2p

Dmitrij Peszkov szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nem akar békét.

A Kreml hétfőn közölte, hogy az európai vezetők hétvégi londoni csúcstalálkozón tett pénzügyi vállalásai nem segítik a békés rendezést Ukrajnában, írta meg a Reuters. 

A tervezetet az Egyesült Államoknak is bemutatnák, két nappal azt követően, hogy Zelenszkij egy rendkívüli Fehér Házi találkozón összecsapott Donald Trumppal. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint az európai vezetők – köztük a Nagy-Britannia által bejelentett 2 milliárd dolláros légvédelmi rakétabeszerzés – csak meghosszabbítják a háborút.

„Ez egyértelműen nem egy béketerv része, hanem a harcok folytatását teszi lehetővé” – mondta Peszkov újságíróknak.

Hozzátette, hogy minden békére irányuló kezdeményezésre nagy szükség van, de szerinte „valakinek rá kell vennie Zelenszkijt, hogy változtasson az álláspontján, mert ő maga nem akar békét.”

Keir Starmer kijelentette, hogy Nagy-Britannia, Ukrajna, Franciaország és más országok egy „hajlandó nemzetek koalícióját” hozzák létre, amely kidolgozza a béketervet, amelyet Trump elé terjesztenének.

Peszkov szerint azonban az európai vezetőknek „nagy erőfeszítéseket” kell tenniük Washingtonban, hogy helyrehozzák a „kellemetlen szájízt”, amelyet Zelenszkij és Trump találkozója hagyott maga után. Zelenszkij vasárnap arról beszélt, hogy reményei szerint rendezheti kapcsolatát Trumppal, de a tárgyalásokat zárt ajtók mögött kell folytatniuk.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG