4p

Egyre erősebb a nyomás, hogy alaposan vizsgálják ki Várhelyi Olivér uniós biztos szerepét a magyar kormány állítólagos brüsszeli kémhálózatának ügyében.

Nem csillapodnak a hullámok, amelyet a Direkt36 oknyomozó portál az Orbán-kormány által Brüsszelben végzett állítólagos kémkedési tevékenységről több európai lappal közösen írt cikke keltett. A lapok szerint a magyar hírszerző szolgálatok több, uniós intézményekben dolgozó magyar állampolgárt próbáltak beszervezni 2012 és 2018 között, mielőtt a hálózatot szervező diplomata „lebukott”, és ezzel az egész hálózat „kompromittálódott” volna.

Az ügy azonban a jelenleg is egészségügyi biztosként, az Európai Bizottság tagjaként dolgozó Várhelyi Olivér számára is igen kellemetlen, hiszen 2015 és 2019 ő vezette a magyar kormány brüsszeli állandó képviseletét.

A Politico hétfői brüsszeli hírlevele szerint Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke vasárnap magához is rendelte Várhelyit, aki a találkozón arról beszélt, „nem volt tudomása” arról, hogy a magyar szolgálatok az uniót irányító intézmények munkatársait igyekeztek beszervezni.

Az már korábban kiderült, hogy az Európai Bizottság belső vizsgálatot indított a brüsszeli magyar kémbotrány ügyében; a munkacsoportot Ilkka Salmi (DG HR/SEC) vezeti. A csütörtöki közlés szerint a Bizottság „nagyon komolyan” kezeli az ügyet.

Külső és belső nyomás

A kémkedési ügyben jelentős nyomás helyeződik a bizottságra, illetve Ursula von der Leyenre is, hogy vizsgálja felül Várhelyi biztosi kinevezését – ráadásul a bizottság mögött álló centrista koalíció tagjai részéről is. Ennek a koalíciónak az egyben tartása kulcsfontosságú Von der Leyen számára, aki múlt hét csütörtökön „élt túl” két újabb bizalmatlansági indítványt az Európai Parlament (EP) szavazásán, és akit a szintén a koalícióhoz tartozó Szocialisták és Demokraták EP-frakcióból is egyre nyíltabban kritizálnak.

„A Renew Europe kezdettől fogva figyelmeztetett Várhelyi úr kinevezésének, illetve az őt Orbán Viktor kormányához fűző szoros kapcsolatok ügyében. Korábbi tevékenysége azt mutatta, hogy folyamatosan Orbán Viktorhoz és nem az európai érdekekhez volt lojális. A legutóbb napvilágra került ügyek csak elmélyítik ezen aggodalmakat. Ezek a vádak kifejezetten súlyosak és alaposan ki kell vizsgálni ezeket”

- fogalmazott Valerie Heyer, a Renew Europe elnöke, aki hozzátette, hogy Von der Leyen az, akinek „egyszerre a felelőssége az ügy kivizsgálása, és meg is van hozzá a hatalma”, hogy ezt megtegye.

Gyors és alapos vizsgálatra szólított fel a bizottsági dolgozók szakszervezete, a Renouveau & Démocratie is. Cristiano Sebastiani a szervezet nevében arról beszélt, hogy amennyiben Várhelyi ártatlan, akkor azt minél gyorsabban tisztázni kell, mert a gyanú, hogy a bizottság egyes tagjai a saját országuk érdekében dolgoznak az uniós érdekek ellenében, nagyon rosszat tehet a bizottság megítélésének.

Kemény szavakkal kéri számon a gyors intézkedést a bizottságon egy, az EP-hez címzett levélben 30 európai ország 60 professzora is. A levél, amelyet a „Good Lobby Professors” nevű csoport nevében tett közzé Alberto Alemanno jogászprofesszor, arra emlékezteti a parlamenti képviselőket, hogy a Várhelyi körüli állítólagos kémtevékenység alapvetően összeegyeztethetetlennek tűnik a minden biztostól megkövetelt függetlenség elvével.

