2p

Az Egyesült Államok iráni virtuális nagykövetsége péntek hajnalban biztonsági figyelmeztetést adott ki, amelyben felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy azonnal hagyják el Iránt.

Emellett jelezte, hogy a távozásban nem számíthatnak az amerikai kormány segítségére – írta meg a Cnbc.

A közlemény az Ománban péntekre tervezett amerikai–iráni tárgyalások előtt látott napvilágot. Az amerikai küldöttséget Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner, Donald Trump elnök veje vezeti, iráni részről pedig Abbász Aragcsi külügyminiszter áll a delegáció élén.

Ez lesz az első hivatalos találkozó Washington és Teherán között azóta, hogy tavaly júniusban kiéleződtek a feszültségek. Akkor egy tizenkét napos izraeli háborút követően amerikai légicsapások súlyosan megrongálták Irán három fő nukleáris létesítményét. A közelmúltban pedig a perzsa hatalom által vérbe fojtott tüntetések, majd az Irán partjainál felsorakozó amerikai hadihajók okoztak, és okoznak feszültséget.

Az ománi találkozóról bővebben ebben a cikkben olvashatnak:

A forrongó iráni helyzet hátteréről pedig nemrég N. Rózsa Erzsébetet kérdeztük a Klasszis Podcastban, amit itt hallgathatnak vissza:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kisiklott egy villamos, két halott és több tucatnyi sérült a szörnyű milánói balesetben
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 14:49
Két halálos áldozata lett a balesetnek, a hatóságok vizsgálódnak.
Nemzetközi Az egész Közel-Kelet veszélyes, Szijjártó Péter újabb közleményt adott ki
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 14:32
Mindenki regisztráljon konzuli védelemre, a térségbe tartók halasszák el az utazást.
Nemzetközi Már tucatnyi járatot töröltek Budapesten a reggel kirobbant háború miatt
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 14:02
Légtérzár van Izraelben és Iránban, a szomszédos országokba sem repülnek utasszálítók. 
Nemzetközi Délután összeül a Védelmi Tanács: Orbán Viktor is oda készül
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:38
A miniszterelnök aggódik a kőolaj ára miatt. 
Nemzetközi Így reagáltak az európai országok az iráni helyzetre
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:25
Az EU rendkívül aggodalmát fejezte ki az iráni fejlemények miatt.
Nemzetközi Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
Wéber Balázs | 2026. február 28. 12:36
A szombat hajnalban kezdődött támadás nemzetközi felhatalmazás nélkül indult, azzal az indokkal, hogy Irán fenyegetést jelent Izraelre és az Egyesült Államokra. Irán válaszul közel-keleti amerikai katonai bázisokat, valamint izraeli célpontokat vett tűz alá. A támadás, amelynek előjátéka tavaly nyáron már megtörtént, hosszú évek óta a levegőben lógott. 
Nemzetközi Trump rezsimváltást akar Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 12:24
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.  
Nemzetközi Izraeli-iráni konfliktus: biztonságos helyen van az iráni elnök
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 11:03
Biztonságos helyen van Maszúd Peszeskján iráni elnök az IRNA iráni állami hírügynökség szombati közlése szerint, amelyet nem sokkal azt követően adtak ki, hogy Izrael és az Egyesült Államok támadást indított az ország ellen.  
Nemzetközi Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
Litván Dániel | 2026. február 28. 10:47
Nehezen lelőhető, villámgyors kínai rakétákat vennének az irániak. De tényleg veszélyeztethetnék ezekkel az amerikai hadihajókat is?
Nemzetközi Iráni rakétatámadás: Szijjártó Péter fontos közleményt adott ki
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 10:26
Senki ne utazzon a térségbe, aki ott van, hívhatja a vészhelyzeti telefonszámokat. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG