9p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Elsőre úgy hangzik, mint egy iszonyatos horrorfilm sztorija: egy távoli vidék kórházaiba sorozatba szállítanak be fejbe vagy mellbe lőtt, sok esetben 10 év alatti gyerekeket. A sztori azonban kőkemény valóság: erről számoltak be ugyanis a Gázai övezetben szolgálatot teljesített orvosok tucatjai nemrég és korábban is – egy részük nyíltan izraeli orvlövészeket tett felelőssé mindezért. Az izraeli hadsereg visszautasítja a vádakat. Nagyító alatt ezúttal egy valósággá vált rémálom.

(A nyugalom megzavarására alkalmas tartalom következik.)

„Sebészként dolgoztam Gázában március 25-e és április 8-a között. Korábban már dolgoztam Ukrajnában és Haitiban, a michigani Flintben nőttem fel. Korábban is láttam már erőszakot, dolgoztam már háborús övezetekben. A gázai kórházban végzett munkám sok mindenben különbözött a korábbiaktól, de egy valami nagyon megérintett: szinte minden nap, amikor ott voltam, láttam egy fejbe vagy mellbe lőtt kisgyereket. Gyakorlatilag mindegyik meghalt. Mind a 13.”

Egyetlen lövés a fejbe, mellbe

Így kezdődik az a cikk, amelyet október 9-én publikált az egyik legrangosabb amerikai lapként számon tartott New York Times. Az írásban – amely a véleményrovatban jelent meg, de nagyrészt személyes tapasztalatokat közöl – Feroze Sidhwa számol be a Gázai övezetben fekvő Hán Júnisz Európai Kórházában szerzett tapasztalatairól, valamint mindarról, amit 65 amerikai kollégája átélt a gázai kórházakban az elmúlt bő egy évben, a Hamász tavaly október 7-i terrortámadása után indult izraeli hadműveletek során.

Az amerikai lap és Feroze Sidwha által a kollégái körében végzett felmérés döbbenetes eredményt hozott:

a 65 megkérdezett egészségügyi dolgozó közül 44 számolt be arról, hogy számos esetben látott olyan kisgyerekeket a gázai kórházakban, akiket fejbe vagy mellbe lőttek.

Célkeresztben a gyerekek – a New York Timesban megjelent cikk illusztrációja
Célkeresztben a gyerekek – a New York Timesban megjelent cikk illusztrációja
Fotó: New York Times (print screen)

„Az egyik éjjel a sürgősségi osztályon négy óra alatt hat olyan 5 és 12 év közötti gyereket láttam, akiknek egyetlen lövés által okozott sebek voltak a koponyáján”, mondta Mohamad Rassoul Abu-Nuwar 36 éves sebész.

„Négy vagy öt 5 és 8 év közötti gyereket láttunk el, mindegyikőjük egyetlen lövést kapott a fejébe. Mindegyiket egyidőben hozták a sürgősségi osztályra. Mindannyian meghaltak”, emlékezett vissza Irfan Galaria 48 éves sebész.

„Az egyik nap egy 3 és egy 5 éves gyereket láttam a sürgősségi osztályon, mindegyiknek egy fejlövés okozta lyuk volt a fején. Amikor megkérdeztem, mi történt, édesapjuk és testvérük azt mondta, hogy arról kaptak hírt, hogy Izrael visszavonul Hán Júniszból. Emiatt visszatértek a házukhoz, hogy megnézzék, mi maradt belőle. Azt mondták, hogy egy orvlövész várta őket, aki mindkét gyereket lelőtte”, mondta Khawaja Ikram 53 éves sebész.

És a sort még lehetne folytatni.

Feroze Sidhwa a Democracy Now nevű független amerikai híroldalnak a cikk megjelenése után kifejtette: azt nem mondják, hogy a gyerekeket direkt lőtték fejbe izraeli katonák vagy mások, hiszen „nem bűnügyi nyomozók.”

Ugyanakkor – tette hozzá – aligha lehet véletlen, hogy minden gázai kórházban az orvosoknak napi szinten fejlövést kapott gyerekeket kellett ellátniuk. Nem hiszi, hogy ez csak a háború „velejárója”. 

Ezzel kapcsolatban a New York Times megkereste az izraeli hadsereget (IDF) is. Az IDF szóvivője válaszában azt írta, hogy műveleteik során „elkötelezettek a civileket ért ártalom” mérséklése mellett, „törekednek arra”, hogy „felmérjék a csapásaikkal járó potenciális járulékos károkat a civilek között”, illetve „elkötelezettek minden vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettség” tiszteletben tartása mellett. 

Az IDF szóvivője ugyanakkor arra nem adott választ, hogy a hadsereg vizsgálta-e a kisgyerekek lelövésével kapcsolatos jelentéseket, illetve hogy indult-e bármilyen eljárás katonáikkal szemben amiatt, mert gyerekekre lőttek.

„Mindenki, akit szeretek, a mennyországban van"

Az amerikai orvosok a gyerekeket ért fejlövések mellett más borzalmakról is beszámoltak. Összesen 63 amerikai egészségügyi dolgozó (azaz a megkérdezettek csaknem mindegyike) mondta azt, hogy komoly alultápláltságot látott a betegeknél, a palesztin egészségügyi dolgozóknál és általában a helyi lakosság körében.

„Ezek az emberek éheztek. Nagyon hamar megtanultam, hogy ne (a palesztin) egészségügyi dolgozók előtt egyem vagy igyam meg, amit magammal hoztam, mert ők olyan sok napja nélkülöznek”, mondta Merril Tydings 44 éves nővér.

„Az összes betegem alultápláltságban szenvedett, az összes”, jelentette ki Mike Mallah 40 éves sebész.

Nemzetközi segélyszervezetek rendszeresen a segélyek visszatartásával, éheztetéssel vádolják az izraeli hatóságokat, amelyek visszautasítják a vádakat.  

A megkérdezettek közül 52 egészségügyi dolgozó állította azt, hogy szinte általános volt a lelki rendellenesség a kisgyerekek körében, akik közül többen öngyilkossági hajlamot mutattak vagy azt mondták, hogy szeretnének meghalni.

„Az összes gyerek, akivel időt töltöttem, úgy tekintett rám, mint az anyjára. Biztonságot kerestek. Sem érzelmileg, sem fizikailag nem voltak biztonságban. Ez nyilvánvaló volt abból, ahogy belénk kapaszkodtak. Ahogy kérleltek minket, hogy vigyük őket haza a bőröndünkben” – mondta Ahlia Kattan 37 éves orvos.

„Az egyik gyerek, aki teljes családját elvesztette, azt kívánta, hogy bárcsak őt is megölték volna. Azt mondta: mindenki, akit szeretek, a mennyországban van. Már nem akarok többé itt lenni”, emlékezett vissza Tanya Haj-Hassan 39 éves gyerekorvos.

25 egészségügyi dolgozó látott olyan újszülötteket, akik egészségesen megszületettek, de később a dehidratáció, az alultápláltság vagy a fertőzések miatt meghaltak. 53-an láttak normális körülmények között megelőzhető fertőzésektől szenvedő gyerekeket, akik közül többen szintén életüket vesztették. És a sort még lehetne folytatni.

Ők még talán élnek – palesztin gyerekek egy ENSZ-menedékhelyen a gázai Deir al-Balahban 2024. szeptember 1-jén
Ők még talán élnek – palesztin gyerekek egy ENSZ-menedékhelyen a gázai Deir al-Balahban 2024. szeptember 1-jén
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Azt nem tudni, hogy hány kiskorú halt meg így. A The Guardian szerint szeptember közepén a gázai minisztérium több mint 11 ezer olyan gázai gyerek személyazonosságát hozta nyilvánosságra, akik az izraeli támadásokban összességében életüket vesztették. 17 ezer gyerek árván maradt.

Képek, amiket inkább nem közölnek

A cikk megjelenése után a New York Times számos pozitív és negatív olvasói visszajelzést kapott – utóbbiak megkérdőjelezték a beszámolók pontosságát, valamint a sérülésekről készült és cikkben bemutatott CT-felvételek hitelességét.

Az amerikai lap a kritikára külön válaszcikkben reagált. Ebben azt írják, hogy az egészségügyi dolgozók több mint 160 fotót és videót osztottak meg velük beszámolóik alátámasztására.

A lap – mint hozzáteszik – „szigorúan szerkesztette” a cikket publikálás előtt, valamint ellenőrizte a beszámolók és a képanyagok hitelességét, sőt még azt is, hogy a szóban forgó orvosok és nővérek valóban dolgoztak Gázában.

A beszámolók hitelességét érintő kritikák alaptalanok, tették hozzá. A New York Times szerint rendelkezésükre állnak a CT-felvételek hitelességét bizonyító felvételeket a meglőtt gyerekekről, de azok olyan szörnyűek, hogy eltekintettek a publikálásuktól.

"Minden arab ellenség"

Nem az az első alkalom, hogy ilyen súlyos vádak merülnek fel az izraeli hadsereggel szemben. A The Guardian idén áprilisban írt arról, hogy a Gázában dolgozó orvosok egy részének beszámolói szerint izraeli orvlövészek szándékosan veszik célba a gázai gyerekeket.

A brit lap által megkérdezett katonai szakértők néhány esetben képesek voltak beazonosítani a lőszert, amelyet az izraeli hadsereg használ.

Szemtanúk beszámolói és videófelvételek szintén azt látszanak alátámasztani – teszik hozzá – , hogy izraeli katonák civilekre, köztük gyerekekre is tüzet nyitottak nem harci helyzetekben is, valamint fehér zászlót lengető emberek lelövéséről is érkeztek beszámolók.

Helyiek arról is beszéltek, hogy az izraeli hadsereg felfegyverzett drónokkal, úgynevezett quadcopterekkel is célba vett civileket. Ilyen gyilkosságokat szintén számos esetben dokumentáltak.

Az izraeli hadsereg a brit lapnak küldött válaszában „teljes egészében” visszautasította a vádakat, miszerint orvlövészei szándékosan tüzelnek civilekre.

Székely Róbert Izraelben élő újságíró, az Izraelinfo munkatársa lapcsoportunk, a Klasszis Média podcastjában azt mondta, hogy „a katonaságuk megpróbál etikusan háborúzni, ” ő ebben hisz, és ez „az izraeli állampolgároknak is nagyon fontos.” (Szerinte a sok civil áldozat „nagyon rossz dolog”, és emiatt „bűntudata is van valamennyire az embernek”.)

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő pedig tavaly októberben egyenesen „a világ legerkölcsösebb hadseregének” nevezte az IDF-t.

Apokalipszis most – palesztinok a szétbombázott Hán-Júniszban  2024. augusztus 30-án
Apokalipszis most – palesztinok a szétbombázott Hán-Júniszban 2024. augusztus 30-án
Fotó: MTI/EPA/Haiszam Imad

Izraeli és egyéb emberi jogi csoportok ugyanakkor már a mostani háborút megelőzően is számos olyan esetet jegyeztek fel – írja a Guardian –, amikor orvlövészek palesztinokra, köztük gyerekekre nyitottak tüzet a Gázai övezetben vagy a nemzetközi jogi szempontból megszállt területnek minősülő Ciszjordániában. 

A Breaking The Silence nevű, veterán izraeli katonák által alapított nonprofit szervezet kérdésére izraeli katonák elismerték, hogy nyilvánvalóan civil emberekre is lőttek. 

Egy egykori izraeli orvlövész pedig a brit lapnak arról beszélt, hogy az IDF szabályozása ebben a tekintetben olyan laza, hogy a harci zónán belül gyakorlatilag bárki lelövését lehetővé teszi.

„Tapasztalatom szerint a tüzet nyitó katonák többsége csak azokat akarta megölni, akiket meg kell ölni, de vannak olyanok, akik minden arabot ellenségnek tekintenek”, és akár „ok nélkül is tüzet nyitnak.” Szerinte ők is büntetlenséget élveznek, azaz megvédi őket a hadsereg.

