3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nekünk a megemlékezés, az Európai Uniónak egy újabb csúcstalálkozó miatt igazán fontos október 23-a.

Rendhagyó uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozót rendeznek csütörtökön Brüsszelben – legalábbis magyar szempontból. Arra ugyanis még nem nagyon volt példa, hogy a magyar miniszterelnök nélkül kezdje az ülést az Európai Tanács – írja a Telex.hu.

Orbán Viktor és Bóka János EU-ügyi miniszter is hangsúlyozta, hogy többször kérték: ne legyen október 23-án, a magyar nemzeti ünnep napján az uniós csúcs. Teljesen így sem fogja kihagyni az uniós csúcsot Orbán, csak később fog megérkezni, mint a többi vezető. A csúcs délelőtt 10 órakor kezdődik, a magyar miniszterelnök viszont 13 órakor még a Kossuth téren mond beszédet a Békemenet végén, utána repül majd Brüsszelbe.

A miniszterelnök azt mondta, amíg meg nem érkezik, addig Robert Fico szlovák kormányfőt kérte meg, hogy képviselje a magyar álláspontot. Ezt írásban is előre jelezte.

Orbán Viktor késve érkezik az október 23-i beszéde miatt, addig Robert Fico és Szlovákia képviseli a magyar kormány álláspontját
Orbán Viktor késve érkezik az október 23-i beszéde miatt, addig Robert Fico és Szlovákia képviseli a magyar kormány álláspontját
Fotó: Európai Tanács

Bár jogos az érvelés azzal kapcsolatban, hogy a magyar miniszterelnök egy nemzeti ünnepen a hazájában beszédet tartson, valójában 2014-ben már volt példa arra, hogy egy uniós csúcstalálkozót október 23-án rendezzenek. Akkor el is maradt Orbán Viktor beszéde, de elemzők szerint ezt most az egyre élesebb belpolitikai csatározás miatt sem teheti meg.

A mai uniós találkozónak érdekes színezetet adhat Donald Trump döntése, amely az amerikai-orosz csúcs megtartása helyett újabb szankciókról szól. A 180 fokos fordulatról itt írtunk bővebben:

Miről lesz szó a mai EU-s csúcson?

A legfontosabb téma természetesen az orosz-ukrán háború lesz. Ukrajna jövőjének megvitatása rögtön az első tervezett pontként, a napirend elfogadása után kerülhet szóba. Ezen Orbán Viktor nem vesz részt, de a korábbi három formális EU-csúcson sem csatlakozott ehhez a részhez.

Szó lesz még:

  • az Oroszországgal szembeni 19. Európai Uniós szankciós csomag elfogadásáról,
  • az Európai Unió területén lefoglalt orosz vagyon felhasználásáról Ukrajna támogatására, ami nagyrészt Belgiumban, az Euroclear pénzügyi szolgáltatónál lévő orosz jegybanki tartalékot jelenti.
  • De asztalon lesz az a védelmi ütemterv is, amellyel az Európai Bizottság például drónvédelmi rendszert hozna létre.
  • A gazdasági témák között a versenyképesség és a lakhatási válság szerepelnek. Az Európai Bizottság hamarosan előáll egy csomaggal a megfizethető lakhatásért, ehhez mutatnának irányt.
  • Végül a közel-keleti helyzetet és a migráció kérdését is megtárgyalják.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ő lehet a demokraták üdvöskéje 2028-ban? Eldőlhetett az első csatatérállam
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 01:51
Georgia előzetesen szorosabbnak ígérkezett, mint amilyen lett.
Nemzetközi Megvan az amerikai választás első győztese
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 01:13
Nem született meglepetés. 
Nemzetközi Páratlan bukás vár Trump pártjára? Élőben a 2026-os amerikai félidős választások!
Kollár Dóra | 2026. november 4. 00:25
Szerda hajnalban érkeznek az amerikai szavazás eredményei.
Nemzetközi Nagy tüntetés Csehországban, éjfélkor kezdik a sztrájkot a közmédia dolgozói
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 18:51
Egynapos sztrájkba lépnek a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak intézményük finanszírozási rendszerének módosítása ellen a kormány által.
Nemzetközi Saját sírját ásta meg Trump, a gazdaságon mehet el a választás
Wéber Balázs | 2026. november 3. 18:31
Az amerikai választóknak a gazdaság prioritás, és most főleg az iráni háború és a vámháború okozta áremelkedések miatt büntethetik a republikánusokat. A gazdaságot tekintve ma már jobban bíznak a demokratákban. Nagyító alatt ezúttal a félidős amerikai választások.
Nemzetközi Csak ma 7 téves bombariasztás volt az európai légiközlekedésben
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:59
Az európai légtér fokozott készültségben van a fenyegetéssorozat miatt.
Nemzetközi Donald Trump pont a mai napra tartogatta Izraelről ezt a hírt
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:38
Az Egyesült Államok az év végén megszünteti az Izraelnek nyújtott évi négymilliárd dolláros támogatást – jelentette be Donald Trump amerikai elnök kedden a Fox News hírtelevízióban.
Nemzetközi A nap képe: már libasorban várakoznak az amerikai választók
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:10
Elkezdődött a világszerte nagy érdeklődéssel várt amerikai félidős választás.    
Nemzetközi Megkezdődött a szavazás az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:51
Megkezdődött kedden az Egyesült Államokban a félidős kongresszusi választás, amelyen eldől, hogy a republikánusok megőrzik-e többségüket a törvényhozás mindkét házában Donald Trump második elnökségének hátralévő két évére.
Nemzetközi Aleksandar Vučić miatt halasztják el a CPAC konferenciát
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:52
A jövő évre halasztják az amerikai CPAC konzervatív konferencia balkáni eseményét, amit Szerbia fővárosában tartottak volna. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG