Koszorús László a hét elején benyújtott törvénymódosító javaslata ágyazhat meg az eva végleges kivezetésének. Az Index információ szerint a kormányzati körökben már csak az a kérdés, hogy 2013-ban vagy 2014 januárjában szűnjön meg az adónem, amiről a választások megnyerése után a kormányfő még úgy nyilatkozott, hogy az ekhóval együtt megpróbálják kiterjeszteni az alapvetően kisvállalkozóknak kitalált evát.
A 2012-es költségvetés egyensúlyát megalapozó adótörvényekhez benyújtott közel 40 módosító között több is "foglalkozik" az eva jövőjével. Koszorús kivezetné az adónemet, míg másik két javaslat szerint vagy az értékhatárt kellene emelni a mostani 25 millió forintról 30 millióra, vagy az adókulcs kapnak egy "ötös emelést" vagyis a 30%-os kulcs 35-re hízna. A portál információja szerint ez utóbbi életbe léphet jövőre, ezzel alapoznák meg ugyanis az eva kivezetését - vagyis fájdalmas lesz a búcsú. Az adónem kivezetésére már kész módosítók állnak a kormány rendelkezésére, ha tehát megszületik a döntés a kabinetnél, azt gyorsan át lehet vinni az Országgyűlésen is.
A közel 180 milliárdos bevételt termelő evások közel 100 ezren vannak. Az adónemből nem lett több bevétele a költségvetésnek, de kivezetésével tovább egyszerűsödhet az adórendszer. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy a kormány támogatja az eva kivezetését, az ekho viszont egyelőre megmarad.
Szeptember végén Varga Mihály beszélt arról először, hogy megszűnhet az eva, ezt később Szijjártó Péter kormányszóvivő cáfolta. Választási győzelme után még a miniszterelnök is arról beszélt, hogy az evát és az ekhót minél több adózóra megpróbálják kiterjeszteni.
Az evát 2003-ban vezették be a magyar adórendszerbe, hogy az alacsony költséggel működő vállalkozások számára egy egyszerű adónemet vezessenek be. Az adó alapja a kezdetektől az evás vállalkozás vagy vállalkozó bruttó árbevétele, amivel szemben költséget nem lehet elszámolni. Az adókulcs kezdetben 15% százalék volt, vagyis szinte ajándék, amit 2006-ban 25 százalékra, majd 2010-ben 30%-ra emeltek, a kulcs legutóbbi emelését indokolta az áfaemelés - ez most sincsen másképp.
Privátbankár