A Bundestag előtt ismertetetett, mintegy 45 perces nyilatkozatban Angela Merkel leszögezte, hogy az Európai Uniónak a stabilitás uniójává kell válnia. Szavai szerint ha most nem sikerül hatékony intézkedéseket hozni a válság rendezésére, az megfékezhetetlenné válik. Az euró kudarca Európa kudarcát jelentené - hangsúlyozta ismét Angela Merkel. Németországnak vállalnia kell a felelősséget az adósságválság rendezésében - jelentette ki, és ehhez a képviselők támogatását kérte.
A kancellár nyilatkozatában részletesen ismertetette az adósságválság megoldásával kapcsolatos elképzeléseket, amelyek szerda este a brüsszeli európai uniós csúcstalálkozó napirendjén szerepelnek.
Elsődleges feladat Görögország megsegítése
Az Európai Unió, illetve az euroövezeti térség előtt álló feladatok közül a kancellár mindenekelőtt Görögország megsegítésének szükségességét emelte ki. Hangsúlyozta, hogy az ország adóssághelyzetén javítani kell, és ez csakis a görög államadósságok egy részének leírásával valósítható meg. A kancellár elengedhetetlennek nevezte, hogy ebben a magánhitelezők, azaz a bankok is részt vegyenek, mégpedig jóval erősebb mértékben, mint erre júliusban önkéntes kötelezettséget vállaltak. Merkel arra is utalt, hogy Görögország megsegítését továbbra is szigorú feltételekhez kell kötni, továbbá fontosnak tartja az ország jövőbeli állandó ellenőrzését, amit a kancellár szerint az Európai Bizottságból, az Európai Központi Bankból és a Nemzetközi Valutaalapból álló, úgynevezett trojkának kell végeznie.
A magánhitelezők elengedhetetlennek tartott közreműködésével kapcsolatban Merkel elismerte, hogy szükség van a bankok feltőkésítésére. A kancellár szerint ennek elsősorban saját erőből, másodsorban az egyes országok támogatásával kell megtörténnie. Merkel érvelése szerint az euroövezeti mentőalap, az EFSF eszközei a bankok támogatására csak akkor használhatók fel, ha az első két forrás nem elegendő.
Nem léphető túl a német, 211 milliárd eurós garanciavállalás
Angela Merkel az EFSF alkalmazási lehetőségeiről vallott álláspontját ismertetve hangsúlyozta, hogy sem a 440 milliárd eurós keret, sem az abban való 211 milliárd eurós német garanciavállalás nem léphető túl, továbbá hangsúlyozta, hogy minden olyan megoldási modellt elutasít, amely bevonná az Európai Központi Bankot az EFSF alkalmazási lehetőségeinek bővítésébe.
A kancellár megerősítette, hogy a későbbi alkalmazási lehetőségek között két opció szerepel az uniós csúcs napirendjén. Az egyik az, hogy az EFSF részben egyfajta biztosítói szerepet vállaljon az adós országoknak nyújtott új hitelek garantálására, a másik pedig egy külön alap létrehozása az EFSF finanszírozására magán-, illetve hivatalos intézmények közreműködésével. Ebben az összefüggésben a Nemzetközi Valutaalapra utalt, hangoztatva, hogy szükség van az IMF tapasztalataira, illetve lehetséges pénzügyi közreműködésére. Elismerte, hogy az EFSF kibővített alkalmazása körül növekednek a kockázatok, azokat azonban vállalhatónak nevezte.
Merkel szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy közvetve felelősségre lehessen vonni azokat az országokat, amelyek ismételten megsértik az európai stabilitási és növekedési paktumot, ezzel összefüggésben említette meg annak lehetőségét, hogy a szóban forgó ország ellen az Európai Bíróság előtt lehessen panaszt emelni.
A német kancellár megerősítette azt is, hogy hatékonyabb erőfeszítéseket kell tenni a pénzpiacok szabályozására, és javasolni kívánja az úgynevezett pénzpiaci tranzakciós adó mielőbbi bevezetését.
A parlament széles körű mandátummal ruházta fel Merkelt
A nyilatkozatot követően a parlament szavazást tartott arról, hogy milyen felhatalmazással lássa el Merkelt az esti európai uniós csúcstalálkozón várható határozatokkal kapcsolatban. A parlament a szavazést követően széles körű mandátummal ruházta fel a német kancellárt a szerda esti európai uniós csúcson való részvételre. Az 596 jelenlévő képviselő közül 503 a tervezet mellett, ellene pedig 89 szavazott, míg 4 képviselő tartózkodott.
A két legnagyobb ellenzéki párt már korábban jelezte, hogy fő vonalaiban egyetért a csúcs várható, az adósságválság leküzdését célzó intézkedéseivel. A pártok úgy ítélték meg, hogy szükség van Görögország megsegítésére, és ezzel kapcsolatban a görög államadósságok 50-60 százalékának elengedésére, továbbá egyetértettek abban is, hogy ezzel összefüggésben elengedhetetlen a bankok részvétele, ebből következően pedig pénzügyi helyzetük megerősítése, azaz a feltőkésítés. Végezetül egyetértés alakult ki az euróövezeti mentőalap, az EFSF alkalmazási lehetőségeinek kibővítésére vonatkozóan is.
A parlamenti szavazás szükségességét egy korábbi határozatában a német alkotmánybíróság írta elő, hangoztatva, hogy nagy horderejű uniós döntések esetén előzetesen szükséges a Bundestag jóváhagyása.
MTI