3p

Nagyon sok csak óvóhelyen működhet, ahogy már teszik ezt másfél-két éve.

A kijevi kormány a napokban kijelölte azt az ezer ukrajnai iskolát, amelyeknek engedélyezte, hogy a földfelszín felett működjenek valamilyen ingatlanban. Ez lehet az iskola épülete is, ha nem rongálódott meg jelentősen és persze leginkább olyan középületek jöhetnek szóba, amelyekben elegendő külön helyiség van az egyes osztályoknak - közölte az Ukrinform ukrán hírügynökség.

A kormány az önkormányzatoktól kér jelentést arról, hogy milyen lehetséges helyszíneket lehet bevonni. Azt szeretnék elérni, hogy legalább 300 ezer iskolás térhessen vissza az úgymond normális körülmények közé, vagyis az eredeti iskolaépületekbe. 

Denisz Smihal miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy 2,5 milliárd hrivnyát (1 hrivnya=8,86 forint) különítettek el a költségvetésben az óvóhelyek kialakítására, ha ez a munka befejeződik, amikor is a felszínről kiszoruló iskolásoknak biztonságos helyet adhatnak oktatási célokra. A 2023/24-es tanévben mintegy 500 ezer iskolás tanult online módon egész évben.

Ilyen az egyik modern új tanterem Borogyjankában
Ilyen az egyik modern új tanterem Borogyjankában
Fotó: Ukrinform

A frontvonal közelében jelenleg mintegy 165 olyan iskola van, ahol messze nem biztonságos az oktatás és még nem készültek el az óvóhelyek. Kijevben az elmúlt két évben 67 ezer férőhellyel bővült az iskolások által használható óvóhelyek kapacitása. 

Az oktatási minisztérium meghatározta, hogy milyen fontosabb követelményeknek kell megfelelni. Például feltétlenül száraz pincének is lennie kell, valamint a földszinten és az első emeleten is olyan teremnek kell lennie, amiből gyorsan leérhetnek a pincébe egy légitámadás előtt vagy alatt. A kormány szerint átmeneti intézkedésekről van szó, amelyeket azonnal visszavonnak, ha meglesz a tűzszünet vagy a béke.

Jó hír az iskoláknak, hogy az óvóhelyeken és az oktatási segédeszközökön, számítógépeken, multimédiás eszközökön, bútorokon kívül az iskolai étkezdékre is legalább 1,5 milliárd hrivnyát fognak költeni a következő másfél-két évben. Az akcióba egyes középiskolákat is bevonnak. Lapunk már beszámolt róla, hogy külföldi pénzügyi támogatással sikerült felújítani komplett középiskolákat az ország keleti és déli körzeteiben.

A frontvonalak körzetében az óvodáknak is nehéz a sora. Több tucatnál át kellett térni az összevonásra és sok helyütt nem tudják vállalni a kicsik felügyeletét, ezért külön alkalmi csoportokat alakítanak ki, ahová azok a szülők küldhetik a kicsiket, akik nem tudják megoldani a nappali felügyeletüket.

Az oroszok által elfoglalt Herszon megyében röviddel a tanév kezdete előtt hiány van iskolaszerekből, az árak gyorsan kúsznak felelé. Egyes tanszerek dupla annyiba kerülnek, mint tavaly. Ukrán források szerint a kollaboráns lakók, nyilván oroszok, a humanitárius segélyként odaszállított tanszerek egy részét árulják horroráron.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Véres lövöldözés Krakkóban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:23
Halottak és sebesültek is vannak.
Nemzetközi HIV-járvány tört ki Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 16:19
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban. Az emberek egyre gyakrabban adják át egymásnak a vírust, sokszor nem is tudva, hogy fertőzöttek.
Nemzetközi Szörnyű tragédia történt
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:41
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG