3p

Csak azt kapták az aktivisták, amit érdemeltek, de nem többet?

Az izraeli külügyminisztérium hazugságnak minősítette vasárnap, hogy Greta Thunberg svéd klímaaktivistát és másokat bántalmaztak volna a Global Sumud flottilla aktivistáinak letartóztatása során.

„Ezek durva hazugságok”

- közölte a minisztérium. „A letartóztatottak minden törvényes joga maradéktalanul érvényesül. Érdemes megjegyezni, hogy Greta maga és más őrizetesek elutasították a gyorsított kiutasítást, és ragaszkodtak ahhoz, hogy meghosszabbítsák fogva tartásukat” – hangsúlyozta a tárca.

„Greta semmilyen panaszt nem nyújtott be az izraeli hatóságokhoz e nevetséges és alaptalan vádak egyikével kapcsolatban sem – mivel ilyen esetek soha nem történtek meg”

- tették hozzá.

Itamar Bengvír nemzetbiztonsági miniszter is válaszolt a Gázába tartó, de Izraelbe térített flottilla aktivistáinak fogvatartási körülményeire vonatkozó vádakra.

„Büszke vagyok a börtönszolgálat tisztjeire, akik a Kobi Jakobi főbiztossal közösen kidolgozott irányelveim szerint jártak el. Ott voltam a hajóikon – nem láttam semmiféle humanitárius segélyt” – közölte Bengvír.

Greta Thunberg szabadulása után azzal vádolta az izraeli hatóságokat, hogy méltatlan körülmények között, ágyi poloskákkal teli cellában tartották fogva, illetve erőszakkal izraeli zászlóval való pózolásra kényszerítették, és fizikailag is bántalmazták.

Azt is bejelentette, hogy ellátogatott az őket fogva tartó izraeli börtönbe, és büszke arra, hogy a flottilla résztvevőit terrorizmust támogatóként kezelik.

„Aki támogatja a terrorizmust, az terrorista, és terroristához méltó körülmények járnak neki”

- mondta a nemzetbiztonsági miniszter.

Szombaton a külügyminisztérium bejelentette, hogy az elfogott több mint négyszáz aktivista közül százharminchét külföldit kitoloncoltak Törökországba. Közlésük szerint több ország kormánya vonakodik attól, hogy fogadja az aktivistákat szállító repülőjáratokat, de „ettől függetlenül a lehető leghamarabb ki fogják toloncolni ennek a médiaszenzációnak az összes résztvevőjét”.

Az izraeli haditengerészet péntek reggel tartóztatta fel a Gázai övezetbe tartó Global Sumud nemzetközi segélyszállító flottilla utolsó hajóját, melyet a többi lefoglalt vízi járműhöz hasonlóan az asdódi kikötőbe irányítottak.

A Global Sumud hajóin politikusok és aktivisták utaztak, akik szeptemberben indultak el Spanyolországból, és akciójukat „béketudatos, erőszakmentes humanitárius missziónak” nevezték, amellyel a céljuk „a blokád megtörése” volt, „humanitárius segítségnyújtás az ostrom alatt álló, éhínséggel és népirtással sújtott gázai övezeti lakosságnak”. Több ország – köztük Törökország, Spanyolország, Olaszország – hatóságai hajókat vezényeltek a flottilla kíséretére, állampolgáraik védelmére hivatkozva, miközben Izrael többször is felajánlotta a segélyek átvételét és célba juttatását, és figyelmeztette a résztvevőket, hogy forduljanak vissza.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG