Az összesítést azután hozták nyilvánosságra, hogy vasárnap 53 szavazókörben megismételték a voksolást. Ezeken a helyeken korábban szabálytalanságok vagy az eredmény megállapításának akadályai miatt volt szükség új szavazásra. Ezzel mind a 8392 szavazókör adatait feldolgozták.
A választáson több mint 4,44 millióan vettek részt, ami 68,89 százalékos részvételt jelent. Az Egyetemista Lista győzelme a Vucic nevéhez kötődő politikai tömb tizennégy éves kormányzásának végét jelenti. A voksolást az újvidéki vasútállomási tragédia után kibontakozott országos tiltakozások és elhúzódó belpolitikai válság előzte meg.
A Vajdasági Magyar Szövetség Pásztor Bálint vezette listája 0,80 százalékot, az Albán Koalíció 0,62 százalékot szerzett. Az adatok alapján a két szerb lista mellett kizárólag nemzeti kisebbségi pártok jutnak a parlamentbe. Ezekre kedvezményes mandátumszerzési szabályok vonatkoznak, míg az általános bejutási küszöb három százalék.
A 250 fős törvényhozásban az abszolút többséghez 126 képviselő szükséges. A teljes szavazatfeldolgozás ugyanakkor még nem jelenti a jogerős eredmény kihirdetését: a végleges mandátumelosztást külön állapítják meg.
(MTI)
Minimális gyengüléssel kezdett a BUX.

