2p

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága Vilniusban csütörtökön nyitotta meg aláírásra a mesterséges intelligenciáról szóló egyezményt. Ez fontos eredmény Magyarországnak, hiszen a tanács döntésének előkészítésére már a magyar soros elnökség alatt került sor.

Az egyezményt az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága 2024. május 17-én fogadta el Strasbourgban és az Európai Unió Tanácsának augusztus 28-i döntése értelmében az unió is az egyezmény első aláírói között szerepel.

Az EU csatlakozott az Európa Tanács Mesterséges Intelligencia egyezményéhez
Az EU csatlakozott az Európa Tanács Mesterséges Intelligencia egyezményéhez
Fotó: Depositphotos

A magyar elnökség által jegyzett kompromisszumos javaslat egy kétlépcsős megközelítést foglal magába. Eszerint első lépcsőben az egyezményt az Európai Unió írja alá a tagállamok képviseletében, szükség szerint pedig második lépcsőben felhatalmazhatja a tagállamokat is arra, hogy az unió általános érdekében, az unió mellett aláírják az egyezményt.

A javasolt megközelítéssel az Európai Bizottság és a tagállamok is egyetértettek, megnyitva ezzel az utat az egyezmény aláírása előtt. Az Európai Unió általi aláírással az egyezmény az összes tagállamra egyaránt kötelezővé válik.

Az Európa Tanács mérföldkőnek számító vívmánya ez az egyezmény, mivel ez az első olyan jogilag kötelező erejű nemzetközi szerződés, amely kifejezetten a mesterséges intelligencia emberi jogi vonatkozásait szabályozza és amelyet alapvető jogaink, valamint értékeink tiszteletben tartásának biztosítása érdekében dolgoztak ki.

A nemzetközi szerződés nem csak a tárgya miatt jelentős, hanem azért is, mert Európán kívül a világ több országa, például az Egyesült Államok is kifejezte aláírási szándékát, így világszinten hangolja össze a mesterséges intelligencia rendszerek életciklusában végzett tevékenységek szabályozását - közölte az Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
Nemzetközi Kiosztották az oroszok Ukrajnát a tűzszünet miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:21
Moszkva szerint ehhez nem kell Kijev beleegyezése.
Nemzetközi Éles üzenet érkezett Teheránból: új korszakot hirdetnek a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:59
Mohó idegenekről beszélt Modzstaba Hamenei iráni legfelső vezető. 
Nemzetközi Ukrán drónok orosz olajlétesítményt és hadihajókat is támadtak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:02
Csapást mértek Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítójára.
Nemzetközi Brutális jelentés látott napvilágot: több száz embert végezhettek ki Észak-Koreában
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:02
Főleg Kim Dzsongun hatalomra kerülése után. 
Nemzetközi Trump szerint közel lehet az orosz-ukrán háború lezárása
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:15
Donald Trump szerint a közeljövőben előrelépés történhet az orosz–ukrán háború lezárása ügyében. Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután közlése szerint telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Nemzetközi Kivonulnának az amerikai csapatok Németországból
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 07:45
Donald Trump fontolóra vette a Németországban állomásozó amerikai haderő létszámának csökkentését – derült ki az elnök szerdai bejelentéséből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG