Az amerikai külügyminisztérium minden nem alapfeladatot ellátó kormányzati alkalmazottat felhatalmazott Izrael elhagyására – írja a The Guardian. Az amerikai állampolgároknak azt javasolják, hogy
„vegyék fontolóra Izrael elhagyását, amíg még rendelkezéser állnak polgári repülőjáratok”.
A külügyminisztérium figyelmeztetését Mike Huckabee, az Egyesült Államok Izraelbe delegált nagykövete a nagykövetség dolgozói számára ezzel az üzenettel egészítette ki, hogy aki távozni akar, az tegye meg:
„MÉG MA”,
és váltson magának jegyet egy járatra bárhova, ahova még kap. Magyarázatképpen hozzátette, hogy a külügyminisztérium figyelmeztetésének hatására azonnal meg fog növekedni a kereslet a repülőjegyek iránt, így az első prioritás az legyen a dolgozóknak, hogy „sietve elhagyják az országot”, azzal ráérnek foglalkozni, hogyan jutnak vissza az Egyesült Államokba.
A lépés azután történt, hogy látványos eredmény nélkül értek véget az amerikai-iráni tárgyalások Irán nukleáris programjáról. Donald Trump amerikai elnök mostanra két repülőgéphordozó-köteléket vezényelt a térségbe, és múlt hét végén tíznapos határidőt adott Iránnak, hogy változtasson politikáján, vagy – mint mondta – viselje a legsúlyosabb következményeket.
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken. 
