2p

Ukrajna széleskörű dróntámadást indított szombat reggel Szentpétervár ellen.

A helyi hatóságok arra szólították fel az embereket, hogy ne hagyják el az otthonaikat – írta az AP hírügynökség. A regionális hatóságok közlése szerint az orosz légvédelem 141 ukrán drónt lőtt le a város környékén.

Szentpéterváron szerdán nyitották meg a külföldi befektetések bevonzását célzó Szentpétervári Gazdasági Fórumot, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is beszédet mondott.

Az orosz védelmi minisztérium közben arról számolt be, hogy országszerte 376 ukrán drónt semmisítettek meg. A Moszkvától 177 kilométerre lévő Tver hatóságai azt közölték, hogy a lehulló törmelékek egy gépjárműre zuhantak, amelynek sofőrje életét vesztette – írta az MTI.

Szentpétervár vezetője, Alekszandr Beglov azt tanácsolta a város lakosainak, hogy ne menjenek ki a lakásaikból, és arra figyelmeztetett, hogy akadozhat a mobiltelefon-szolgáltatás. Alekszandr Drozdenko, Leningrád megye kormányzója közölte, hogy a város felett 72 ukrán drónt semmisítettek meg. A Szentpétervár melletti Pulkovo nemzetközi repülőtéren a reggeli órákban egy rövid időre leállították a forgalmat.

Volodomir Zelenszkij ukrán elnök, és az ukrán fegyveres erők különleges erők parancsnoksága (SSO) szombaton bejelentette, hogy egy több mint ezer kilométeres sikeres dróntámadást hajtottak végre az orosz haditengerészet egy fontos bázisa ellen a Szentpétervár közelében található Kronstadtnál. Közlésük szerint a dróntámadások több tüzet is okoztak a bázison, köztük egy lőszerraktárban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Az ukránok Krasznodart, az oroszok Odesszát támadták az éjjel
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 08:19
Bőven akadt dolga az orosz légvédelemnek az éjjel szerte az országban.
Nemzetközi Enged a nyomásnak Zelenszkij, odadobta a tüntetőknek a hadsereg vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:48
De ezzel csak a tüntetők egyik követelését teljesítette.
Nemzetközi Hivatalos: a franciák tényleg megtiltották a 15 év alattiaknak a közösségi hálózatok használatát
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:58
A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe, elsőként Európában.
Nemzetközi Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
Litván Dániel | 2026. július 22. 05:44
A korrupt, inkompetens ukrán vezetők a saját túlélésük érdekében beáldozták a győzelem lehetőségét? Ez is az egyik olvasata Mihajlo Fedorov leváltásának. De hogyan mászik ki ebből a slamasztikából Zelenszkij?
Nemzetközi Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:51
Legutóbb Ban Ki Mun akkori ENSZ-főtitkár járt hivatalos látogatáson Szíriában 2009-ben.
Nemzetközi 2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:52
Jövőre új stratégiai kutatási és kitermelési program indul.
Nemzetközi Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:32
Az intézkedések gyorsaságát lehet vitatni, de a demokrácia- és Európa-párti táborban senki sem kérdőjelezi meg a lépések szükségességét.
Nemzetközi Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 16:58
Hiába az átmeneti piaci stabilizáció, nem szűnnek az aggodalmak. 
Nemzetközi Ázsiában több mint százmilliárd dolláros kárt okoztak tavaly az internetes csalásból élő bűnözők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 15:53
A kár csak tavaly 35 975 milliárd forintnak megfelelő dollár körül alakult. 
Nemzetközi Ez csak a kezdet? Adócsökkentéssel rúgta be az ajtót a szupersztár expolgármester
Kollár Dóra | 2026. július 21. 14:53
Andy Burnham rendkívül kalandos politikai pálya után ért fel a brit politika tetejére. A manchesteri diadalmenet után várnak sokat tőle.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG