A Reuters cikke szerint Donald Trump megválasztott elnök tanácsadói is elismerik, hogy az ukrajnai háború megoldása hónapokig vagy még tovább fog tartani. Ez élesen szembe megy Trump legfontosabb külpolitikai ígéretével – miszerint már az első, a Fehér Házban töltött napján békemegállapodást köt.
Fotó: MTI/AP/Julia Demaree Nikhinson
Két Trump-tanácsadó, akik a megválasztott elnökkel az ukrajnai háborúról beszéltek, a Reutersnek elmondta, hogy a konfliktus megoldása hónapokig tart majd, és az elnök első napra tett ígéreteit úgy jellemezték, mint kampányban elhangzott dicsekvés és a konfliktus megoldhatatlanságának, valamint az új kormányzat személyi állományának összeállításához szükséges idő hiányának kombinációját.
Ezek az értékelések egybecsengenek Trump új orosz-ukrán megbízottjának, Keith Kellogg nyugalmazott altábornagynak a megjegyzéseivel, aki egy múlt heti interjújában azt mondta, hogy 100 napon belül szeretné, ha „megoldást” találnának a háborúra, ami jóval túlmutat a megválasztott elnök eredeti ütemtervén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.

Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



