1p

Újra vissza a startvonalra: megszakadtak a tárgyalások a Hamász, illetve Izrael és az Egyesült Államok között.

Az izraeli és az amerikai vezetés csütörtökön visszahívta küldöttségét a Hamásszal a tűzszünetről folytatott tárgyalásokról, és ezzel megint a teljesen bizonytalan jövőbe tolódott egy tűzszüneti megállapodás lehetősége a gázai konfliktusban.

Steve Witkoff, az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja azzal indokolta a lépést, hogy a Hamász véleménye szerint 

„nem jó szándékkal”

cselekszik, és azt ígérte, más módszerekkel igyekeznek majd az izraeli túszok hazatérését elérni, illetve „kiegyensúlyozottabb környezetett biztosítani Gáza népének”.

A Hamászt meglepték Witkoff vádjai, közleményük szerint a szervezet továbbra is folytatná a tárgyalásokat, céljuk pedig egy tartós tűzszüneti megállapodás megkötése.

Sajtóhírek szerint a fő ellentét az volt a felek között, hogy a Hamász egy átfogó megállapodásra, míg az izraeli fél pedig egy részleges, ideiglenes tűzszünetre törekedett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG