2p

Már csak néhány óra, és minden szavazóhelyiség bezár Oroszországban.

Zárónapjához érkezett vasárnap az elnökválasztás Oroszországban, az első szavazóhelyiségek helyi idő szerint 20 órakor már bezártak az orosz Távol-Keleten.

Lassan vége az orosz választásoknak.
Lassan vége az orosz választásoknak.
Fotó: Depositphotos

Ella Pamfilova, az orosz Központi Választási Bizottság (CIK) elnöke vasárnap reggel közölte, hogy a választáson a részvételi arány, beleszámítva az online voksolókat is, két nap után 61,7 százalék volt. A legmagasabb részvételi arányt, 89 százalékot, Tuvában regisztrálták. Az orosz digitalizálási minisztérium szerint 28 régióban az elektronikus szavazásra bejelentkezett választók 90 százaléka, mintegy 4,25 millió ember ért a lehetőséggel.

A szám nem tartalmazza a moszkvai adatokat, ahol az állami szolgáltatások elektronikus rendszere nem írja elő a voksolásra való előzetes bejelentkezést. A fővárosban vasárnap reggelre 4,3 millió ember szavazott, közülük 3,2 millióan online. A választás kezdete óta a távvoksolás rendszerét Pamfilova szerint 280 ezer túlterheléses támadás érte.

Több szabotázs

Beszámolók szerint több régióban történt kísérlet a voksolás megzavarására. Szentpéterváron őrizetbe vettek egy fiatal nőt, aki Molotov-koktélt dobott egy szavazóhelyiség bejáratára, Moszkvában egy másikat, aki folyadékot öntött a szavazóurnába. Pamfilova közölte, hogy 20 oroszországi régió 29 szavazóhelyiségben próbálták felgyújtani a szavazóurnákat vagy folyadékot önteni beléjük. Az Ukrajnától elcsatolt területeken több szavazókörzetet ért támadás. Enerhodarban drónok dobtak le a választás bojkottja mellett agitáló szórólapokat.

Ahogy arról korábbi cikkeinkben is írtunk, Vlagyimir Putyin a választás toronymagas esélyese, előzetes elemzésünket itt megnézheti:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 12:17
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól történtek a fájdalmas események.
Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG