2p

A hatóságok is egyre keményebben lépnek fel a tüntetők ellen, mégis újabb egyetemen kezdődött palesztinpárti tiltakozás.

Palesztinpárti aktivisták újabb egyetem, a Fordham területén kezdtek tüntetést New Yorkban szerdán, miután a hatóságok előző éjszaka felszámolták a Columbia Egyetemen kialakított törvénytelen sátortábort. A Fordham Egyetem néhány utcányira fekszik a Columbia épületeitől.

A tiltakozást a Diákok az Igazságért Palesztinában nevű országos aktivistaszervezet helyi csoportja vezeti. A Fordham Egyetem területén úgynevezett "Gáza Szolidaritási Tábort" létesítettek, ahol egy "Diák intifáda" feliratú transzparenst feszítettek ki.

Közleményük szerint azt követelik a felsőoktatási intézmény vezetőségétől, hogy "hagyjon fel annak a retorikának a támogatásával, amely fenntartja a cionizmust az egyetemen". Emellett követelik a kapcsolatok megszüntetését minden izraeli érdekeltséggel, ideértve a jeruzsálemi Héber Egyetemet. 

A Fordham vezetése felszólította a tüntetőket, hogy számolják fel a szabályellenesen létrehozott táborukat, valamint a rendbontásban részt vevő diákok hallgatói jogviszonyát felfüggesztette.

Kedden késő este a rendőrség ürítette ki a Columbia Egyetem egyik főépületét, a Hamilton Hallt, amelyet a tiltakozók erőszakkal foglaltak el. Az intézkedés során mintegy 230 embert vettek őrizetbe. Szerdán a Columbia Egyetem területén már nem volt tüntetés, de az intézmény bejáratánál ismét demonstráció kezdődött.

Szerdán a Nevadai Egyetem Las Vegas-i területén is megjelentek az Izrael ellen tüntetők.

Közben egy másik intézmény, a Rhode Island állambeli Brown Egyetem közölte: megállapodott a tüntetőkkel arról, hogy felszámolják az intézmény területén kialakított sátortábort, cserébe az egyetem vezetése ősszel szavazást tart az Izraellel fenntartott kapcsolatok megszakításáról.

Los Angelesben a Kaliforniai Egyetemen szerdán tanítási szünetet rendeltek el, miután éjszaka összeverekedtek a palesztinpárti tüntetők és az Izraelt támogató csoportok. A szembenállás azt követően vált erőszakossá, hogy az Izraellel szolidaritást vállaló csoport tagjai megpróbálták elbontani a palesztinpártiak tiltakozótáborát. A zavargás nyomán többeket őrizetbe vettek.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG