központjában. Az akciót a román vámigazgatóság és a szerzői jogvédői hivatal közösen szervezte. Az idén elkobzott lemezeket az útra öntötték, majd úthengerrel hajtottak végig rajtuk. A kalózlemezek elkobzása mellett az idén már összesen 320 ezer
euróra büntették az ilyen termékek forgalmazóit. Ezek az
intézkedések azonban egyáltalán nem rettentették vissza az illegális
kiadványok terjesztőit: árujukra hatalmas a kereslet, mivel a
kalózkiadású CD-k és DVD-k az eredeti árának egyötödéért
vásárolhatók meg.
Cikkek
Emelkedőben a New York-i indexek
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 15:39
A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA)
szerdán 33,29 pontos nyereséggel nyitott. A Nasdaq piac összetett
mutatója 36,65 pontos emelkedéssel kezdett. Kedden a Nasdaq Composite index 0,25 százalék (4,92 pont)
emelkedéssel 1984,79 ponton fejezte be a napot, a 30 vezető ipari
részvény DJIA mutatója 0,19 százalékkal (18,66 ponttal) 10 035,73
pontra süllyedt.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Hazajönnek Irakból a magyar katonák
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 15:36
Hazajönnek Irakból a magyar katonák 2005. március 31-ig - jelentette be
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerdán Budapesten.
Cikkek
Ázsiai hódítás az amerikai autópiacon
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 15:06
A tíz ázsiai autógyártó jelenlegi amerikai piaci részesedését 34,3 százalékosra becsülik
Cikkek
Járai Zsigmond enged a jegybank-törvény vitájában
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 14:59
Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy a miniszterelnöknek is legyen beleszólása a monetáris tanács tagjainak kiválasztásába. Járai a Független Hírügynökségnek úgy fogalmazott: ha a kormány mindenképpen növelni akarja a miniszterelnök hatáskörét a jegybankkal kapcsolatban, akkor ő azt a megoldást tartaná elfogadhatónak, ha a monetáris tanács tagjait a mindenkori kormányfő nevezné ki, de a jegybank-elnök véleményének figyelembe vételével.Járai: a jegybank-törvény Európa-ellenes
Cikkek
EKB: nem várható kamatcsökkentés csütörtökön
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 14:30
Az Európai Központi Bank elemzők szerint továbbra is alacsony
kamatokkal támogatja az euróövezeti konjunktúra élénkülését: az EKB
csütörtökön esedékes kamatdöntésétől a kamatok változatlanságát
várják. Az EKB utoljára tavaly júniusban hajtott végre kamatcsökkentést,
negyed százalékpontosat, a kamatok így gyakorlatilag másfél éve
változatlanok a történelmi, 2,0 százalékos mélyponton. Infláció: egyre messzebb az EKB célja
Cikkek
10,5 forintra csökken a benzin és a gázolaj közti árkülönbözet
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 14:15
A Mol Rt. pénteken 0 órától 6 forinttal csökkenti a motorbenzin literenkénti
fogyasztói árát, a gázolaj ára literenként 3 forinttal lesz olcsóbb
- közölte a társaság. Az árkorrekciót a Mol a kőolaj nemzetközi piacokon az elmúlt
héten tapasztalható árcsökkenésével indokolta. A nagykereskedelmi árak változása miatt péntektől a 95-ös ólmozatlan benzinért literenként 247,5 forintot, a 95-ös keverékért pedig 250,5 forintot és a 98-as ólmozatlan benzinért literenként
256,5 forintot kell fizetni. A gázolaj literje 237 forintba kerül, így már csak literenként 10,5 forinttal lesz olcsóbb az ólmozatlan 95-ös benzinnél.Hétfőtől csökken az üzemanyagok ára
Cikkek
Az Ecostat szerint csökkenhet az export dinamikája
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 14:08
Az Európai Unió kissé romló jövő évi növekedési kilátásai lassíthatják a magyar
export-dinamikát is 2005-ben - áll az Ecostat Gazdaságelemző és
Informatikai Intézet októberi felmérésében. A kutatók az idén csökkenő inflációval és alapkamattal, mérsékelt ütemben romló hiánymutatókkal, és továbbra is kedvező
növekedési rátákkal számolnak. Ecostat: 2020-ra előzzük meg 2002 Európáját...
Cikkek
Munkabérek: rugalmatlan sógorok
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 13:51
Jól kereső jogászok sztrájkoltak Ausztriában - nyugati szomszédunknál még mi is rugalmasabbak vagyunk
Cikkek
Minden, amit a kötelezőről tudni kell
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 13:25
Bonus-malus, szerződéskötés, igazolás kérése: segít a Privátbankár!
Cikkek
A legjobb hazai munkahelyek
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 13:19
Mintegy száz pályázó cégből tíz nyerte el az idén a legjobb munkahely címet a
dolgozók elkötelezettsége, elégedettsége alapján - derült ki a
szerdai budapesti díjátadó ünnepségen és sajtótájékoztatón. A Hewitt Inside Consulting, valamint a Figyelő gazdasági hetilap már negyedik éve rendezi meg Magyarországon ezt a felmérést, s adja ki a díjakat. Az idén a kis- és közepes vállalatok kategóriájában a Debreceni Hőszolgáltató Rt., a nagyvállalatok között a T-Mobile Magyarország Távközlési Rt. bizonyult a legjobbnak.Karriertanácsok
Cikkek
28 hónapra jegelik a béreket a VW-nél
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 13:17
Huszonnyolc hónapig nem lesz béremelés a legnagyobb európai autógyártó
konszernnél, a német Volkswagennél, ám 2011-ig garantálják a
munkahelyek megmaradását. A megállapodás a német tömegtájékoztatás szerint szerdán a Volkswagen vezetése és az IG Metall szakszervezet között született
meg. A két fél bértárgyalásait az elmúlt napokban figyelmeztető
sztrájkok kísérték, kedden a Volkswagen wolfsburgi törzsüzemében
körülbelül 45 ezer dolgozó szüntette be átmenetileg a munkát.Az október 1-jétől visszamenőleges hatállyal érvényes
bérbefagyasztást 2005-ben egyszeri ezer eurós kifizetéssel
kompenzálnák. A szakszervezet 2 százalékos béremeléssel is
kiegyezett volna, ám azt is hangoztatta, hogy a munkahelyek megóvása
elsőbbséget élvez. A megállapodás a Volkswagen hat
nyugat-németországi gyárának több mint 100 ezer dolgozóját érinti.Volkswagen: fő a fejük a bérbefagyasztás miatt
Cikkek
Újabb két cég paprikájában találtak mérgező anyagot
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 13:16
Újabb két cég paprikájában talált a határértéket meghaladó mértékben mérgező anyagot az ÁNTSZ. Bujdosó László, országos tisztiorvos a Gazdasági Rádiónak elmondta:
A tiszaalpári Naturalpár Kft. édes-nemes csípősségmentes fűszerpaprika őrleményében haladja meg a megengedett mértéket a toxin mennyisége. A másik a Rubin Paprikafeldolgozó, egy szegedi cég: a csíraszegény csemege fűszerpaprikájában mutattak ki a megengedettnél nagyobb mennyiségben. Még két cég termékeinek a vizsgálata van hátra, amelyeknél a termékben nyilvánvaló az aflatoxin jelenléte, csak a pontos mennyiséget ez idáig még nem tudták meghatározni. Paprika-botrány: újabb négy cég izgulhat
Cikkek
15 milliárdos nyereséget ért el a Raiffeisen
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 12:55
A Raiffeisen Bank Rt. ez év szeptember 30-án 14,967 milliárd forint adózás utáni
nyereséget ért el, ami 38 százalékkal haladja meg a tavaly
szeptember végi 10,874 milliárd forintot - mondta Horváth Krisztina, a hitelintézet
vezérigazgató-helyettese. Elmondta: az idei év végére az adózás utáni nyereség
várhatóan 19-20 milliárd forint lesz.
Cikkek
Kincstárjegy-aukció: 3-szoros kereslet, csökkenő hozam
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 12:52
A hat hónapos futamidejű diszkont kincstárjegy szerdai aukcióján 10,09
százalékos átlaghozam alakult ki, ami 18 bázisponttal alacsonyabb a
két héttel korábbi értékesítés átlaghozamánál, a keddi másodpiaci
referenciahozamnál pedig 1 bázisponttal magasabb. Az értékesítésre felajánlott 25 milliárd forintnyi mennyiségre 78,49 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot
az elsődleges értékpapír forgalmazók, de az ÁKK nem fogadott el
túljegyzést.Állampapír referenciahozamok, indexek
Cikkek
Ivóvíz és szennyvíz: 1,4 billió forintra lenne szükség
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 12:52
Magyarországnak mintegy 1.400 milliárd forint ivó- és
szennyvíz-tisztítási beruházást kell végrehajtani 2015-ig, hogy
teljesítse az Európai Unió vízkeretirány elvének elvárásait - mondta
Szekeres István, a Víz- és Csatornaművek Országos Szakmai
Szövetségének elnöke konferencián. Hozzátette: ebből 200 milliárd forint a vízminőség
javítását, a fennmaradó összeg pedig a szennyvíz tisztítását
szolgáló fejlesztés. A Magyarországon működő csaknem 400
vízellátással, illetve szennyvíztisztítással foglalkozó vállalkozás
2003-ban mintegy 150 milliárd forint bevételt és 11,5 milliárd
forint nyereséget ért el.
Cikkek
Egészségügyi szolgáltatások adókedvezménnyel
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 11:52
2004. november 12-én 10 órakor online interjúnkban Lukács Mariann, a Patika Egészségpénztár igazgatója válaszol az Olvasók kérdéseire, itt a Gazdasági Rádió - Privátbankár.hu internetes újság oldalain. tegye fel kérdését már most!
Cikkek
Amerikai elnökválasztás: még nem nyert Bush
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 11:50
A nem hivatalos eredmények szerint azonban valószínű, hogy George W. Bush maradt az Egyesült Államok elnöke - a szavazatok több mint 99 százalékának összeszámlálása után már csak három államban hiányzik a végeredményA pénzemberek már Bush győzelmét várják
Cikkek
Megvan a pénz az uniós források társfinanszírozására
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 11:42
A jövő évi költségvetésben teljes egészében rendelkezésre áll az európai uniós
fejlesztési források felhasználásához szükséges magyar
társfinanszírozás - mondta Baráth Etele európai ügyekért felelős
tárca nélküli miniszter a soron kívüli kormányszóvivői
tájékoztatón. Hozzátette: a jövő évi költségvetésben további 45 százalék
felhasználásra is lehetőség van. A költségvetési törvény EU-integrációs fejezetében 51,8 milliárd forint a hazai társfinanszírozás, 94,3 milliárd forint uniós
fejlesztési forrás felhasználásához. A 45 százalékos túllépés esetén
a magyar társfinanszírozás 75 milliárd forint 136,5 milliárd uniós
fejlesztési forráshoz.
Cikkek
A mérettel fordítottan arányos a marketing-büdzsé
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 11:36
Az információtechnológiai cégek az idén 4,5-5 milliárd forintot
költenek marketingkommunikációra, jövőre azonban ez az összeg
várhatóan növekedni fog - közölte a Morpho
Communications ügyvezető igazgatója. Jekler Rudolf a Morpho, illetve a BellResearch kutatóintézet közös kutatását bemutatva elmondta, hogy Magyarországon a
marketingkommunikációra költött összeg a vállalat méretével
fordítottan arányos, legtöbbet a mikrovállalkozások fordítanak ilyen
célra. Megemlítette azt is, hogy a magyar cégek többet költenek
marketingkommunikációra, mint a nemzetközi vállalatok.
Telekom hírek, trendek
Cikkek
4 százalékkal nőhet a cseh gazdaság
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 11:30
A cseh gazdaság az idén 4 százalék körüli ütemben növekszik, jövőre pedig a
hazai össztermék bővülésének üteme a 4,5 százalékot is elérheti -
jelentette ki a cseh gazdasági miniszterhelyettes, aki
szerint ez követően az éves növekedési ütem 5 százalék körül alakul
majd. A hivatalos - szeptember végén feljavított - becslések
egyelőre még a miniszterhelyettes várakozásai alatt valószínűsítik a
GDP-növekedést.
Cikkek
Olcsó gyógyszer - szegény országoknak
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 11:29
Kibontakozóban a megoldás, hogy a fejlődő világ rászorulói hogyan juthatnának Európában gyártott gyógyszerekhez
Cikkek
Felárral is kifizetné a németeket Oroszország
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 10:39
Német lapjelentések szerint Oroszország kész Németországgal szemben
fennálló adósságait akár "felárral" visszafizetni.. Az orosz
adósságról jelenleg Németországban tárgyalnak a felek. A Die Berliner Zeitung szerdai számának orosz pénzügyi körökre hivatkozó jelentése szerint Moszkva szeretné megakadályozni, hogy a még 9 milliárd eurót kitevő német adósságát Berlin ismét a
magántőkepiacon adja el, így az más kezébe kerüljön. Hans Eichel német pénzügyminiszter a nyáron már 5 milliárd eurónyi orosz adósságot így értékesített, hogy ezzel a német büdzsé lyukainak befoltozásához - és közvetve az euróövezeti stabilitási
küszöböt meghaladó államháztartási hiány csökkentéséhez - azonnali
tőkeinjekciót szerezzen. A lépés Oroszországban komoly aggodalmat keltett. Rekord hitel Oroszországnak
Cikkek
Péntekre várnak - enyhén gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 09:59
A forint reggel enyhén gyengült, az eurót 245,90/246,10 forinton
jegyezték a bankközi devizapiacon, 25-30 fillérrel erősebben a
245,65/80 forintos keddi árfolyamhoz képest. A forint 12,88 százalékon állt a sáv erős oldalán, 10 bázisponttal gyengébben a keddi helyzeténél. A piacon átlagos forgalomra és mérsékelt ármozgásra számítanak, a pénteken megjelenő háromnegyedéves államháztartási adatok okozhatnak némi izgalmat a piacon - vélik kereskedők.
Friss devizapiaci árfolyamok
Cikkek
EU: 48 oldalon kalauzolják a briteket
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 09:59
Közérthető, egyszerű megfogalmazással, 48 oldalas kiadványban magyarázza az Európai Unióval és az új alkotmánnyal kapcsolatos tévhiteket és igazságokat a brit kormány - adta hírül az euro.hu. A kiadvány célja az euroszkeptikusok meggyőzése arról, hogy az Unió megítélését sok vaklárma, félreértés, helytelen értelmezés befolyásolja. A brit kormány által, 200 ezer példányban kiadott füzetecskéhez a könyvesboltokban lehet hozzájutni.
Cikkek
Nem lesz árfolyamnyereség-adó: köszönet a tőzsdétől
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 09:53
A Budapesti Értéktőzsde üdvözli és köszöni, hogy a magyar országgyűlés képviselőinek többsége bölcsen döntött és nemmel szavazott az árfolyamnyereség-adó bevezetésére. Ez a döntés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a hazai gazdaság megőrizze versenyképességét, segíti a magyar középvállalatok tőzsdei forrásbevonását, ezzel is biztosítva a lehetőséget a magyar megtakarítási szerkezet modernizálására. A szavazás eredményének fényében a Budapesti Értéktőzsde hasznosnak ítéli meg azt az erőteljes, több hónapon keresztüli kommunikációját, melynek köszönhetően az árfolyamnyereség-adó kérdése folyamatosan nagy figyelmet kapott a nyilvánosságban. A Budapesti Értéktőzsde a jövőben is elkötelezetten, a nyilvánosság bevonásával védi és képviseli a magyar tőkepiac érdekeit. Ma megbukhat az árfolyamnyereség-adó
Cikkek
A román olajra figyelnek a fogyasztóvédők
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 09:52
A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség újabb ellenőrző vizsgálatot végeztet
el szerdán a román importból származó étolajmintán, hogy
bebizonyosodjon tartalmazza-e vagy sem a termék tiltott
rovarölő-szer maradványt - nyilatkozta Kathi Attila. A főosztályvezető szavai szerint a román étolaj mintában mért 0,005 miligram/kilo érték szakmailag azt jelenti, hogy nem igazán
mutatható ki, tartalmaz-e vagy sem rovarölő szert a termék, a vizsgálat eredménye a napokban derül
ki.Paprika-botrány: újabb négy cég izgulhat
Cikkek
Csökkent a német munkanélküliek száma
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 09:36
Németországban - az előzetes kiszivárogtatás szerint - októberben 50
ezerrel, 4,21 millióra csökkent a munkanélküliek száma. Ez a szám
azonban így is jó 50 ezerrel több, mint tavaly októberben. A munkanélküliség októberben 0,2 százalékponttal, 10,1 százalékra mérséklődött a legnagyobb uniós gazdaságban.
Cikkek
Pluszban nyitott a tőzsde
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 09:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,44 pontos emelkedéssel,
13.402,74 ponton nyitott. A keddi záró értékhez képest ez 0,39 százalékos emelkedés.
A mai napra egyébként kis mértékű emelkedés várható az MTI által
megkérdezett tőzsdei szakértők szerint.Legfrissebb tőzsdei árfolyamok
Cikkek
Még mindig jól megy a BMW szekere
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:56
A német BMW autógyár megerősítette előrejelzését, hogy az idén
rekord profitot vár. A gyár 479 millió eurós adózott eredményt jelentett a
harmadik negyedről, elmaradva az elemzők átlagosan 503 eurós
előrejelzésétől. A forgalma 10,61 milliárd euróra nőtt az egy évvel azelőtti 9,98
milliárdhoz képest, az adó előtti eredménye 779 millió euróra
gyarapodott 724 millióhoz képest. Az elemzők 10,9 milliárd eurós forgalmat és 816 millió eurós adó előtti eredményt vártak a mostani harmadik negyedről.Ismét rekordévet várnak a BMW-nél
Cikkek
Az Arago megválna a Hunguest szállodáktól?
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:42
Megválna a Hunguest Hotels Rt.-ben lévő 49,98 százalékos
részesedésétől az Arago Befektetési Holding Rt. - értesült több
forrásból is a Magyar Hírlap. A 29 magyarországi szállodát
üzemeltető vállalatot tulajdonló Arago Leisztinger Tamás
multimilliárdos vállalkozó érdekeltségébe tartozik.Elfogadták az Arago-ajánlatot
Cikkek
Csábító volt az ausztriai munka
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:40
Közel 15 000 magyar idénymunkás dolgozott ez év szeptemberében Ausztriában - állapítható meg abból az összesítésből, amelyet kedden ismertetett a bécsi
Kurier. A független osztrák napilap szerint 2001 szeptemberében
mintegy 340 ezer, idén szeptemberben pedig több mint 376 ezer
külföldi munkavállaló dolgozott az alpesi országban a
társadalombiztosító intézetek szövetségének adatai alapján. A legtöbb külföldi munkavállaló a volt
Jugoszláviából érkezett Ausztriába, ahol a számuk idén szeptemberben
meghaladta a 165 000-et. Nagyságrend szerint őket követik a törökök,
majd a németek, aztán a magyarok. Az ausztriai magyar munkavállalók
száma a 2001 szeptemberi 12 247-ről 14 549-re nőtt ez év
szeptemberére.
Cikkek
A várt Bush-győzelem miatt száguld az olajár
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:39
Jelentősen drágult a kőolaj a szabadpiacon, mert az eddigi eredmények George W.
Bush amerikai elnökválasztási győzelmét valószínűsítik. Tőle,
ellentétben kihívójával, a demokrata párti John Kerryvel, továbbra
is kemény politikát várnak a Közel-Keleten. Kerry korábban jelezte,
hogy több diplomáciát alkalmazna, másfelől közölte, hogy a mostani
magas árakon beszüntetné az amerikai stratégiai tartalékok
feltöltését, ekképp is csökkentve az olajkeresletet, és bátorítaná
az energiahatékonysági fejlesztéseket, ami hosszabb távon
csökkenthetné az olaj árát.A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate hordónként nemrég 50,90 dollár volt, 1,28 dollárral drágább a keddi New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta reggel
hordójáért pedig 47,20 dollár kellett fizetni.Kerry miatt esik az olajár
Cikkek
Pályakezdők fizetése: nagy a szórás
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:30
A diplomás pályakezdők harmada már 1-2 éven belül el akarja hagyni jelenlegi munkahelyét
Cikkek
Lélektani határ körül az új Suzuki
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:29
Hétfőn piacra lépett az új Suzuki Swift Japánban, melyet hazánkban 2005 első negyedévétől lehet majd elérni - írja a Világgazdaság. Az új Swift centire akkora, mint a Toyota Yaris, így kontinensünkön várhatóan kapós lesz. Az előzetes tervek szerint jövőre 80 ezer készül Esztergomban (ebből 20 ezret szánnak a hazai piacra).A napilap cikke szerint egyelőre elképzelés sincs a Swift magyarországi áráról, a Nikkei szerint azonban Japánban 1,01 és 1,54 millió jen (9490-14 470 dollár) közötti áron kapható. Ha a napi kurzuson átszámítjuk, a belépő modell ára 1,84 millió forintra jön ki, ám a magyarországi adórendszer miatt nem tudni, hogy az új modell ára átlépi-e a 2 milliós lélektani határt.Kevesebb Suzukit, több Chevrolet-t veszünk
Cikkek
Minimálbér: nagyot emelnének az oroszok
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:26
Az orosz kormányzat a minimálbér jelentős növelését tervezi: egyrészt a
jövő év elejétől a mostani 600 rubeles minimálbért 20 százalékkal
emelnék, majd a jövő év folyamán egy újabb alsó határt rögzítenének,
a már emelt bérszint felett 30 százalékkal. Mihail Zurabov egészségügyi és társadalomfejlesztési miniszter azt ígérte, hogy ott, ahol a minimálbérnek a
tervezett szintre emelése források híján nem valósítható meg, oda a
szövetségi kormányzat juttatna pénzt. Zurabov korábban jelezte, hogy
a minimálbérre vonatkozó végső összeg megállapítása az orosz
gazdaság teljesítményétől függ.62 ezres minimálbért szeretne az MSZOSZ
Cikkek
Rekord nyereségrátát ért el az Adidas
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:25
A német Adidas-Salomon sportruházat- és sportszergyártó (mely a Nike után a második legnagyobb ezen a piacon) 179
millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedről, 19
százalékkal többet az egy évvel korábbi 150 milliónál, és többet az
elemzők várta 176 milliónál is. Egész évre ismét az adózott eredmény körülbelül 20 százalékos
növekedését jósolták a cégnél, jövőre pedig 10-15 százalékos
növekedést valószínűsítettek. Az első kilenc hónapban az üzemi eredmény rátája 47,4 százalékos
volt - ez minden idők rekordja a cégnél -, 3,3 százalékponttal jobb
az egy évvel korábbinál. Az üzemi eredmény 22 százalékkal 549 millió
euróra nőtt az egy évvel korábbi 448 millióról.Végleg távozik az Adidas NémetországbólSzeretik a focit az Adidas-nál
Cikkek
Magyar segítség a kínai elsivatagosodás elleni harcban
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 08:19
Magyar részvétellel valósulhat meg a kínai állam által
elindított eddigi legnagyobb revitalizációs program, amelynek célja
az ázsiai ország elsivatagosodott területeinek új életre keltése - írja a Világgazdaság. A napilap cike szerint a
programba speciális talajbaktérium termékével bekapcsolódó Agro.bio
Hungary Kft. reményei szerint a következő években e budapesti cég is
részt vehet Kelet-Európa, Közép-Ázsia és a Közel-Kelet országainak
környezeti és kármentesítési programjaiban.
Cikkek
Őrzött parkolókba terelnék a budapesti autókat
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 07:27
Ebben az évtizedben biztosan nem valósul meg az a szándék, hogy a fővárosi parkolásért mindenhol fizetni kelljen
Cikkek
2 év múlva világelső lehet a Toyota
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 07:05
Az idei eredmények alapján a japán Toyota járműipari konszern úgy számol,
hogy 2006-ra megfoszthatja világelsőségétől az amerikai General
Motors vállalatot a járműipari vállalatok kategóriájában. A Toyota
globális termelése 2006-ban 8,4 millió jármű lehet. Az
észak-amerikai kontinensen éves eladása már idén meghaladja az 1,1
millió autót. Jelenleg a második számú gyártója a világnak a japán óriás,
viszont a vállalati tőkeértéket tekintve már az első helyen áll. A
járműipari váltást annak alapján becsülik 2006-ra, hogy a Toyota
forgalma és eredménye is tavalyhoz képest az idén kétszámjegyű
növekedést jelzett, továbbá ezek növekedésében a várható csökkenés
dacára minden bizonnyal felülmúlja a General Motors-t.Rekord mennyiségű kocsit adott el a Toyota Európában
Cikkek
Beszedéssel szerezne támogatókat a Greenpeace
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 07:02
Megújítja adománygyűjtési módszerét a Greenpeace. A Napi
Gazdaság értesülése szerint a nemzetközi környezetvédő szervezet a
jövőben csoportos beszedési megbízások alapján szeretne rendszeres
támogatói körre szert tenni. A módszert külföldön már sok helyen
alkalmazza a Greenpeace, mivel az olcsóbb és hatékonyabb, mint a
levelezés. A cikk szerint ráadásul a rendszeres támogatók köre kiszámíthatóbbá
teszi a szervezet gazdálkodását.Greenpeace-akció a génkezelt élelmiszerek ellen
Cikkek
Még a héten elkészülhet az autópálya-koncepció
Privátbankár.hu | 2004. november 3. 06:59
A Népszava információi szerint még e héten elkészül az a
kormányzati előterjesztés, amely az építés alatt álló, illetve a
közeljövőben épülő autópálya-szakaszok koncesszióba adásának
módjaival foglalkozik. Az egyik verzió értelmében a Nemzeti
Autópálya Rt. minden útszakasz építésére, illetve üzemeltetésére
külön céget alapítana, s a koncesszió nyertesének ezt a vállalatot
adná el.Idén ötmilliárd ment autópályákra a matricapénzből
Friss
Nemzetközi
Már vadászgépeket is telepít Amerika a Közel-Keletre, miközben dúl az izraeli-iráni háború
Más gépeket is telepítenek a Közel-Keletre.
18 perce
Részvény / Deviza / Áru
A pesti tőzsde külön csúcsra járt
Történelmi csúcs, a BUX 1506,62 pont, 1,57 százalékkal emelkedett.
2 órája
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
Az ukrajnai háború kapcsán elveszített orosz energiahordozók kára semmi ahhoz képest, amit az iráni háborúval veszíthet Európa
16:04
-
Mire lehet képes a Tisza Párt, ha megnyeri a választásokat? Erről is kérdezzük Csillag Istvánt a Klasszis Klub Live-ban
15:03
-
Gyökeres változást hoz a vállalkozások életébe a közelgő NAV-szigorítás
14:02
-
Tényleg megszűnik a TAJ-kártya?
13:01
-
Nem várt meglepetés a németeknél
12:12
Turizmus Online cikkei
-
Magyar siker a nemzetközi ingatlanfejlesztési élvonalban
15:03
-
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett
14:02
-
Rejtett veszély a Balaton déli oldalán
10:10
-
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca
09:09
-
Ennyit költenek külföldi nyaralásra a magyar családok
09:09
A vidék hírei
-
A Fidesz megszavazta a kampányköltési plafon eltörlését
15:33
-
Érkezik minden évben: a napszúrás
14:12
-
Megvan a havi nettó 400 ezer? Nem sokakanak.
11:36
-
Itt az első magyar devizahiteles, aki megnyerte perét az uniós ítélet alapján
08:19
-
Újabb öt évre Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona az EKKE rektora
07:51
legolvasottabb
-
Zelenszkij sokkoló bejelentést tett, már készülnek
2025. május 28. 10:19
-
Ausztria megkapta azt a pofont, amit Magyarország nem
2025. június 7. 08:58
-
A jegybank nyomára akadt 300 milliárd forintnak, amit állampapírból vettek ki a magyarok
2025. május 21. 17:54
-
Alig hihető, hogy ennyibe kerül egy euró
2025. június 2. 07:45
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
top 24
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Nincs alku: Irán elutasította az EU kérését
2025. június 17. 06:30
-
Fico: Ukrajna jöhet az EU-ba
2025. június 17. 12:18
-
Egyre félelmetesebb az észak-koreaiak és oroszok együttműködése, már nem csak az ukránok aggódhatnak
2025. június 17. 05:44
-
Trump belesodródhat a közel-keleti háborúba
2025. június 17. 09:31
