4p

Minden érdem nélkül választották meg, missziós egyházat építene az új pápa – itt van első egyházfői üzenete.

Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter téren, hangsúlyozva, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a „szeretet és az egység”.

Az új egyházfő homíliájában arról beszélt, minden érdem nélkül lett megválasztva. Úgy fogalmazott: 

„félve és remegve jövök hozzátok”, mint egy testvér, aki hitetek és örömötök szolgája akar lenni, „veletek együtt járva Isten szeretetének útján”.

A latinul és görögül felolvasott, János evangéliumából vett szentírási részletet magyarázva kiemelte: Péter apostol csak azért tudja Jézustól kapott küldetését teljesíteni, hogy emberhalász legyen, mert saját életében megtapasztalta Isten végtelen és feltétel nélküli szeretetét, még a kudarc és a tagadás órájában is.

Pétert feladata, hogy „jobban szeressen” és életét adja a nyájért. Szolgálatát éppen ez az áldozatkész szeretet jellemzi, tekintélye nem más, mint Krisztus szeretete. Nem lehengerléssel, vallási propagandával vagy hatalmi eszközökkel kell megragadnia a többieket, hanem mindig és csakis azzal a szeretettel, amelyre Jézus adott példát – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy Péternek a nyáj legeltetése közben mindig ellen kell állnia a kísértésnek, hogy „magányos harcos” legyen vagy a többiek fölé helyezett vezető, aki uralkodik a rábízott embereken. Éppen ellenkezőleg: arra nyert meghívást, hogy szolgálja a testvérek hitét, együtt járva velük.

Szót arról is: az egyház mindazokból áll, akik összhangban vannak a testvéreikkel és szeretik felebarátjukat. Azt szeretném – folytatta, hogy ez legyen „a mi első nagy vágyunk”: egy „egyesült egyház”, az „egység és a közösség jele”, amely a kiengesztelődött világ kovászává lesz.

Még mindig túl sok a viszály, a seb, melyet a gyűlölet, az erőszak, az előítéletek, a másmilyenségtől való félelem, a Föld erőforrásait kizsákmányoló és a legszegényebbeket kirekesztő gazdaság okoz. Mi „ebben a tésztában szeretnénk az egység, a közösség, a testvériség apró kovásza lenni. Alázattal és örömmel azt szeretnénk mondani a világnak: nézzetek Krisztusra, közeledjetek hozzá, fogadjátok be szavát, amely megvilágosít és megvigasztal. Halljátok meg a szeretetre irányuló javaslatát, hogy az ő egyetlen családjává váljatok. Az egyetlen Krisztusban mi is egyek vagyunk” – fogalmazott az egyházfő.

XIV. Leó a „missziós lelkület” fontosságáról szólva hangsúlyozta, hogy a keresztények nem zárulhatnak be kis csoportjaikba, és nem érezhetik magukat felsőbbrendűnek a világnál.

„Arra nyertünk meghívást, hogy mindenkinek fölkínáljuk Isten szeretetét, hogy megvalósuljon az az egység, amely nem szünteti meg a különbözőségeket, hanem értékeli mindenki személyes történetét és minden nép társadalmi és vallási kultúráját”

- mondta.

Arra szólított, hogy építsünk egy „missziós egyházat, amely kitárja karjait a világ felé”, amely hirdeti az Igét, amely engedi, hogy a történelem nyugtalanítsa és amely az összhang kovászává válik az emberiség javára.

A homília előtt XIV. Leó három bíborostól megkapta a gyapjúból készült palliumot és a halászgyűrűt. A pápa ezután az evangéliumos könyvvel áldást adott, majd a világegyház képviselői engedelmességet fogadtak neki. Először egy észak-amerikai, egy dél-amerikai és egy óceániai bíboros, majd egy püspök, egy pap, két szerzetes, egy házaspár, végül két fiatal járult a pápa elé.

A mise után mondott Regina caeli elimádkozása előtt pedig a békéért imádkozott az új egyházfő.

A szertartáson az áldozás után utáni imában az új pápa arra kérte Istent, hogy erősítse meg az egyházat egységben és szeretetben, és hogy a rábízott nyájjal együtt őt is oltalmazza.

A kétórás szentmise végén, a Regina caeli elimádkozása előtt XIV. Leó köszönetet mondott a misére érkezett hivatalos küldöttségeknek, köszöntötte a keresztény egyházak és más vallások képviselőit és a több ezer zarándokot.

Elmondta: a délelőtt folyamán nagyon erőteljesen érezte „Ferenc pápa lelki jelenlétét, aki a mennyekből kísér minket”.

Kiemelte: örömünkben és közösségünkben nem feledkezhetünk meg azokról, akik a háborúk miatt szenvednek Gázában és Ukrajnában. Hozzátette: a meggyötört Ukrajna most már végre a béketárgyalásokra vár, amelyek

„tartós és igazságos békét kell, hogy elhozzanak”.

Szűz Máriához imádkozva kérte közbenjárását és a béke ajándékát, támogatást és vigasztalást mindannak, aki szenved és kegyelmet mindannyiunknak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kitűzték Maduro amerikai perének időpontját
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 19:54
Akár életfogytiglan is várhat a volt venezuelai elnökre.
Nemzetközi Horvátország keresztbe tehet Montenegró uniós terveinek
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 18:16
Horvátország a két ország közötti vitás kérdések mielőbbi rendezését várja Montenegrótól, mert azok megoldása nélkül akadályba ütközhet Podgorica európai uniós csatlakozása – közölte szerdán a horvát kül- és Európa-ügyi minisztérium. A tárca egy nappal azután adta ki közleményét, hogy Marta Kos bővítésért felelős uniós biztos Zágrábban tárgyalt.
Nemzetközi Ellenséges területen indított műveleteket ígér az új ukrán főparancsnok
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 17:09
Ellentámadásokat és új, orosz területen indított műveleteket jelentett be szerdán Mihajlo Drapatij.
Nemzetközi Trump megfenyegette Iránt: kemény megtorlást ígér
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 16:42
Amerikai csapásokat helyezett kilátásba iráni támadások esetén.
Nemzetközi Fokozódik a feszültség a NATO keleti határán
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:31
Farönkökkel támadtak a katonákra, lövéssel válaszolt a lett hadsereg.
Nemzetközi Biznisz Trump módra: nyoma veszett a venezuelai olajmilliárdoknak
Wéber Balázs | 2026. július 22. 14:56
Az Egyesült Államok Nicolas Maduro hatalmának megdöntése révén idén januárban szerzett ellenőrzést a venezuelai olajeladások felett, amelyek azóta mintegy 13 milliárd dollár bevételt hozhattak. Ennek az összegnek azonban a jelek szerint csak a töredéke áramlott vissza Venezuelába, a többinek a sorsa egyelőre ismeretlen.
Nemzetközi Kína kiakadt az EU-ra az AliExpressre kiszabott rekordbírság miatt
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:13
550 millió eurós bírság miatt háborognak. 
Nemzetközi Újabb meglepő lépést jelentett be az új brit kormányfő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 13:58
Háromról két fontra csökkenti a buszjegyek árplafonját.
Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG