3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Népszavazás lesz Ausztriában a kötelező katonai szolgálat meghosszabbításáról.

Ausztriában népszavazást tartanak a szolgálat időtartamának meghosszabbításáról, ennek eredménye a kormány és a politikai pártok számára kötelező érvényű lesz – jelentette be Christian Stocker szövetségi kancellár pénteken, az Osztrák Néppárt (ÖVP) újévi politikai nyitórendezvényén.

Egy szakértői bizottsága múlt héten tett javaslata alapján az alapszolgálatot hat hónapról nyolc hónapra emelnék, további két hónapra pedig kötelező tartalékosi kiképzést vezetnének be. A bizottság elnöke, Erwin Hameseder a geopolitikai feszültségekre hivatkozva azt mondta: a tétlenség nem opció. A sorkötelezettség 18 éves kortól minden férfira vonatkozna, de alternatívaként polgári szolgálat is választható.

Az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) szerint a bizottság jelentését jelenleg elemzik, és csak ezután döntenek népszavazásról. A párt álláspontját Klaus Seltenheim szövetségi főtitkár is megerősítette, és hasonló üzenet érkezett Andreas Babler alkancellár környezetéből is. Ugyanakkor Max Lercher stájerországi SPÖ-elnök a Die Presse online kiadásának azt mondta: nem ellenzi a népszavazást, és a stájerországi SPÖ támogatja a bizottsági javaslatot is.

A NEOS szintén óvatosan nyilatkozott: Douglas Hoyos pártfőtitkár közleményben emlékeztetett arra, hogy a koalíció a jelentés kezelésére „parlamenti folyamatban” állapodott meg, és céljuk gyors egyezség a lakosság biztonsága érdekében.

Igazodj?
Igazodj?
Fotó: Hungary Today

Klaudia Tanner védelmi miniszter a népszavazás tervét „jónak és helyesnek” nevezte, mondván: a nagy jövőbeli kérdésekben a közvetlen demokratikus döntés megfelelő eszköz. Felidézte, hogy 2013-ban már tartottak népszavazást a sorkötelezettség és a polgári szolgálat fenntartásáról, illetve a hivatásos hadseregre való áttérésről. Akkor 59,7 százalék támogatta a sorkatonaság megtartását, a részvétel 52,4 százalék volt.

Az APA hírügynökségnek adott interjúban a burgenlandi katonai parancsnok, Gernot Gasser dandártábornok a szolgálati idő meghosszabbítását sürgette. Szerinte a jelenlegi hathónapos modell – kötelező tartalékosi kiképzés nélkül – csak békeidőre alkalmas. Kötelező tartalékosképzés hiányában ugyanis mozgósítás esetén a hadseregnek további két hónapra lenne szüksége a bevethetőséghez, amit „elfogadhatatlannak” nevezett.

Ausztria nem NATO-tag, miközben védelmi szakértők szerint a hadsereg jelentős hiányosságokkal küzd. Az ország hivatásos haderőt és tartalékos egységeket tart fenn. Válság esetén mintegy 50 ezer katona mozgósítható.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG