A kormány adótörvény-módosító javaslata, amelyet október 14-én nyújtott be az országgyűlésnek, lehetőséget biztosít a bérelt céges autó áfájának visszaigénylésére. Mindez a jövő évtől differenciáltabbá váló cégautó-adózást tekintve komoly könnyebbséget jelenthet a bérelt gépjárművekkel rendelkező cégek számára, beleértve a kis- és középvállalatokat. Ugyanakkor, a cégautók utáni adózás feltételeinek várható változása a gépjárműparkok korszerűsítésére ösztönzi a vállalatokat. Anderle Ádám, a Lombard Lízing Csoport szakértője szerint a két tényező együttes hatása jelentősen felgyorsíthatja a tervezett céges flottacseréket.
Míg 2008 előtt a cégautó áfáját mind a bérbeadó, mind a bérbevevő megfizette, majd a bérbevevő végül visszaigényelhette, a 2008 óta érvényes szabályozás, bár megszüntette a kettős áfa-befizetést, nem tette lehetővé a gépjármű bérleti díja utáni áfa visszaigénylését. Az országgyűlés elé került törvénymódosító javaslat szerint azonban ez az állapot a hazai és az uniós jog harmonizációjának köszönhetően 2012-től megszűnik. Ennek eredményeképpen, a hazánkban gépjárművet bérlő cégek kasszájában összesen több milliárd forint is megmaradhat, ami komoly könnyítést jelenthet az érintett vállalatok jövő évi költségvetésében.
Anderle Ádám, a Lombard Lízing Csoport vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy ezt a változást természetesen nem értékelhetjük kontextusból kiragadva. Hozzátette, hogy az áfával kapcsolatos könnyítéssel egyidőben a céges autók adózása a korábbinál differenciáltabb szabályok alá esik majd, így az adó összege az ideihez képest számos cég esetében akár emelkedhet is.
Cégautóadó: havi 36 ezer is lehet a különbség A tervek szerint 2012 januárjától differenciáltan emelkedik a társaságok által fizetendő cégautóadó összege. Az új, kisebb teljesítményű gépkocsik esetében alacsonyabb lesz az adónövekmény, míg a régi nagy teljesítményű autóknál megtöbbszöröződnek a díjak. Bővebben>> |
A Lombard szakértője szerint az új szabályozásnak és a jelenlegi finanszírozási környezetnek két kiemelt hatása lesz a hazai piacra. Egyrészt, a cégek törekvése a korszerűbb, környezetbarátabb autók kedvezőbb adózási feltételeinek kihasználására várhatóan felgyorsítja a tervezett céges flottacseréket. Másrészt, a bérleti konstrukciók aránya tovább erősödhet a gépjármű-finanszírozásban, mind a vállalati banki hitelezés szigorodása, mind a bérelt gépjárművek áfájának visszaigénylési lehetősége révén.
Anderle Ádám szerint a 2008-as adóváltozások, amelyek lehetővé tették a bérbeadás keretében hasznosított eszközök esetén az áfa levonását a beszerzéskor, alapvetően kedvezően hatottak a tartós bérleti konstrukciókra, ezeken belül is elsősorban a flottapiacra. A vezető hozzátette, hogy az akkori változás megszüntette a kettős áfa-terhet, mely korábban jelentős piaci hátrányt jelentett ennek a finanszírozási formának. Kifejtette, hogy a jelenlegi adóváltozások azonban már nemzetközi kitekintésben is arányosnak tekinthetők, hiszen a várható szabályozás megfelel a legtöbb uniós ország gyakorlatának, miközben egyértelműen kedvező az ügyfelek szempontjából.
Privátbankár