Véget vetni a horrornak

Visszatérve a New York Times-ban megjelent cikket jegyző sebészre, Feroze Sidhwa október elején 98, szintén Gázából visszatért kollégájával együtt nyílt levélben kért személyes találkozót Joe Biden amerikai elnöktől és Kamala Harris amerikai alelnöktől, egyben demokratapárti elnökjelölttől, hogy megoszthassák velük tapasztalataikat, és a „gázai politika” azonnali megváltoztatására kérjék Washingtont, mint Izrael legfőbb szövetségesét. 

Sidhwa cikkében végezetül azt írta: „Véget kell vetni a horrornak. Az Egyesült Államoknak nem szabad többé fegyvert szállítania Izraelnek. Utána pedig nekünk, amerikaiaknak is hosszan és mélyen magunkba kell néznünk”.

Ez persze – tesszük hozzá – korántsem csak nekik ajánlott.

A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Brüsszelben olyan döntést hoztak, aminek Putyin nagyon nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 09:55
Oroszországnak tudomásul kell vennie: Ukrajna belátható időn belül rendelkezni fog a szükséges pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát az orosz agressziótól – jelentette ki az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően.
Nemzetközi Orbán VIktor még nem temeti a budapesti békecsúcsot
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 08:59
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően péntek hajnalban.
Nemzetközi EU-csúcs: Zelenszkij a zárolt orosz vagyonokra pályázik
Privátbankár.hu | 2025. október 24. 08:44
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Brüsszelben az uniós tagállamok vezetőinek reményét fejezte ki, hogy az Európai Unió mielőbb politikai döntést hoz egy új, úgynevezett „jóvátételi hitel” elindításáról, amelyet a zárolt orosz vagyonokból finanszíroznának Ukrajna támogatására.  
Nemzetközi Szijjártó Péter egy egészen meghökkentő ok miatt rendelte be az osztrák nagykövetet
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 17:16
Bekérettük a Külgazdasági és Külügyminisztériumba az osztrák nagykövetet, amiért nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba – írta a tárcát vezető Szijjártó Péter csütörtökön a Facebookon.
Nemzetközi Elfogadta az EU az újabb szankciós csomagot, szélesedik az energiaembargó
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 14:44
Elfogadta az Európai Unió Tanácsa az Ukrajna elleni folytatódó háború miatt a tizenkilencedik szankciós csomagját, amely további orosz energiaembargót tartalmaz, valamint az orosz háborús erőfeszítésekhez segítséget nyújtó, de az unión kívül letelepedett banki, és kriptoszolgáltatásokat sújtja – közölte hivatalosan az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács csütörtök délelőtt.
Nemzetközi Ukrán elnöki szóvivő: Oroszország azt akarja, hogy Ukrajna megfagyjon télen
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 14:01
Amíg a háború tart, az ukrán energetikai létesítmények elleni orosz csapások kockázata elkerülhetetlen, erre fel kell készülni, „védekeznünk és újjáépítenünk kell” – jelentette ki Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője az RBK-Ukrajina hírportálnak adott, csütörtökön megjelent interjújában.
Nemzetközi Nagyok a bajok az orosz iparban, jelentősen csökkentették az előrejelzést
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 13:30
Az orosz ipar erőteljesen a lassulás jeleit mutatja.
Nemzetközi Orosz lőszerraktárat ért találat, halottak
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 13:10
Egy lőszergyárban voltak robbanások, a jelentések szerint tizenketten meghaltak.
Nemzetközi Amíg Orbán Viktor beszél, elkezdődik egy roppant fontos európai uniós csúcs
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 10:45
Nekünk a megemlékezés, az Európai Uniónak egy újabb csúcstalálkozó miatt igazán fontos október 23-a.
Nemzetközi Döntött Trump: elhalasztják a budapesti csúcsot, újabb amerikai szankciók jönnek
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 08:40
Donald Trump szerint a Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalások nem vezetnek sehova, ezért határozatlan időre elhalasztják a budapesti amerikai-orosz csúcstalálkozót.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG