1p
Ünnepélyes keretek között került sor az első hivatalos Union Pay vásárlási tranzakcióra Magyarországon
Közel egy éves előkészítő munkát követően 2011. október 25-én ünnepélyes keretek között került sor az első hivatalos Union Pay vásárlási tranzakcióra Magyarországon. Az első vásárlást Xu Luode, a China Union Pay elnöke végezte el, Union Pay kártyájával.

Az OTP Bank és a Kínai Népköztársaság kártyaszervezete, a China Union Pay 2010. november 26-i megállapodása értelmében a legnagyobb magyarországi hitelintézet lehetővé teszi a kínai kártyatársaság plasztikjainak elfogadását a bank ATM- és POS-hálózatán keresztül.

A China Union Pay (CUP) és az OTP Bank együttműködésének alapja, hogy Magyarország egyre kedveltebb úti célnak számít a kínai turisták körében: csak az elmúlt években a Kínából érkező beutazók száma éves szinten 20%-kal nőtt. Tavaly körülbelül 36.000 beutazást regisztráltak a Kínai Népköztársaságból. A kínai turizmus ugrásszerű bővülésének köszönhetően a Magyarországra látogató turisták száma 2011-ben ennek akár kétszerese is lehet.

Jelenleg az OTP Bank 2011 végéig mintegy 15.000 kereskedői POS terminálon teszi lehetővé a Union Pay kártyák használatát. Az OTP Bank nemcsak a kártyás vásárlás lehetőségét biztosítja a Union Pay kártyabirtokosok részére, hanem 2.000 ATM-ből álló hálózatát is megnyitja a kínai kártyák előtt. Az OTP Bank szolgáltató partnere az E-Group CUP Gateway Zrt, mely a China UnionPay stratégiai partnereként  regionális CUP fizetési adatközpontot hozott létre Budapesten azzal a küldetéssel, hogy Közép-Kelet Európában  a UnionPay kártyák széles körű elfogadásához, később kibocsátásához szükséges infrastruktúrát és műszaki innovációs hátteret biztosítja.

Tekintettel arra, hogy minden nagykorú kínai állampolgár rendelkezik Union Pay kártyával, a Kínából beutazók számának intenzív növekedése jelentős kártyaforgalmat generálhat. Emellett a China Union Pay megkezdte a Union Pay kártyák kibocsátását az Európai Unión belül is – Németországban és Franciaországban –, így ezekből az országokból is számottevő fizetőképes kereslet jelenhet meg az OTP Bank magyarországi kártyaelfogadói hálózatában.

Privátbankár

Címkék: Cikkek

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Cikkek Megújult a Privátbankár!!
Privátbankár.hu | 2011. november 15. 15:35
Kedves olvasóink az elmúlt héten már megújult oldalunk tesztverziójával találkozhattak, ami jelezte: a Privátbankár új útra lépett. A változás már a nyáron elkezdődött, azóta lépkedünk folyamatosan előre. Most egy nagyobb ugrás következett..
Cikkek További árfolyamok >>
Privátbankár.hu | 2011. november 9. 10:05
 
Cikkek Skandináviában sincs minden rendben
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 18:02
Folytatódik a dán lejtmenet jövőre is, a skandináv ország gazdasága tovább lassul, egyre nehézkesebb a hitelezés, és tovább csökkennek a lakásárak
Cikkek Papandreu lemondott a népszavazásról
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 16:21
A görög kormányfő elállt attól az ötletétől, hogy népszavazáson dőljön el, akarnak-e a görögök megszorításokat a nemzetközi mentőcsomagért cserébe. Ezzel visszatértünk a pár nappal ezelőtti állapotokhoz, amikor a piacok optimista hangulatban nyugtázták, hogy az európai tagállamok nagy nehezen megállapodtak a magánbefektetőkkel a görög adósság felének leírásáról.
Cikkek Papandreu nem mond le - még
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 14:05
Óriási meglepetésre kamatot vágott az Európai Központi Bank. 25 bázisponttal 1,25 százalékra csökkentették az irányadó rátát az eddig 1,5 százalékról. A piacok azonnal reagáltak. Közben egyre fogy a levegő a görög miniszterelnök körül, aki távozhat posztjáról. Ha Athén elköszön az eurótól, az első tagállam lehet, amely kilép az EU-ból
Cikkek A bankokat kérdezi a kormány, mi legyen a devizahitelesekkel
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:50
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a bankok a kormánnyal, az NGM várja a javaslatokat a szektor szereplőitől. Az már biztos, hogy feltőkésítik az MFB-t
Cikkek Sehol egy biztonságos magyar bank?
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 13:36
A Global Finance Magazin közzétette listáját az ötven legbiztonságosabb feltörekvő piaci bankról: sehol egy magyar bank, még a régiós összesítésben sem
Cikkek A mauríciuszi devizát a költségvetési tervek gyengítik
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 12:47
Harmadik napja gyengül a mauríciuszi rúpia a dollárral, és a fő devizákkal szemben. Az Indiai-óceán szigetországában a jövő évi költségvetés terveire várnak a befektetők. A várakozások szerint a port louis-i kormány olyan intézkedésekről dönt majd, amelyek gyengítik a devizát, ugyanis az elsősorban exportból élő gazdaságnak ez kifejezett érdeke. Érdekesség, hogy a helyi statisztikai hivatal nemrég főleg az európai válságra hivatkozva csökkentette az idei GDP előrejelzését 4,5-ről 4,1 százalékra. A mindössze 1,3 millió lakosú ország GDP-je a második Fekete-Afrikában köszönhetően az erős olaj, cukornád-kivitelnek, és a textiliparnak.   Privátbankár
Cikkek A kormány átvállalja Várpalota devizahitelét - a jó lobbi miatt
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:48
Várpalota polgármesterének lobbitevékenységét a kormány azzal ismeri el, hogy kifizeti a kistérség devizatartozását
Cikkek Kollektív szerződések: már most nyomást gyakorolnak a munkaadók
Privátbankár.hu | 2011. november 3. 11:21
A jövő évi költségcsökkentések jegyében több munkáltató nyomásgyakorlásba kezdett, jelezvén, hogy felbontanák a kollektív szerződéseket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG