1p

Rómában beszélgetett az ukrán elnök.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán közölte, hogy érdemi megbeszélést folytatott Donald Trump amerikai elnök ukrajnai különmegbízottjával, Keith Kellogg-gal Rómában, nem sokkal azután, hogy Trump ígéretet tett arra, hogy több védelmi fegyvert küld Kijevnek.

„Megvitattuk a fegyverszállításokat és a légvédelem megerősítését. Tekintettel az orosz támadások növekedésére, ez továbbra is az egyik legfontosabb prioritásunk” – írta Zelenszkij az X közösségi médiaplatformon.

„Az amerikai fegyverek vásárlásáról, a közös védelmi gyártásról és a (fegyverek gyártásának) ukrajnai honosítási erőfeszítéseiről is tárgyaltunk”

- tette hozzá.

Mindkét politikus Olaszországban tartózkodott egy július 10-11-i konferencia előtt, amelyen Ukrajna helyreállításáról és hosszú távú újjáépítéséről egyeztetnek.

Zelenszkij elmondta, hogy ő és Kellogg megvitatták a Moszkva elleni szigorúbb szankciókat célzó javaslatokat, amelyeket az ukrán vezető régóta szorgalmaz, mint a legjobb eszközt, amellyel a Kreml rávehető a tűzszünet betartására és a béke felé való elmozdulásra.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi „Egyikük sem fogja megúszni büntetlenül” – az Orbán-kormány grúz szövetségesei utat mutatnak az ellenzékkel való leszámolásban
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 17:17
Tarolta  Georgiai Álom a helyhatósági választásokon, és most lecsapnak a „külföldi ügynökökre”.
Nemzetközi Hazugsággal vádolja Izrael Greta Thunberget
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 16:58
Csak azt kapták az aktivisták, amit érdemeltek, de nem többet?
Nemzetközi Több százan csapdában a Mount Everesten
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 15:21
Lecsapott a hóvihar, küzdenek a mentőcsapatok.
Nemzetközi Hidegzuhany Netanjahutól – ennyit a tűzszünetről?
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 14:58
Amíg az összes túsz nem tér vissza, addig még tárgyalni sem tárgyal tovább Izrael.
Nemzetközi Megelégelték a balhét a britek – komolyabb jogosítványokat kapna a rendőrség
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 14:14
Korlátoznák a tömegtüntetéseket – a gyülekezési jog vagy a félelem nélküli élet joga az erősebb?
Nemzetközi Kiderül, milyen ballonok miatt kellett lezárni a vilniusi repteret
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 13:34
Meglepő eredményre jutottak a litván hatóságok.
Nemzetközi Legnagyobb ellenfelével is leült már beszélgetni Andrej Babis
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 12:58
Vajon kit bíz meg a kormányalakítással az unió- és ukránpárti cseh elnök?
Nemzetközi Megint megszólalt Putyin a Tomahawkokról – pusztulást hozhatnak az amerikai robotrepülőgépek?
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 12:39
Az eszkaláció új lépcsőfoka lenne ez Amerika részéről?
Nemzetközi Furcsa választások kezdődtek Szíriában
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 12:02
Az első választás a diktátor elűzése után – de ez se lesz teljesen demokratikus?
Nemzetközi Érdekes döntést hozott David Pressman utódjáról Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. október 5. 11:38
Ortodox zsidó üzletember kaphatja meg a budapesti nagyköveti posztot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG