Spanyolországban újabb csúcsra szökött fel a munkanélküliség a harmadik negyedévben, a statisztikai hivatal pénteki közlése szerint több mint 140 ezren veszítették el állásukat július-szeptember között annak ellenére, hogy igen jó volt az idegenforgalmi szezon.
A spanyol gazdaság legnagyobb problémáját a magas munkanélküliségi ráta jelenti, amely 2010 év végén 20,1 százalék volt, ezzel az eredménnyel Spanyolországban a legmagasabb a munkanélküliség az eurózónán belül! A 2011-es adatok alapján a munkanélküliség növekvő tendenciája továbbra sem torpant meg, hanem tovább emelkedett és az idei év harmadik negyedévében érte el eddigi csúcspontját.
Spanyol munkanélküliségi ráta (%)
Forrás: Eurostat/Privátbankár
A spanyolországi munkanélküliség 21,5 százalékos volt a harmadik negyedévben, s ezzel Spanyolországban van a legtöbb állástalan a fejlett világban. A negyvenöt millió lakosú országban most már majdnem ötmillióan vannak állás nélkül. A június végével záródott második negyedévben 20,9 százalékos volt a munkanélküliség az első negyedévi 21,3 százalék után, elsősorban a szezonális hatásoknak köszönhetően.
MTI, Privátbankár