Ahogyan már hétfőn is beszámoltunk róla, az olaszok a magyar mellett a horvátországi leánybank eladását is tervbe vették.
A bankcsoport Olaszország harmadik legnagyobb bankja. Itáliában több mint 21 ezer dolgozót foglalkoztat, és 2.200 fiókból álló hálózatán keresztül közel hárommillió ügyfelet szolgál ki.
A Banco Popolare a távol-keleti tulajdonban levő IC bank megvételével lépett a magyar piacra, de igazán megerősödni mindeddig nem tudott. Ma mindössze tíz - hét budapesti és három vidéki - fiókkal rendelkezik, és piaci hírek szerint már a bankadó bevezetése előtt is jelentős veszteséget termelt havonta.
A magyarországi banknak tavaly 4,1 millió euró veszteséget kellett elkönyvelnie.
MTI, Privátbankár
Az Il Sole 24 Ore című lap úgy tudja, hogy az olasz Banco Popolare négyéves működtetés után megválik magyarországi érdekeltségétől
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast





