2p

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője arra figyelmeztetett hétfőn, hogy az infláció már emelkedik és a globális gazdaság „sokkal rosszabb kimenetellel” nézhet szembe, ha a közel-keleti háború 2027-ig elhúzódik, és az olajár hordónként 125 dollár körüli szintre nő.

Kristalina Georgieva, az IMF vezérigazgatója azt mondta, hogy a szervezet által az idei és a jövő évi globális GDP várható alakulásával kapcsolatban kidolgozott három forgatókönyv közül már benne is vagyunk a középső, „kedvezőtlen” változatban, azaz a konfliktus elhúzódik, a hordónkénti olajár 100 dollár fölötti, miközben gyorsul az infláció. Áprilisban az IMF három forgatókönyvet tett közzé a globális GDP idei és jövő évi várható növekedéséről: egy fő „referencia-előrejelzést”, egy középső „kedvezőtlen” forgatókönyvet és egy sokkal rosszabb „súlyos forgatókönyvet”.

A „kedvezőtlen” forgatókönyv szerint a globális növekedés idén 2,5 százalékra lassulna, míg az infláció 5,4 százalékra emelkedne. A „referencia-forgatókönyv”, amely egy rövid ideig tartó konfliktust feltételez, 3,1 százalékos növekedést és 4,4 százalékos inflációt vetít előre. A „súlyos” forgatókönyv előrejelzése szerint a globális növekedés mindössze 2 százalék lenne, az infláció pedig elérné az 5,8 százalékot.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Máris egymásnak estek a lengyel politikusok a krakkói tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 17:13
Nem vártak sokáig a kölcsönös vádaskodással.
Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG