2p

Az Egyesült Államok százezer dollárra emeli az országba érkező magasan képzett szakemberek munkavállalási vízumának díját.

Az Egyesült Államok százezer dollárra (ez a jelenlegi árfolyamon 33,2 millió forint) emeli az országba érkező magasan képzett szakemberek munkavállalási vízumának díját – erről írt alá rendeletet Donald Trump amerikai elnök pénteken.

A Fehér Házban rendezett nyilvános eseményen elhangzott, hogy a megemelt díj célja, hogy valóban csak a legmagasabb képzettségűek érkezzenek H-1B vízummal az Egyesült Államokba, olyan szakemberek, akik munkaadója vállalja a magas költséget is, hogy foglalkoztassa az illetőt, és ne amerikait vegyen fel a pozícióra.

Az adott munkaadónak kell eldöntenie, hogy a személyt „elég értékesnek” találja-e ahhoz, hogy kifizesse a százezezer dolláros díjat – hangoztatta Howard Lutnick kereskedelmi miniszter az elnöki dolgozószobában tartott aláírási ceremónián.

Donald Trump nem tud kifogyni az ötletekből
Donald Trump nem tud kifogyni az ötletekből
Fotó: Depositphotos

Donald Trump rendeletet írt alá az úgynevezett bevándorlási „Arany kártyáról” is, ami arról szól, hogy külföldiek, akik egymillió dollárt befizetnek az amerikai államkasszába, gyorsított vízumeljárásra jogosultak. A szabály szerint vállalatok is „szponzorálhatják” külföldiek gyorsított vízumeljárását kétmillió dollár fejében.

Újságírói kérdésre válaszolva Donald Trump megerősítette, hogy a bűnözés által sújtott nagyvárosok közbiztonságának helyreállítását célzó intézkedéssorozat Memphisben és Chicagóban folytatódik. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG