2p

Felmerült, hogy olyan maximális védelmet kapjon az ex-elnök, mint a jelenlegi amerikai elnök. 

Egyre nagyobb a nyomás, hogy növeljék Donald Trump titkosszolgálati védelmét, miután az egykori elnök ellen másodszor követtek el merénylet-kísérletet alig több mint két hónapon belül.

"A titkosszolgálatnak több segítségre van szüksége" - mondta Biden elnök hétfőn újságíróknak a Fehér Házban.

"És úgy gondolom, hogy a Kongresszusnak válaszolnia kell az igényeikre, ha valóban több munkatársra van szükség. Ez döntikel, hogy szükség van-e nagyobb személyzetre vagy sem" - tette hozzá.

Növelnék Donald Trump titkosszolgálati védelmét
Növelnék Donald Trump titkosszolgálati védelmét
Fotó: MTI/EPA/Cristobal Herrera

A kongresszus több tagja - mindkét nagy párt részéről - azt mondta, hogy az elnökjelölteknek ugyanolyan szintű védelmet kell kapniuk, mint a jelenleg regnáló elnöknek - írja a BBC.

Trump azt mondta támogatóinak, hogy biztonságban és jól van, és köszönetet mondott a titkosszolgálatnak – az elnök és a főbb amerikai tisztviselők védelméért felelős kormányhivatalnak – és más bűnüldöző szerveknek, hogy „hihetetlen munkát végeznek”.

De mindkét párt politikusai fokozott biztonságra szólítottak fel a volt elnököt.

„Megmagyarázhatatlan, hogy ez megismétlődött” – tette közzé Claudia Tenney New York-i republikánus képviselő az X-en. „Trump elnöknek ugyanolyan, vagy akár még több titkosszolgálati védelemre van szüksége, mint a jelenleg kormányzó elnöknek.”

Számos demokrata képviselő a biztonsági eljárások felülvizsgálatát is kérte.

„Elfogadhatatlan, hogy 60 napon belül két merényletet kíséreljenek meg egy volt elnök ellen, aki jelenleg republikánus jelölt is” – írta az X-en Ro Khanna, a képviselőház demokrata tagja Kaliforniából.

„A titkosszolgálatnak holnap el kell jönnie a kongresszusra, és meg kell mondania, milyen erőforrásokra van szükség a védőkeret kibővítéséhez, és még aznap kétpárti szavazással kell dönteni” - tette hozzá. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG