2p

Két nagyon kemény kezű államfő csapott egymás tenyerébe.

A Szerbia és Törökország közötti kapcsolatok "aranykorát" éljük, de mindig tovább lehet építeni a kapcsolatokat - hangsúlyozta Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Belgrádban, miután megbeszélést folytatott szerb hivatali kollégájával, Aleksandar Vuciccsal.

A két ország közötti gazdasági kapcsolatok folyamatosan bővülnek, az utóbbi két évben a kétoldalú kereskedelmi áruforgalom elérte a kétmilliárd dollárt.

 A török befektetések értéke Szerbiában meghaladja a 400 millió dollárt, a török cégek pedig körülbelül 96 ezer embert foglalkoztatnak a nyugat-balkáni országban - mondta Erdogan elnök
A török befektetések értéke Szerbiában meghaladja a 400 millió dollárt, a török cégek pedig körülbelül 96 ezer embert foglalkoztatnak a nyugat-balkáni országban - mondta Erdogan elnök
Fotó: MTI

A török elnök elmondta, hogy a szerb elnökkel a balkáni béke és az együttműködés fontosságáról egyeztetett, és külön kitértek a koszovói és a boszniai feszültségekre. Ukrajnáról is szót ejtettek, és kiemelték, hogy

mindkét ország támogatja Ukrajna területi egységét és szuverenitását, illetve mindent megtesznek a béke elérése érdekében.

Egyeztettek a közel-keleti helyzetről is. A török elnök a probléma gyökerének Palesztina izraeli elfoglalását tartja, és sajtótájékoztatóján arra biztatta a többi országot, hogy ismerje el a palesztin államot, a nemzetközi közösséget pedig arra sarkallta, hogy ismerje el a gázai mészárlást.

Vucic szerb elnök a közös sajtótájékoztatón kiemelte: a török elnökkel mindig a térség békéjének és stabilitásának megőrzéséről beszél, mert a gazdasági együttműködés csak akkor lehetséges, ha stabilitás van.

A szerb köztársasági elnök szerint az is fontos, hogy Szerbia és Törökország szorosabb együttműködést építsen ki a hadászat területén. A két ország képviselői számos megállapodást írtak alá, egyebek mellett a katasztrófavédelem, a szociális és munkaügy, a gazdaság, az energetika és a sport területén, ezen felül pedig szerb-török üzleti fórumot is tartottak.(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG