2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Komoly figyemeztetést kapott a megválasztott amerikai elnök.

A Guardian írta meg, hogy Franciaország figyelmeztette Donald Trumpot, hogy ne veszélyeztesse az Európai Unió „szuverén határait”, miután az Egyesült Államok megválasztott elnöke nem zárta ki a katonai akció lehetőségét Grönland feletti ellenőrzés megszerzésére. Grönland Dánia autonóm területe és az EU tagországának része:

Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter a France Inter rádióban azt mondta: „Szó sincs arról, hogy az EU megengedje bármely országnak, hogy megtámadja a szuverén határait.” Barrot hozzátette, hogy nem hiszi, hogy az Egyesült Államok valóban megszállná Grönlandot, de szerinte „visszatérőben van az erősebb törvénye korszaka.”

Még be sem iktatták, máris jönnek az izgalmak
Még be sem iktatták, máris jönnek az izgalmak
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

 

Trump egy sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy nem zárja ki katonai erő alkalmazását a Panama-csatorna és Grönland ellenőrzésére, és „gazdasági eszközökkel” kívánja elérni Kanada amerikai fennhatóság alá vonását. Ezt követően Donald Trump Jr. rövid magánlátogatást tett Grönland fővárosában, Nuukban, ahol nem találkozott kormányzati vezetőkkel.

Grönland önkormányzati jogokat kapott 1979-ben, és 2009 óta joga van népszavazást tartani függetlenségéről. Múte Egede grönlandi miniszterelnök és Mette Frederiksen dán miniszterelnök egyaránt megerősítették, hogy Grönland jövőjéről a grönlandiak dönthetnek. Frederiksen hangsúlyozta, hogy „Grönland a grönlandiaké, és nem eladó.”

Jean-Noël Barrot emellett arra is figyelmeztette az EU-t, hogy álljon ellen Elon Musk fenyegetéseinek, amelyek több európai vezetőt, köztük Olaf Scholz német kancellárt is célba vettek. Barrot szerint, ha az Európai Bizottság nem képes megvédeni a tagállamokat az ilyen beavatkozások ellen, akkor biztosítania kell az egyes országok számára a védekezés lehetőségét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG