A Netrisk.hu megbízásából az NRC piackutató által végzett kutatásból kiderült, hogy az interneten akár már pár száz forintért is váltanának a megkérdezettek. A biztosítási portál becslése szerint az idei kampányban legalább 7oo ezren szerződhetnek át online, az összes váltó több mint fele. Az internetes váltás már év közben is csúcsot döntött: a Netrisk.hu-n 96 százalékkal váltottak többen kötelező biztosítást ebben az évben, mint egy évvel ezelőtt.
Az átszerződést a baleseti adó bevezetése is ösztönzi, hiszen a többletteher a biztosítási díjjal arányosan emelkedik majd a tervek szerint. Ezért annál több adót fizet majd egy autós, minél drágább a biztosítása. A biztosítóknak ugyanakkor várhatóan az adó pontos ismerete nélkül kell díjat hirdetniük, ami különösen izgalmassá teszi az idei jubileumi kampányt.
Az idei november lesz a tizedik Magyarországon, amelyben az autósok az interneten is átszerződhetnek. Az első, 2oo1 novemberi kampányban kétszázan, tavaly már több mint félmillióan váltottak ezen a módon.
Az internet a díjösszehasonlítás lehetőségét megteremtve döntö szerepet játszott abban is, hogy a kötelező biztosítások ára 1o éve csökken. Tavaly az átlagdíj már alig érte el a 17 ezer forintot. Az idei kampány pedig további 5-7 százalékos árcsökenést is hozhat, nem számolva a baleseti adó bevezetésével.
Privátbankár