Von der Leyen beszél az Európai Parlamentben, baloldalt hátul Várhelyi Olivér - főnöke is tűz alá került a magyar biztos miatt
Von der Leyen beszél az Európai Parlamentben, baloldalt hátul Várhelyi Olivér - főnöke is tűz alá került a magyar biztos miatt
Fotó: Európai Parlament

Alemanno arról beszélt a Politicónak, hogy az uniós biztosok alkalmasságának a felelőssége végső soron az Európai Bizottság elnökéé, illetve azoké az EP-bizottságoké, amelyek zöld utat adtak Várhelyi kinevezésének.

Az uniós kormány- és államfőket tömörítő Európai Tanács Alemanno szerint egyszerű többséggel az Európai Unió Bírósága elé idéztetheti Várhelyit, amely lemondásra kényszerítheti a magyar biztost, akitől az eddigi munkája után járó juttatásokat is megvonhatnák – igaz, erre még nem volt igazán példa az unió történetében.

Egyelőre nincs hír arról, hogy Várhelyit kikérdezte volna bármelyik uniós biztonsági szerv. Ha erre sor kerülne, azt a Politico egy bizottsági forrása szerint feltehetően a bizottság HR és biztonsági igazgatósága (HR-DS) hajtaná végre, és amennyiben a célszemély nem tartózkodik az unió brüsszeli központjában, akkor egy autóval odaszállítják. Ezután a HR-DS felveheti a kapcsolatot a belga rendőrséggel, illetve az ügyet a bizottság belső fegyelmi panele elé utalhatja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij: Már minden ukrajnai erőművet ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 14:01
Nem kímélték azokat a létesítményeket sem, amiktől az atomerőművek működése függ.
Nemzetközi Trump hamarosan döntést hoz Iránról – „nem szeretném elpusztítani az országot, de lehet, hogy meg kell tennem”
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:26
Hamarosan eldől, merre tovább.
Nemzetközi Megszólalt Moszkva a béketárgyalásokról: Európa nem kell, de mi van Trump nagy bejelentésével?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:34
Egyelőre nincs miről beszélni Európával Dmitrij Peszkov szerint.
Nemzetközi Újra lángok csaptak fel a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:14
Két újabb olajszállító hajó gyulladt ki.
Nemzetközi Trump még készül valami nagy dobásra a választási vereség után? Klasszis Podcast Yaro Patrice-szal
Litván Dániel | 2026. november 6. 10:28
Nem maradt más lehetősége az amerikai elnöknek, mint a külpolitikában alkotni maradandót. És nem biztos, hogy ezért a Közel-Keletig menne. De ki indulhat 2028-ban az elnökválasztáson? Mit mutatnak a „kék cunami” eredményei? Yaro Patrice külpolitikai szakértőt Litván Dániel kérdezte.
Nemzetközi Orbán Viktor két barátját is elérheti az ő végzete
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:36
Aleksandar Vucic és Janez Jansa rúdja is kifelé áll az Európai Néppártból?
Nemzetközi Egyelőre nem dobbant Marco Rubio a süllyedő Trump-hajóról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:06
Cáfolta a híreszteléseket az amerikai külügyminiszter.
Nemzetközi Itt van Trump nagy bejelentése a háborúról: egész Európát érintheti, amiről Putyin emberével tárgyalt
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:07
Az ukrán delegációval nem, Putyin küldöttével viszont leült az amerikai elnök. Szerinte közel a háború vége.
Nemzetközi 548 embert mentett meg a haláltól a kaliforniai kormányzó
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:16
Egy tollvonással kiürítette a halálsort Gavin Newsom.
Nemzetközi Minden eldőlt Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:41
Hivatalos a végeredmény, indul az óra az Egyetemista Lista számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG