1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Itt vannak a 16 órás számok a romániai elnökválasztás rekordrészvételt ígérő második fordulójáról.

A Transtelex híre szerint vasárnap 16 óra után nem sokkal már 50 százalék felett volt a romániai elnökválasztás részvételi aránya. Pontban 16 órakor egyébként 47,09 százaléka szavazott a román választópolgároknak, szemben az első fordulós 35,92 százalékkal.

A végeredmény szempontjából is fontos lehet, hogy az egyik jelentős magyar kisebbséggel rendelkező megye, Kovászna adatai is megugrottak, miután korábban messze az országos alatt voltak. 16 órakor már 42,4 százalék volt itt is a részvétel.

Az RMDSZ egyértelműen a Dan Nicusor bukaresti polgármester mellett kampányolt.

Egyébként e megyékben volt a legmagasabb és a legalacsonyabb az arány 16 órakor.

A legaktívabb megyék: Ilfov – 56,22 százalék; Kolozs – 49,48 százalék; Brassó – 45,43 százalék; Argeș – 45,35 százalék; Prahova – 44,75 százalék.

A legalacsonyabb részvételű megyék: Vaslui – 27,73 százalék; Szatmár – 30,92 százalék; Krassó-Szörény – 31,71 százalék; Máramaros – 33,21 százalék; Botoșani – 33,51 százalék. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Már ég a ház Donald Trump hátországában
Kollár Dóra | 2026. március 20. 14:16
A magas megélhetési költségek és a dráguló egészségbiztosítás egyre nagyobb nyugtalanságot okoznak az Egyesült Államokban.
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok, külföldi teherhajókban is kár keletkezett
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:41
Az orosz hadsereg 156 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntek éjjel, Odessza megyében külföldi teherhajók is megrongálódtak a támadásban – jelentette az ukrán légierő és helyhatósági vezetők.
Nemzetközi Újabb iráni vezetőt ölt meg egy izraeli légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 13:18
Az izraeli hadsereg légiereje „likvidálta” az iráni Forradalmi Gárda szóvivőjét – jelentette a hadsereg pénteken.
Nemzetközi Putyint kritizálta a Telegramon, pszichiátriára zárták az orosz ügyvédet
Privátbankár.hu | 2026. március 20. 09:31
A szentpétervári pszichiátriára szállították Ilja Remeslot, aki kedden 90 ezer követővel rendelkező Telegram-oldalán írt ellenérveket Putyin elnöki tevékenységével és a háborúval kapcsolatban. 
Nemzetközi Valami készül Putyin ellen? Furcsa dolgok történnek Moszkvában
Litván Dániel | 2026. március 20. 05:51
Puccskísérlettől vagy izraeli kémektől retteg az orosz elnök? Elképzelhető, hogy tényleg készülődik valami Putyin ellen? Mindenesetre furcsa dolgok történnek Oroszországban.
Nemzetközi Hormuzi-válság: közös akcióra készül hat ország
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 20:01
Öt nyugat-európai ország és Japán közös közleményben fejezte ki készségét a biztonságos hajózás helyreállítására a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Kémbotránytól hangos Szlovénia a vasárnapi választások előtt
Bózsó Péter | 2026. március 19. 19:04
Az ország miniszterelnöke, Robert Golob kedden azzal vádolt „külföldi szolgálatokat”, hogy beavatkoztak a választásokba, miután állítólag az izraeli Black Cube magánkémcég képviselői decemberben Ljubljanában találkoztak az ellenzék fő jelöltjével, Janez Jansával.
Nemzetközi Másfél órán át győzködték Orbán Viktort Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 18:51
Nem engedett a 90 milliárd eurós hitel ügyében.
Nemzetközi Globális káoszt okozhat a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:58
Az ENSZ-főtitkár szerint eljött az ideje a békének a Közel-Keleten.
Nemzetközi Történelmi csapás Iránnak: minden tengeralattjáró és hadihajó megsemmisült
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 17:22
Az iráni haditengerészet összes tengeralattjárója megsemmisült, és tengeri aknák elhelyezésére szolgáló többtucatnyi hajó is elpusztult az Irán elleni amerikai támadások nyomán – közölte Pete Hegseth amerikai hadügyminiszter csütörtökön Washingtonban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG