1p

A végeredmény hivatalossá vált.

A kormányzó Georgiai Álom párt a szavazatok 53,93 százalék-ával hivatalosan is megnyerte az október 26-i parlamenti választásokat – közölte Giorgij Kalandarisvili, a választási bizottság elnöke. Az ellenzéki pártok koalíciója 37,79 százalék-kal a második helyen végzett.

Az eredmény kihirdetését botrány zavarta meg: David Kirtadze, a bizottság egyik ellenzéki tagja fekete festéket dobott Kalandarisvili arcába, azzal vádolva a hatóságokat, hogy a választás eredménye nem tükrözi a valós döntést.

Az ellenzéki szimpatizánsok tüntetéseket szerveztek a bizottság székháza elé, miután a Nyugat-barát államfő, Szalome Zurabisvili új választás kiírását követelte, és az eredmény tisztaságát megkérdőjelezte. Zurabisvili és több nyugati megfigyelő választási csalással, szavazatvásárlással és politikai nyomásgyakorlással vádolja a kormánypártot.

A miniszterelnök, Irakli Kobahidze a választásokat igazságosnak nevezte, és kijelentette, hogy a kormány továbbra is Georgia EU- és NATO-csatlakozását tartja fő céljának. Ugyanakkor figyelmeztetett: az ellenzéki pártok működését betilthatják, ha „alkotmánysértő tevékenységet” folytatnak.

Címkék: Nemzetközi Grúzia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
Nemzetközi Megorroltak az oroszok – kibővítették a szankciós listát
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:22
Sok új név felkerült a listára.
Nemzetközi Putyin segítő kezet nyújtana Iránnak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:37
Az orosz elnök fogadta az iráni külügyminisztert.
Nemzetközi Évtizedek óta nem látott vendéget fogad Trump
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 17:11
Első egyesült államokbeli hivatalos uralkodói látogatására érkezik hétfőn Washintonba III. Károly brit király és felesége.
Nemzetközi Tényleg várják Magyar Pétert Brüsszelben, de lehet, hogy nem derül ki, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 15:39
Az Európai Bizottság illetékes szóvivője megerősítette, hogy Magyar Péter leendő miniszterelnök szerdán Brüsszelbe utazik, és informális egyeztetést folytat az uniós források hazahozataláról.
Nemzetközi A Hezbollah továbbra sem akar Izraellel tárgyalni
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:18
Újra megerősítette hétfőn Naím Kászim, a Hezbollah libanoni síita milícia vezetője, hogy ellenzi a Bejrút és Izrael közötti közvetlen tárgyalásokat.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosról nem is tárgyal Irán, de megmondták, miről igen
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 12:38
Háromlépcsős terv alapján jutnának megállapodásra.
Nemzetközi Összeálltak George Simionékkal a román szociáldemokraták
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 11:18
Együtt buktatnának kormányt – de utána mi lesz?
Nemzetközi Moszkvába érkezett az iráni külügyminiszter, hogy Putyinnal tárgyaljon
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:22
Putyinnal is találkozik.
Nemzetközi Tényleg Trump lehetett a célpontja a washingtoni merénylőnek
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 09:04
Nem jutott túl messzire.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG