2p

A nemzetközi jog megsértésével vádolta az iráni külügyminiszter az Egyesült Államokat és Izraelt csütörtökön, valamint felszólította a BRICS-országokat, ítéljék el a jogsértést.

„Mindannyiunknak porrá kell zúzni a Nyugat hamis felsőbbrendűség-érzetét és sérthetetlenségét” – jelentette ki Abbász Aragcsi Újdelhiben, az országcsoport külügyminisztereinek kétnapos találkozóján, egyúttal óva intett „a nemzetközi intézmények átpolitizálásától”.

A tárcavezető kitért az iráni háborúra is, amelyet – a Mízán iráni hírügynökség által szemlézett beszédében – az „illegális terjeszkedési politika és háborús vérszomj” iskolapéldájának nevezett, illetve figyelmeztetett arra is, hogy a régiós instabilitás során mindenki veszít, az agresszor is.

Aragcsi hangsúlyozta: Irán esetében nem létezik katonai megoldás.

„Mi, irániak sosem engedtünk a nyomásgyakorlásnak, azonban a tiszteletre tisztelettel válaszolunk; hadseregünk kész a megsemmisítő válaszcsapásra, békeszerető népünk azonban nem akar háborút” – jelentette ki.

A BRICS-re kitérve elmondta, Teherán álláspontja szerint az országcsoport új világrendet jelent, „olyan világrendet, amelyben a globális Dél az egyik fő alakítója a világ jövőjének”.

Leszögezte továbbá, hogy Irán a háborút egyúttal ezen új világ érdekében is vívja, katonái pedig a nyugati hegemóniával és az Egyesült Államok sérthetetlenségérzetével állnak szemben.

„Nagyon fontos, hogy mélyítsük erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy megtörjük ezt az érzést, amelynek egyszerűen nincs helye napjainkban” – tette hozzá. Úgy vélte, hogy az országcsoport tagjai számára „nem ismeretlen az amerikai erőszakoskodás”, leszögezve: „itt az idő az összefogásra azért, hogy világossá tegyük: az ilyen viselkedésnek a történelem szemétdombján a helye”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG