3p

Meredeken visszaesett az Európai Unió és Nagy-Britannia kétoldalú kereskedelmének értéke a brit EU-tagság megszűnése óta.

A birminghami Aston egyetem üzleti elemzőintézetének 93 oldalas helyzetértékelése kiemeli, hogy a 2021 és 2023 közötti időszakban rögzített havi adatsorok alapján 27 százalékkal csökkent az uniós piacokra irányuló brit export, és 32 százalékkal esett vissza az EU-ból érkező import.

A kutatóintézet modellszámításai szerint ez a vizsgált időszak végéig évente 80,1 milliárd dollárnak megfelelő brit exportkiesést jelent, az Európai Unioból érkező import éves értéke pedig 145,2 milliárd dollárral volt alacsonyabb annál a szintnél, amelyet a brit EU-tagság fennmaradása esetén ugyanebben az időszakban el lehetett volna érni.

Meredeken visszaesett az EU-val folytatott brit kereskedelem
Meredeken visszaesett az EU-val folytatott brit kereskedelem
Fotó: Depositphotos

Az EU-piacra irányuló brit kivitel visszaesésének elsődleges tényezője az exportált brit áruféleségek számának jelentős zsugorodása: az egyes uniós piacokra tavaly 1645-tel kevesebb árufajtát értékesítettek a brit exportőrök, mint a Brexit előtt
- áll az Aston egyetem üzleti elemzőműhelyének tanulmányában.

A kutatóintézet megállapítása szerint az előző, konzervatív párti kormányok által az Európai Unióval aláírt kereskedelmi és együttműködési megállapodás (TCA) - vagyis a Brexit feltételrendszerét rögzítő egyezmény - súlyos fennakadásokat okozott a kétoldalú kereskedelem beszállítói láncolatainak működésében.

Ez a negatív hatásmechanizmus ráadásul az évek múlásával egyre intenzívebbé vált: ezt jelezte, hogy 2023-ban nagyobb mértékben csökkent a kétoldalú kereskedelmi forgalom, mint a Brexit utáni korábbi években. 

Ugyanezt állapította meg a Brit Kereskedelmi Kamarák éves felmérése, amely a brit cégek tavalyi tapasztalatait összegezte.

A kamarai szövetség 733 vállalat bevonásával elvégzett reprezentatív felmérése szerint a TCA-megállapodás szabályrendszerének alkalmazásával járó nehézségek a Brexit utáni három évben sem enyhültek, sőt inkább fokozódtak, és tavaly a brit cégek csaknem kétharmadának még mindig nehézséget okozott az alkalmazkodás a megállapodás feltételeihez.

Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd az uniós tagság megszűnése utáni 11 hónapos átmeneti időszak lejártával az akkori konzervatív kormány döntése alapján az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett.
Sir Keir Starmer jelenlegi brit miniszterelnök, a júliusi parlamenti választások után kormányra került Munkáspárt vezetője többször és egyértelműen kifejtette, hogy a Labour-kormány sem kívánja visszaléptetni Nagy-Britanniát az Európai Unióba, sem az EU egységes belső piacára és vámuniójába.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
Nemzetközi Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:32
A lövöldöző férfi lakásában is holttesteket találtak.
Nemzetközi Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
Litván Dániel | 2026. november 8. 06:04
Beláthatatlan fizikai pusztítással és politikai felfordulással járna egy ilyen akció, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Trump nem lépi meg. De meghozhat egy ilyen döntést egyedül? És mi lenne a célpont?
Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG