2p

Oroszország továbbra sem hajlandó engedményeket tenni Ukrajnának, és ragaszkodik Vlagyimir Putyin elnök konfliktusrendezési javaslatainak végrehajtásához – közölte szerdán az orosz külügyminisztérium szóvivője.

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője Donald Trump megválasztott amerikai elnök vasárnapi nyilatkozatára reagált, amelyben Trump azonnali tűzszünetet és tárgyalásokat sürgetett Ukrajna és Oroszország között. Zaharova hangsúlyozta: Moszkva kész együttműködni az új amerikai adminisztrációval, ám eddig nem érkezett olyan megvalósítható javaslat, amely érdemben kezelné Oroszország biztonsági aggályait, illetve az ukrajnai orosz ajkú lakosság jogainak helyzetét.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – aki határozottan szorgalmazza Ukrajna NATO-tagságát – Trump nyilatkozatára reagálva kiemelte, hogy Kijevnek hosszú távon szavatolt biztonsági megállapodásokra van szüksége. Zaharova kijelentette: Oroszország nem hajlandó engedményeket tenni Ukrajna ügyében. „Aki azt gondolja, hogy Oroszország engedményeket fog tenni, annak vagy rossz a memóriája, vagy nem érti a helyzetet” – fogalmazott.

Zaharova szerint a béke megteremtésének feltétele Putyin javaslatainak elfogadása. Ezek közé tartozik, hogy Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz, valamint az, hogy Oroszországnak szüksége van annak a négy elfoglalt ukrán régiónak a teljes területére, amelyek szavai szerint ma már Oroszország részei. A Kreml álláspontja szerint ez elengedhetetlen a tartós békéhez és stabilitáshoz.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb települést kebeleztek be az oroszok Dnyipropetrovszk megyében
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 18:11
Elfoglalta az orosz hadsereg Filaja települést az ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében – közölte vasárnap a moszkvai védelmi minisztérium.
Nemzetközi Ahol egyszer felvonták az orosz zászlót, ott azt nem szabad leereszteni
Elek Lenke | 2025. augusztus 24. 17:16
Ez az alapvetés mostanában különösen ismerős. De nem ma keletkezett, hanem 175 évvel ezelőtt, amikor Oroszország bejelentette az Amur-vidék annektálását.
Nemzetközi Megszólalt Szijjártó Péter az Északi Áramlat elleni robbantás elkövetőjével kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 16:18
Újabb fordulóhoz érkezett a magyar és a lengyel külügyminiszter csörtéje.
Nemzetközi Hadászati eszközöket gyártottak a kilőtt munkácsi gyárban?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 15:01
Az amerikai tulajdonú gyárat szerda éjjel érte orosz rakétatámadás.  
Nemzetközi Folytatják a harcot – üzent Zelenszkij Ukrajna függetlenségének napján
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 13:44
Az ukrán elnök a nemzeti ünnep alkalmából szólt az ukrán nemzethez.  
Nemzetközi Döbbenetes fotókat közölt egy amerikai hírügynökség a gázai éhínségről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 09:46
Az éhínség tényét egy ENSZ által támogatott szervezet is megerősítette.
Nemzetközi Uniós külügyminiszterrel szólalkozott össze Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 24. 08:46
A Barátság-kőolajvezetéket ért támadás miatt keveredett szópárbajba Radoslaw Sikorskival.
Nemzetközi Tanárok, akik kémként figyelik a külföldi diákjaikat
Kormos Olga | 2025. augusztus 24. 06:12
Oroszországban már ott tartanak, hogy a pedagógusokat utasítják az iskolába járó gyerekek és tinédzserek titkos vizslatására.
Nemzetközi Végre egy jó hír érkezett Erdélyből a katasztrófa után
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 23. 17:15
Újra megnyitották a látogatók előtt szombaton a parajdi bányakatasztrófa következtében két hónapja bezárt wellness-központot – közölte a Maszol.ro hírportál.
Nemzetközi Ahol pillangó és csirkeláb nyalóka pihen a tányérján
Elek Lenke | 2025. augusztus 23. 16:18
A világ legkülönlegesebb étterme a koppenhágai Alchemist.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG