Euroins Insurance Group (EIG) – ez a neve annak a bulgáriai központú, de anyaországán kívül Romániában, Macedóniában és Törökországban is aktív dél-európai biztosítói csoportnak, amely akárhol piacra lép, rettentően agresszív módon akvirál ügyfeleket.
Alkotmányossági gondok a baleseti adóval |
A Figyelő úgy tudja, hogy az Euroins az elmúlt hónapokban a 2011-es magyar piacra lépést készítette elő. Arról ugyan nincs biztos információ, hogy 2011. október 30-án, a tarifahirdetés zárónapján valóban megjelenik- e az Euroins ajánlata, hiszen a hazai piaci szereplőkkel megindított kapcsolatfelvétel még nem jelenti azt, hogy az Euroins valóban megszerezte a szükséges engedélyeket. Amennyiben azonban az Astrához hasonlóan szintén fióktelepként, határon túli tevékenység keretében kínálja a kgfb-t, azt elsősorban nem Magyarországon, hanem az anyaországában kellett engedélyeztetnie.
Az idei kampányban biztosan lesz azonban új szereplő. A kötelező piacra belép a Járai Zsigmond nevéhez köthető CIG Pannónia is, amely elsősorban céges flottákat célozza majd meg.
Privátbankár, Figyelő