3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Törvényen kívül helyezi a brit kormány a Palestine Action nevű palesztinpárti szervezetet.

A kezdeményezést Yvette Cooper belügyminiszter jelentette be hétfőn. Cooper közölte, hogy a csoport tevékenységének betiltásáról szóló kormányhatározat hivatalosan a jövő héten kerül az alsóház elé, és annak jóváhagyása esetén bűncselekményt követnek el azok is, akik csatlakoznak a szerveződéshez vagy támogatják akcióit.

A belügyminiszter hétfői bejelentésének közvetlen előzményeként a Palestine Action aktivitái a múlt hét végén katonai repülőgépeket rongáltak meg a brit királyi légierő (RAF) legnagyobb angliai támaszpontján.

A szervezet két tagja a London közelében, Oxfordshire megyében működő Brize Norton katonai repülőtérre hatolt be péntek hajnalban robogókkal, és átalakított kézi tűzoltókészülékkel vörös festéket fújt egy Airbus Voyager üzemanyag-utántöltő repülőgép hajtóművébe.

A szervezet erről videófelvételt is közzétett az X portálon. Közleménye szerint a két aktivista egy másik repülőgépet is megrongált, bár erről nincs felvétel a beszámolóban.

A Palestine Action a pénteki akcióhoz fűzött magyarázatában kiemelte, hogy Brize Norton repülőteréről naponta indulnak katonai repülőgépek a ciprusi Akrotiriben működő RAF-támaszpontra.

Szerintük az onnan felszálló gépek pedig hírszerzési tevékenységet folytatnak, amerikai és izraeli harci repülőgépeket látnak el üzemanyaggal és „fegyvereket szállítanak a Gázában folyó népirtáshoz”, amelynek Nagy-Britannia így közvetlenül is részesévé vált.

A Palestine Action 2020-ban alakult azzal a meghirdetett céllal, hogy anyagi károkat okozó akciókkal akadályozza az Izraelt fegyverekkel ellátó nemzetközi vállalatok nagy-britanniai érdekeltségeinek tevékenységét, de katonai létesítmény ellen most hajtott végre először ilyen jellegű akciót.

Yvette Cooper belügyminiszter hétfői közleményében szégyenteljesnek nevezte a Brize Norton támaszponton végrehajtott repülőgéprongálást. Úgy fogalmazott: az akció előtt is hosszú volt azoknak a szándékos rongálással elkövetett bűncselekményeknek a listája, amelyeket a Palestine Action követett el.

A Palestine Action törvényen kívül helyezése jogi értelemben azt jelenti, hogy a szervezetet London a továbbiakban terrorcsoportként kezeli, és az intézkedés érvénybe lépése után súlyos bűncselekménynek számít majd az is, ha valaki a csoport tagja lesz, másokat csatlakozásra buzdít vagy bármilyen módon támogatja a szervezetet.

A brit terrorellenes törvény szerint e bűncselekmények elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A London által terrorszervezetnek minősített és betiltott csoportok listáján jelenleg 79 szerveződés neve szerepel. Köztük van többek között a gázai radikális iszlamista Hamász, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet és az orosz Wagner zsoldoscsoport.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afro-amerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG