2p

Alapjaiban formálná át a lengyel kormányt.

Május 10-én hajtják végre a lengyel kormány átalakítását - jelentette be Donald Tusk lengyel miniszterelnök csütörtökön az X-en. Tusk korábban azt jelezte: a júniusi európai parlamenti (EP) választások után alakítja át a négy hónappal ezelőtt, december 13-án beiktatott kormányát.

Mélységében is változhat a lengyel kormány
Mélységében is változhat a lengyel kormány
Fotó: Depositphotos

Szerdán viszont Tusk pártja, a lengyel kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) választmánya jóváhagyta az EP-választásokra szóló jelöltlistákat, és bejelentették: a választáson három hivatalban lévő tárcavezető - Bartlomiej Sienkiewicz kulturális és örökségvédelmi miniszter, Marcin Kierwinski belügy- és közigazgatási miniszter és Borys Budka államivagyon-ügyi miniszter - is indul. Sienkiewicz ennek kapcsán szerdán be is nyújtotta lemondását.

A kormányfő már április elején valószínűnek nevezte, hogy az átalakítás "mélyrehatóbb lesz", és az EP-be megválasztott minisztereken kívül a kabinet más tagjait is érinteni fogja. Csütörtökön a varsói kormányfői hivatal közölte: tüdőgyulladás miatt Tusk a közeli napokban korlátozza hivatali tevékenységét.

A miniszterelnök ezt követően az X-en azt írta: "a remélhetőleg rövid, betegség okozta szünet után szorgosan munkához fogunk".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megszólalt: Irán lelőhetett egy amerikai helikoptert?
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 19:28
Az elnök kijelentése messzire vezethet.
Nemzetközi A futballsiker alkímiája, avagy mit tanulhatunk Horvátországtól és Uruguaytól?
Wéber Balázs | 2026. június 9. 19:06
Hogyan lehetséges az, hogy miközben olyan kis országok, mint Horvátország és Uruguay hosszú ideje kiemelkedően sikeresek a futballban, Magyarország már négy évtizede képtelen kijutni a világ legjelentősebb sporteseményére? A siker elsősorban nem a pénzen múlik – annál inkább a futballkultúrán, a tehetségen, a nevelésen és a mentalitáson. Nagyító alatt ezúttal a siker kulcsa a legnépszerűbb sportágban.
Nemzetközi Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 17:48
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Nemzetközi Újabb izraeli minisztert tiltottak ki Franciaországból
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 16:31
Már a második izraeli kormánytag ellen foganatosítanak ilyen intézkedést.
Nemzetközi Botrányos ügy miatt távozhat a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:54
Szexuális zaklatás miatt függesztették fel.
Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG