Frissítés telepítve: új ügyvezető a Microsoftnál
Papp Istvánt nevezték ki a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatójának. Az új vezető felelős a szoftvercég teljes magyarországi működéséért, így az ő feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése. Papp István közvetlenül a Microsoft Közép-Kelet-Európáért felelős elnökének, Don Granthamnek riportol, kinevezése október 24-én lép hatályba.
Papp István elismert, széleskörű hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező vállalatvezető. A Cisco regionális vezetői tisztségéből (Kelet-Közép-Európa, Latin-Amerika, Afrika, Közel-Kelet, Oroszország/FÁK állami szektorbeli ügyfelekért felelős vezető) érkezik a Microsofthoz.
A Cisco-nál 1999-től számos felsővezetői posztot töltött be, irányította a nagyvállalati, szolgáltatói, kormányzati, kis- és középvállalati, valamint partnerkapcsolati üzletágak tevékenységét. 2005 augusztusától a Cisco Systems adriai régióért és Magyarországért felelős regionális igazgatója volt. 2007-től 2010-ig a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként előbb az Üzleti Szolgáltatások Üzletág (T-Systems), majd a Vállalati Szolgáltatások Üzletág vezetőjeként tevékenykedett. Papp István közgazdász végzettséggel és az írországi Warnborough University MBA diplomájával rendelkezik.
Papp István Drajkó Lászlót váltja a Microsoft Magyarország ügyvezetői posztján. Drajkó László több mint 4 év után adja át a magyar ügyvezető igazgatói széket. A következő három hónapban a leköszönő vezető az új ügyvezető munkáját támogatja.
Privátbankár