3p

Yvette Cooper brit külügyminiszter hétfőn este közölte, hogy az Egyesült Államok hétvégi venezuelai katonai akciója kapcsán felhívta Marco Rubio amerikai külügyminiszter figyelmét a nemzetközi jog tiszteletben tartásának fontosságára. Grönland a Dán Királyság része a britek szerint. 

Donald Trump amerikai elnök szombaton bejelentette, hogy az amerikai fegyveres erők „nagyszabású támadást” hajtottak végre Venezuelában, ahol elfogták és az Egyesült Államokba szállították Nicolás Maduro elnököt és feleségét.

Madurót hétfőn New Yorkban bíróság elé állították kábítószer-terrorizmus, kokainkereskedelem céljából szőtt összeesküvés, valamint gépfegyverek és robbanóeszközök birtoklása címén. Maduro az ellene felhozott összes vádpontban ártatlannak vallotta magát.

Yvette Cooper a londoni alsóház képviselőinek hétfőn késő este tartott beszámolójában úgy fogalmazott: az Egyesült Államok feladata annak kifejtése, hogy milyen jogi megalapozottsága volt a venezuelai katonai akciónak.

A brit külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a brit kormány óriási jelentőséget tulajdonít a nemzetközi jog tiszteletben tartása melletti elkötelezettségnek.

A nemzetközi jog fenntartása és a demokrácia védelme olyan alapelv és érték, amely kijelöli a brit kormány által a szöveteségeseivel folytatott párbeszéd irányvonalát olyan kérdésekben, amelyekben „vagy egyetértünk, vagy nem” – mondta a brit külügyminiszter.

Hozzátette: Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel tartott megbeszélésein is felvetette a nemzetközi jog tiszteletben tartásának fontosságát, és London a továbbiakban is erre ösztönzi mindegyik partnerét minden kérdésben.

Yvette Cooper alsóházi felszólalásában kitért Grönland ügyére is. Úgy fogalmazott: London teljesen egyértelmű álláspontja az, hogy Grönland a Nagy-Britanniával szoros európai szövetségesi viszonyt ápoló Dán Királyság része, és a jövőjéről szóló döntés kizárólag a grönlandiakra és Dániára tartozik, senki másra.

A brit külügyminiszter nyilatkozatának előzményeként Donald Trump amerikai elnök a hétvégén megismételte azt a korábban is többször hangoztatott álláspontját, hogy az Egyesült Államoknak nemzetbiztonsági okokból szüksége van a Dániához tartozó, de széles körű önkormányzati jogokkal felruházott Grönlandra.

Yvette Cooper alsóházi felszólalása előtt nem sokkal Keir Starmer brit miniszterelnök is egyértelműen Dánia pártjára állt Grönland ügyében.

Starmer a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva hétfőn határozott igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a dán kormányhoz hasonlóan ő is azt mondaná-e Trumpnak, hogy „el a kezekkel Grönlandtól”.

A brit kormányfő is leszögezte, hogy Grönland jövőjéről csakis a Dán Királyság és Grönland dönthet.

Starmer a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak ugyanerről az ügyről nyilatkozva kijelentette, hogy egyetért Mette Frederiksen dán miniszterelnökkel, aki hétfőn és az elmúlt napokban is többször hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nincs joga Grönland annektálásához.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
Nemzetközi Alkotmányozó többséget szerzett Putyin pártja az orosz parlamenti választáson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:34
A 450 képviselői helyből 349-et szerzett meg a kormányzó Egységes Oroszország az orosz parlament alsóházában – ismertette a választás végeredményét Ella Pamfilova, a Központi Választási Bizottság elnöke, amelyről az MTI számolt be. Ezzel a Vlagyimir Putyin elnököt támogató párt továbbra is rendelkezik a 300 mandátumot meghaladó alkotmányozó többséggel. Az Egységes Oroszország saját összesítése szintén 349 mandátumról számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG