2p

Izraelben azonosították a palesztin Hamász által vasárnap este átadott három holttestet, három, 2023. október 7-én elesett katona földi maradványait – jelentette hétfő reggel a miniszterelnöki hivatal.

A 22 évesen elesett amerikai állampolgár, Omer Neutra Long Islandről vándorolt ki Izraelbe, ahol önkéntesen jelentkezett a katonai szolgálatra. 2023. október 7-én egy harckocsi parancsnoka volt a Gázai övezet határának közelében. Több mint egy éven át nem tudtak semmit a sorsáról, de tavaly decemberben értesítették családját arról, hogy a terrortámadás napján meghalt, és holttestét Gázába hurcolták, adta hírül az MTI.

Donald Trump amerikai elnök újságíróknak megerősítette, hogy a Hamász visszaszolgáltatta Neutra földi maradványait Izraelnek, és elmondta, hogy beszélt a szüleivel.

Omer Neutra osztagával, amelyben Nimród Kohen, Oz Daniel és Saked Dahan volt, egy előretolt állásban Nir Óz kibuc közelében tartózkodott október 7-én. A palesztin terroristák betörésekor harcba szálltak, a kerítés közelében, Nirim kibucnál a Hamász kilőtte a páncélosukat.

A terroristák közzétették az égő tankról készült felvételt, miután a benne lévő összes katonát elrabolták. Az egyetlen túlélő Kohen volt, aki a háború végén, 2025. október 13-án tért vissza Izraelbe.

A 19 éves Oz Daniel Kfar Szaba városból vonult be. Az izraeli hadsereg vizsgálata nyomán már 2024 februárjában közölték, hogy már a mészárlás napján elesett, és holttestét Gázába vitték.

A 40 évesen elesett Aszaf Hamami ezredes a Gáza környéki hadműveleti övezet déli dandárjának parancsnoka volt. Nirim kibucnál vesztette életét, majd holttestét elvitték a Gázai övezetbe. Három gyermeket és feleségét hagyta hátra.

Az övezetben hármuk visszaadása után még nyolc túsz holtteste maradt, melyeket a tűzszüneti megállapodás szerint a Hamásznak vissza kell adnia a zsidó államnak.

2023. október 7-én a Hamász terrortámadást hajtott végre Izrael ellen, amely mintegy 1200 áldozatot követelt. Mintegy 250 embert pedig túszul ejtettek az iszlamisták, közülük 168-an térhettek vissza élve Izraelbe. 

A válaszul indult izraeli hadműveletekben mintegy 69 ezer palesztin halt meg a gázai hatóságok ENSZ által is elfogadott adatai szerint az elmúlt bő két évben, közülük több mint 18 ezer gyerek. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG